Vatikán ezen a héten heves támadást intézett az egyneműek közötti házasság lehetősége ellen, s felszólította a világ összes katolikus politikusát: akadályozzák meg az ilyen gyakorlatot lehetővé tevő törvények elfogadását. A katolikus egyház állásfoglalásának azonban kontinensünkön nincs sok esélye a sikerre: a homoszexuálisok közötti házasság, vagy az állami intézmények által is elfogadott, törvényesített együttélés egyre több európai országban válik elfogadottá. Hollandiában például a szenátus 2000-ben elfogadott egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi a homoszexuálisok házasságát, sőt azt is, hogy gyereket fogadjanak örökbe – feltéve, ha a gyerek holland állampolgárságú. További részletek…
Kategória: hír
London az EU-alkotmánytervezet módosítását kezdeményezi
Több ponton módosítani kívánja az Európai Unió alkotmánytervezetét a brit kormány, amely egyebek közt attól tart, hogy a szöveg egyes kitételei feszültségekhez vezetnek a NATO-val, és politikailag távolabb terelik az Európai Uniót az Egyesült Államoktól.
Több jogszabály-módosítást is tervez a második félévre a gazdasági tárca
Az idei év második felében is folytatja az európai uniós csatlakozással összefüggésben a jogharmonizációs feladatokat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium – nyilatkozta Bots Dénes, a tárca jogi főosztályvezetője.
Igazságügyi Fiatalok Szakmai Konferenciája
A Magyar Jogász Egylet Csongrád Megyei Szervezete konferenciát szervez “Valahol Európában avagy az igazságszolgáltatás szervezete, gyakorlati működése és jövőbeni feladatai az EU csatlakozás tükrében” címmel. A konferencia helye: Csongrád Megyei Bíróság diszterme, Szeged, Széchenyi tér 4. A konferencia ideje: 2003. szeptember 25., 26., 27. Érdeklődni lehet dr.Nagy Andrea, dr.Pap János, dr.Nagy Erzsébet és Juhászné dr.Prágai Erikánál, akik a 62/562-562 telefonon elérhetők.
A The Economist válaszokat követel Berlusconitól
Nyílt levélben követel választ Silvio Berlusconi olasz miniszterelnöktől a tekintélyes brit The Economist hetilap azokra a gazdasági szabálytalanságokra, amelyek jogi elbírálása alól a kormányfő helyi és uniós elnöki megbízatása nyomán felmentést harcolt ki.
Személyigazolványok cseréje 120 millióért
Százhúszmillió forintba kerül azoknak a kártya formátumú személyi igazolványoknak a cseréje, amelyeket a hatóság 2000. január 1. és július 17. között állított ki, de nem az eredetileg előírt alapanyagból készültek – mondta a BM hivatalvezetője, aki ugyanakkor az MTI-nek pénteken cáfolta, hogy a kicserélendő okmányok selejtek lennének.
Kaltenbach Jenő a közösség elleni izgatás jogi szabályozásáról
Növelni kell a jogásztársadalom készségét, hogy befogadóbb legyen a közösség elleni izgatással kapcsolatos problémák iránt – mondta a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa pénteken az MTI-nek.
Benyújtották a vádiratot Engel ellen
A Fővárosi Főügyészség pénteken benyújtotta a vádiratot a Fővárosi Bíróságra Engel Zoltán ellen, aki májusban lelőtt egy rendőrt – jelentette be a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal osztályvezetője.
A kormány elé kerül a haderőátalakítás terve
A jövő héten kerül a komány elé a haderő átalakítására vonatkozó koncepció, amelyet egy év alatt dolgoztak ki a Honvédelmi Minisztériumban. Erről Juhász Ferenc miniszter beszélt Táborfalván, ahol a honvédelmi bizottság tagjai megnézték az iraki küldetésre készülő magyar zászlóalj zárógyakorlatát. Egy 61 fős magyar különítmény már Irak déli részén van, az ő feladatuk, hogy előkészítsék a terepet a többi 300 katonának. A zászlóalj a jövő héten indul. A felszerelésük modernebb az itthon szokásosnál, a katonák könnyebb golyóállómelényeket és sisakra szerelhető éjjellátó készülékeket is kaptak.
Regisztrációs adót vetnének ki az autókra
Az autókra kivetett fogyasztási adó helyett úgynevezett regisztrációs adó bevezetését tervezi a Pénzügyminisztérium. Az új adót nem a kocsi vételára alapján róják ki, hanem a motor minősége alapján.
Big Brother az utcán: vizsgálódhat az adatvédelmi biztos
A térfigyelő kamerákkal könnyedén követni lehet, hogy mi történik egy magánlakásban, ami sértheti a személyiségi jogokat
Konferencia a régiókról
Még az idén kormányzati és parlamenti döntést kell hozni a mostani régióbeosztás megváltoztatásáról – jelentette ki csütörtökön Vigándpetenden Baráth Etele.