Öt és fél évi börtönbüntetésre ítélték Taskentben szerdán homoszexualitás vádjával Ruszlan Saripov független üzbég újságírót – közölte a Human Rigths Watch (HRW) jogvédő szervezet.
Kategória: hír
Vádemelési javaslat a volt szekszárdi börtönparancsnok ellen
Az ügyészség vádemelési javaslattal továbbadta a bíróságnak a volt szekszárdi börtönparancsnok ügyének iratait. A volt parancsnok ügyében a Kaposvári Katonai Ügyészség nyomozott, az ügyben a továbbiakban a Somogy Megyei Bíróság Katonai Tanácsa fog eljárni.
Az AB dönthet a prostituáltakról
Újpest polgármestere az Alkotmánybíróságtól vár döntést a türelmi zónákról. Derce Tamás szerint a kijelölendő zónák intézménye ellentétes egy 1950-es nemzetközi egyezménnyel, amely tiltja a bármilyen formában államilag intézményesített prostitúciót.
Együttműködési megállapodás a kormány és az agrárkamara között
A kormány növelni kívánja a civil szervezetek, a gazdasági önkormányzatok, és a köztestületek szerepét, ennek érdekében szélesíteni kívánja velük a partneri viszonyt – mondta Németh Imre agrárminiszter csütörtökön Budapesten, miután aláírta a kormány nevében a Magyar Agrárkamarával kötött együttműködési megállapodást.
Családjogi szabályozás az új Ptk. tervezetében
Az Igazságügyi Minisztérium az élettársi jogok bővítésére törekszik, míg az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal és több meleg szervezet a regisztrált párkapcsolat intézményének bevezetését tartaná szükségesnek – erről az említett intézmények és tömörülések képviselői szerdán nyilatkoztak az MTI-nek.
Webkamerás megfigyelés amerikai iskolákban
A Mississippi állambeli Biloxi általános iskola ezen a héten kezdte meg az tanórák webkamerás megfigyelését. Az iskola New York Times-nak nyilatkozó szóvivője szerint az intézmény helyezett elsőként minden tantermébe kamerát.
Megalakult az országos lakás- és építésügyi hivatal
A kormány szerdai ülésén létrehozta az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalt – jelentette be a kormányszóvivő a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
130 év helyett 15 hónapot kapott a pedofil rendőr
Csak 15 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott az a brit rendőr, aki több mint 25 ezer gyermekpornó képet és videót halmozott fel számítógépén.
Csak a nyomorban élőknek járna ingyen ügyvéd
A kormány mai ülésén várhatóan elfogadja a jogi segítségnyújtásról, azaz a nép ügyvédjéről szóló törvényjavaslatot. Az elképzelések szerint egyelőre csak azok kapnának ingyenes jogi segítséget, akiknek a jövedelme nem haladja meg a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összegét. A szakértők szerint azonban az ilyen alacsony jövedelmű emberek szinte nem is pereskednek.
EU: büntetővám a Hynix-memóriákra
Az Európai Unió 34,8 százalékos vámtarifát vezetett be a dél-koreai Hynix Semiconductor által gyártott DRAM-memóriákra, mivel – az indoklás szerint – a gyártó jogtalan állami támogatást kapott.
Bevált a vasprefektusi szigor a fővárosi pályaudvarokon
Radikálisan csökkent a bűncselekmények száma a három nagy budapesti pályaudvaron – állapították meg azon az éjszakai helyszíni szemlén, amelynek keretében a Nyugati pályaudvar rendjét ellenőrizte Gergényi Péter, a BRFK főkapitány és Túrós András, a MÁV Rt. biztonsági igazgatója augusztus 12-én, kedden 21 óra után – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a MÁV sajtószolgálata.
Minden ötödik vevőt becsapnak
A turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyeken és üzletekben minden ötödik vevőt megkárosítanak. A fogyasztóvédelmi hatóság nyári szezonban végzett vizsgálatai szerint az egységek 61 százalékában van valami kivetnivaló – írja a Magyar Hírlap.