Kategória: hír

Pannon: Helyes a HDb döntése a Westelről

A Pannon GSM a piaci viszonyok rendezését szolgáló fejleményként értékeli a Hírközlési Döntőbizottság azon döntését, amely szerint 10 százalékkal csökkenteni kell a vezetékes hálózatokból a Westel mobilhálózatába irányuló hívások végződtetési költségeit.

Új sporttörvény: minden jobb lehet, ha sikerül

Elfogadta a sporttörvény módosításának koncepcióját a kormány szerdai ülésén, s ezzel megkezdődik az a folyamat, amelynek végén jövő év január 1-jétől új, módosított sporttörvénye lehet az országnak – jelentette be Gyurcsány Ferenc sportminiszter Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.

EU-irányelvek az emberi őssejtkutatáshoz

Az Európai Bizottság szerdán jóváhagyta az uniós támogatással megvalósítandó emberi őssejtkutatások irányelveinek tervezetét, amit majd a miniszteri tanács és az Európai Parlament emel jogerőre.

A kormány alkotmány- és egyéb jogszabály-módosítási tervei

A kormány több ponton módosítani kívánja az alkotmányt és az Alkotmánybíróságról (AB) szóló törvényt, új jogalkotási törvényt terjeszt a parlament elé, illetve módosítani tervezi a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásokra vonatkozó jogszabályt is – közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.

Miskolci orvosokat vettek őrizetbe vesztegetés gyanújával

Hivatali vesztegetés alapos gyanújával öt orvost vett őrizetbe a rendőrség Miskolcon a napokban, és indítványozza a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek előzetes letartóztatásba helyezésüket – jelentette be Tergalecz Ferenc ezredes szerdán Miskolcon sajtótájékoztatón.

Tizenháromszoros túljelentkezés az EU-s állásokra

A magyaroknak igencsak vonzó volt az unió állásajánlata: több mint nyolcezren jelentkeztek a májusban meghirdetett 630 helyre – írja a Magyar Hírlap. A tizenháromszoros túljelentkezéssel a magyarok voltak a legaktívabbak: az összes pályázó majdnem egynegyede tőlünk próbálja meg megkaparintani a 2-4 ezer eurós (félmillió-egymillió forintos) kezdőfizetést kínáló posztokat.

Sztárgázsit kapnának a professzorok

Az egyetemi oktatók fizetésének két-háromszorosát kitevő “sztárgázsival” neves professzorokat csábíthatnak magukhoz az egyetemek – ezt az elképzelést is tartalmazza az új felsőoktatási törvény koncepciója, amely több variációt is tartalmaz az egyetemi oktatók foglalkoztatására.

A CD-k másolásvédelme a játékosokat zavarja

Ismét vitát kavart a fizikai másolásvédelmi technológia felhasználása kompakt lemezeken – ezúttal az Atari egyik PC játéka ausztrál forgalmazóinak és vásárlóinak okozva kellemetlenséget. Az Atari nem hajlandó hibaként kezelni a dolgot, hanem kompatibilitási problémáról beszél, javító patch-et pedig csak kérésre szolgáltat.

Kenderültetvények a főváros peremén

A budapesti drogpiacon minden ismert kábítószerfajtából jelentős a túlkínálat. A helyzet annál is rosszabb, mivel a rendőrség legnagyobb drogellenes akciói is csak átmenetileg befolyásolják a kereskedelmet – írja a Népszabadság.

A hackerveszély túlhangsúlyozása maga is veszélyt jelent

Miután a múlt héten a szakmai és média berkekben “agyontárgyalt” hackerverseny nem okozott megközelítően sem akkora kárt, mint várták, a biztonsági szakértők újfajta megközelítést javasolnak a témához: ne vegyünk róluk tudomást.