Kategória: hír

Újra működik a cégnyilvántartás a kormányportálon

Közel egy hónapig nem lehetett cégadatokat lekérdezni az ekormanyzat.hu-n. Az Index értesülései szerint az ok egy jogvita volt, holnaptól azonban újra elérhetőek lesznek a cégnyilvántartási szolgáltatások. A további vitás kérdések megelőzésére törvényalkotási munka kezdődik a MeH-ben.

Újabb kísérletet tesznek Angliában az elektronikus voksolásra

A brit kormány a hét elején jelentette be, hogy a következő helyhatósági választásokon tovább folytatják a kísérletet az elektronikus szavazással, ami lehetővé teszi, hogy a választó otthonról az interneten keresztül küldje el voksát.

Hamis képet árvereztek a galérián

A Fővárosi Bíróságon megkezdődött egy hamis festmény elárverezése miatt indított per – jelenti a HavariaPress. Az egyik legnagyobb magyar aukciósháztól egy svéd állampolgárságú magyar nő 2,8 millió forintot követel, ennyit fizetett ugyanis egy eredetinek hitt németalföldi festményért.

Nem bilincsben, de fegyőri őrizetben tett esküt a képviselő

A kecskeméti BV Intézet vezetése Bődi Szabolcs polgármesterrel egyeztetve engedélyezte, hogy megfelelő kíséret mellett Kunszentmiklósra szállítsák a folytatólagosan elkövetett csalással gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő képviselőt.

600 milliós OEP-veszteség

Az egészségbiztosító belső vizsgálata szerint valószínűleg törvénysértések történtek egy alvászavaron segítő készülék támogatása, kölcsönzése, lízingelése kapcsán, ezért az OEP feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen. A vizsgálat körülbelül 600 millió forintos veszteséget tárt fel – írja a Népszava.

Kizárt ügyvédek is segítik a lakásmaffiát

Naponta átlagosan két új feljelentés érkezik a lakásmaffiák által elkövetett bűncselekmények ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kaptár alosztályához. A lakásügyekre specializálódott csoport hét ügyvéd ellen is eljárt, akik között akadt olyan is, aki kamarai kizárását követően is folytatta az ügyfelek megtévesztését.

Többmilliós okmánybélyeg-hamisítás Pécsett

Több millió forint értékben foglaltak le hamis illetékbélyegeket a pécsi okmányirodán. A jó minőségű hamisítványok felhasználása néhány, átírások intézésével foglalkozó pécsi céghez köthető.

Veszteséget okoz az EVA

Az eva-törvény ismét kellemetlen meglepetést okozott: ezúttal kiderült, hogy a részvénybefektetéseken képződött veszteségek után is adót kell fizetni.