A pénteki meghallgatáson Colleen Koller-Kotelly szövetségi bírónő a szeptember 11-i terrortámadásra utalva felszólította a Microsoft és a kormány képviselőit, hogy “a gyors nemzeti változásoknak ebben a sürgető légkörében” mihamarabb próbáljanak meg megegyezni egymással. A tárgyalás menetrendjének meghatározásakor a bírónő a kormány által javasolt ütemhez közelebb álló tervet tett közzé. November másodikát jelölte meg végső határidőnek arra, hogy a felek kiegyezzenek egymással. Amennyiben ez nem sikerül, akkor elkezdődnek az újabb tanúk kihallgatásai és bizonyítékok megtekintései. A végleges ítélet kihirdetésének napja: jövő év március másodika. A megegyezésre felszólító utasítás két részből áll; először a feleknek október 12-ig egyetértésre kell jutniuk saját ügyükben,...
Kategória: hír
Megkezdi tevékenységét az Államháztartási Hivatal
Fontos, hogy minden állampolgár tisztában legyen vele, a befizetett adóforintjait a költségvetés a jövőben sokkal szigorúbban kívánja felhasználni – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn, Budapesten sajtótájékoztatón.
Csak egy pályázat érkezett a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesi posztjára
Mindössze egy pályázat érkezett a legmagasabb bírói fórum elnökhelyettesi állására az előírt határidő lejártáig, azaz szeptember 30-ig – tájékoztatta a Legfelsőbb Bíróság (LB) hétfőn az MTI-t. Az MTI kérdésére Lomnici Zoltán főtitkár nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy egyedül ő pályázott a posztra.
Kétmilliárd forintot csaltak ki az áltőzsdések
Több mint kétmilliárd forintot csalt ki másfél év alatt befektető kedvű cégvezetőktől egy ál-tőzsdeügynökség.
Biztonságosabbá válik a kártyahasználat
Az Inter-Európa Bank Rt. olyan mobiltelefon alapú szolgáltatást vezet be, amellyel az ügyfelek folyamatosan felügyelhetik a bankkártyájukkal végrehajtott tranzakciókat, így az esetleges lopás esetén a visszaélés lehetősége minimálisra csökken. A “kártyaőr” rendszer lényege az, hogy az Inter-Európa Bank kártyájával rendelkező ügyfél szerződéskötéskor előre meghatározhatja, hogy a bankkártyájával végzett tranzakcióknak a vásárláskor vagy a pénzjegykiadó automaták használata esetén mekkora lehet a maximális összege.
Bíróság előtt az oktogoni lövöldöző
Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly az Oktogonnál megölt két embert, kettőt pedig életveszélyesen megsebesített – írja a Népszabadság.
Törvénybe foglalt e-mail szerencse
Idén becslések szerint 10-15 százalékkal növekszik a szerencsejáték-piac. A legkedveltebbek még mindig a különböző sorsolásos játékok, az ágazat bevételeinek 38 százaléka a lottójátékokból származik. Elképzelhető, hogy még ebben az évben törvény születik az internetes és a telefonos játékok szervezéséről.
Segítséget kér az IM-től a Páneurópai Jogász Unió
Nyoma veszett a romániai Aurul cégnek küldött bírósági idézésnek, ezért el kellett halasztani a tavalyi ciánszennyezés miatt indított per tárgyalási idejét. A károsult gazdálkodók ügyét képviselő Páneurópa Jogász Unió az Igazságügyi Minisztérium és a Tisza-Szamos Kormánybiztosi Iroda segítségét kéri. A román igazságügyi minisztérium illetékese szerint ez az ügy már csak a magyar IM-re tartozik.
Hétfőn döntenek a Schlecht-cégek ügyében
Hétfőn dönt a Fővárosi Főügyészség az elmúlt évek egyik legnagyobb közérdeklődésre számot tartó ügyéről: a Kaya Ibrahimnak egyetlen napon eladott tucatnyi Fidesz közeli céggel kapcsolatban folytatott büntetőeljárás lezárásáról avagy meghosszabbításáról.
Digitális személyazonosító rendszert kínál az USA-nak az Oracle vezetője
Larry Ellison, az Oracle híres-hírhedt vezérigazgatója nemzeti személyazonosító kártyarendszer kidolgozását sürgeti, s ehhez ingyen-szoftvert ajánlott fel. Ellison szerint minden amerikai állampolgár ujjlenyomatát egy adatbázisban kéne tárolni, és mindenkinek olyan digitális személyi kártyát adni, amin a fényképén kívül az ujjlenyomata is szerepel. Így a repülőterek biztonsági ellenőrző pontjain könnyűszerrel lehetne a személyazonosságot igazolni. A maga 15 milliárdos vagyonával a világ egyik leggazdagabb embereként számontartott cégvezető ehhez a feladathoz ingyenesen kínálja fel az adatbázis-kezelő Oracle megoldását. Az erős állításairól híres Ellison (aki nem rejtette véka alá például azt sem, hogy szívesen látná börtönben a Microsoft vezetőségét), ezzel az ötletével is nagy vihart...
Musicnet: fizetős zeneterjesztési technológia
A néhai ingyenes Napster, illetve az azt másoló zenecserélő rendszerek ellen létrehozott MusicNet szövetség átadta üzleti partnereinek a fizetős technológia leírását, így hamarosan elindul a pénzért kínált szolgáltatás. A MusicNet mögött a RealNetworks, az AOL Time Warner, a Zomba Records és három lemezkiadó multi, a Warner Music, az EMI és a Bertelsmann BMG áll. ARealNetworks várhatóan két hónap múlva indítja a szolgáltatást, az AOL pedig csak annyit nyilatkozott, hogy valamikor ősszel. A szolgáltatásért cserébe havi 10 dollárt terveznek kérni 50 letöltött és 50 streamelt dal meghallgatása után. Induláskor körülbelül 100 ezer dal lesz az adatbázisban. Szintén ősszel indul a konkurens...
Országos hivatalos képzés az Államigazgatási Karon
A BKÁE Államigazgatási Főiskolai Kar (egykori Államigazgatási Főiskola) döntése értelmében hivatalos felvételi előkészítő évfolyamot indítanak azoknak, akik a 2002-es évben az intézménybe felvételiznek. A levelező-konzultációs előkészítő évfolyam a főiskolai rendszerhez igazodik, melyre az ország bármely pontjáról jelentkezhetnek a felvételizők. A döntést indokolja, hogy az elmúlt három évben az Államigazgatási Karon volt a legnagyobb a túljelentkezés (irodalom-történelem felvételi), meghaladta a jogi karokét is. Ez annak is köszönhető, hogy sokan felismerték a lehetőséget: a főiskola elvégzése után három éves kiegészítő képzéssel jogi kari diploma szerezhető, így a jelentkező hat év alatt két diplomát szerezhet. Az októberben kezdődő hivatalos képzés elsősorban azért jön...