Kategória: hír

Rendőrök vallottak Székely Zoltán ügyében

A rendőrök mindent láttak, mindent rögzítettek, és mindent el is mondtak a Székely-ügy tettenéréssel foglalkozó tárgyalásán a bíróságon. Az exkisgazda képvieslő pedig marad előzetes letartóztatásban. Folytatás jövőre.

Karancsi kontra ORFK: jogerősen munkaügyi pert nyert a százados

Jogerősen megnyerte a rendőrség ellen indított munkaügyi perét a Fővárosi Bíróság pénteken kihirdetett másodfokú ítéletével Karancsi Tibor 41 éves rokkant nyugdíjas rendőr százados, aki korábban a parlament olajbizottsága előtt is számot adott a Békés megyei olajbűnözéssel kapcsolatos információiról.

Intézetbe kerül Terry Black gyereke

A gyámhivatal felfüggeszti a szülők felügyeleti jogát, de azt sem engedi, hogy Terry Blacknél helyezzék el Danikát, akinek örökbeadásáról hónapok óta nem sikerül döntést hozniuk az illetékes hivataloknak. A csecsemőt intézetben helyezik el – határozott pénteken a gyámhivatal.

Több milliós per a budaörsi Tesco ellen

Több millió forintos kártérítésért perli a Tesco Global Rt.-t a cég budaörsi áruházának egyik menesztett dolgozója. A korábban vezető beosztású munkatársat a pfeiffer-féle mirigyláz döntötte le a lábáról, ám betegszabadságra nem engedték el, amikor még is táppénzre vonult, azonnal kirúgták.

MPEG-2 ügyben perlik a Dell Computert

Hat óriásvállalat képviselői a napokban közösen bejelentették, hogy a világ egyik legnagyobb számítógépgyártója, a Dell Computer olyan technológiákat használt bizonyos termékei esetében, mely technológiák szabadalmi jogai az ő cégeik tulajdonában vannak, ezért ez ügyben beperlik a Dell Computert.

Elnapolták az autóklub parkolási-adatvédelmi perét

A Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön megtartott tárgyalásán 2002. február 4-re halasztotta, a Magyar Autóklub(MAK) által, a Belügyminisztérium Adathivatala, a Centrum Parkoló Kft. és az Euro-Inford Adatkezelő Kft. ellen indított per folytatását – mondta Kovács Kázmér, az autóklub jogi képviselője az MTI-nek.

Letartóztattak az egyetemi lövöldözés gyanúsítottját

Előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a Budakörnyéki Bíróság azt a férfit, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy öt napja több lövéssel életveszélyesen megsebesítette a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem karbantartóját.

Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató 2002: Online és CD ROM-on is

Pálinkás József oktatási miniszter szerdán egy sajtótékoztatón bejelentette, hogy megjelent a hivatalos Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató, amely minden évben a felsőoktatásba jelentkezők kalauzolására szolgál a főiskolák, egyetemek dzsungelében. Az idén először CD ROM-on is elérhető a kiadvány – igaz, néhány száz forinttal drágábban, mint írott változata. Természetesen az interneten az idén is elérhető lesz az adatbázis ingyenesen. Remélhetőleg a ponthúzó értekezletet követően ebben az esztendőben nem lesz elérhetetlen a Felvételi Iroda (FELVI) website-ja sem, ami tavaly nem kis bosszúságot okozott a jelentkezőknek. Hétfőtől már minden középiskolában és könyvesboltban megtalálható lesz az oktatási tárca hivatalos felsőoktatási tájékoztatója – mondta Pálinkás miniszter úr....