Az uniós polgárok fele támogatja az Európai Unió bővítését. Leginkább a dánok és a görögök pártolják az új tagok befogadását, míg a franciák közel fele ellenzi azt – derül ki az Eurobarometer felméréséből. Az Európai Unió közvélemény-kutatójának legújabb felmérése szerint az EU polgárainak 50 százaléka támogatja az Unió bővítését.
Kategória: hír
A Jürgens-jelentést át kell dolgozni
Az Európa Tanács (ET) jogi és emberi jogi bizottsága a magyar kedvezménytörvényről készített Jürgens-jelentést keddi döntésével átdolgozásra visszautalta a jelentéstevőnek, és felkérte, hogy készítsen új jelentést.
Parlamenti nem az olcsó internetre
Az országgyűlés – ma délelőtti elutasítás után – nem vette napirendjére azt a Fidesz-MDF javaslatot, amely az internetelérés költségeinek csökkentését, illetve hatósági áras rögzítését irányozta elő.
Vizsgálják az APEH informatikai rendszerét
Független szakértőkből álló bizottság kezdi meg hamarosan az adóhivatal számítógépes nyilvántartásának vizsgálatát. Arra keresik a választ, hogy nem tűntek-e el korábban adatok a rendszerből.
Az Országgyűlés kedden megválasztja a Legfelsőbb Bíróság új elnökét
Az Országgyűlés ma várhatóan megválasztja a Legfelsőbb Bíróság új elnökét Lomnici Zoltánnak, a testület jelenlegi elnökhelyettesének személyében. A jelölt személyére a köztársasági elnök tett javaslatot az Országgyűlésnek, miután mind a négy parlamenti párt vezetőjével konzultált, akik egyetértettek a jelöléssel.
Ausztráliában legális a CD-másoló automata
Ausztráliában legálissá válhatnak a CD-másoló automaták, miután a szerzőket képviselő jogvédő szervezet a forgalom csekély százalékáért engedélyezte a készülékek országos használatát. A pénzérmével működő másoldákat szeptembertől bevásárlóközpontokban és zeneboltokban állíthatják fel. Ezeken minden lemez égetése 5 ausztrál dollárba (kb 720 Ft) kerül majd.
Benkő Péternek börtönt javasolt az ügyész
Börtönbüntetést indítványozott az ügyész perbeszédében Magyar Ildikó elsőrendű vádlottnak, élettársának, Benkő Péter színésznek, aki a negyedrendű vádlott, továbbá Magyar Ildikó testvérének és édesanyjának a 90-es évek közepén elkövetett félmilliárd forintos kárt okozó csalás, illetve magánokirat-hamisítás miatt hétfőn a Fővárosi Bíróságon.
Baranyay szerint törvényesen figyeltettek meg
Baranyay László, az MFB menesztett vezetője lényegében megerősítette, hogy a pénzintézet megfigyeltetett cégeket, embereket. Mindezt azzal magyarázta, hogy például új munkatársak felvételénél az MFB nem kérhetett állami szervektől információkat, ezért jött kapóra a részben az MFB tulajdonában lévő, magánnyomozást is végző Defend.
Az ombudsman szerint Orbán Viktor levele a nyugdíjasokhoz nem sértett törvényt
Az Orbán Viktor leköszönt miniszterelnök által jegyzett és a választások után a nyugdíjasoknak eljuttatott levél kiküldési módja nem sértett törvényt, azonban formailag nem és tartalmilag is csak részben felelt meg az adatkezeléssel szemben támasztott követelményeknek – állapította meg Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos.
Perlik az Európai Bizottságot az euró jele miatt
A Travelex nemzetközi utazási cég 25,5 millió fontot követel kártérítésként az Európai Bizottságtól, azt állítva, hogy Brüsszel az euró jelének használatával megfosztotta védjegyétől.
Csökken az illegális szoftverhasználat Magyarországon
Tavaly az előző évhez képest 3 százalékkal kevesebb illegális szoftvert használtak Magyarországon – mondta Sebők Erzsébet, a BSA Magyarország főtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Ketyeg az agrárinformatikai bomba
Magyarország agrárinformatikai rendszerének kiépítésében van a legnagyobb elmaradás a tagjelölt országok között az Európai Unió szakértői szerint. Az EU ez év július 15-ig adott időt a kidolgozás ütemtervének elkészítésére.