Vastagh Pál, a párt képviselője kijelentette: három hét múlva, amint lejár a fellebbezési határidő, ismét benyújtják az Alkotmánybíróság által szabálytalannak minősített népszavazási aláírásgyűjtő íveket, ezúttal már külön-külön. Előzőleg az Országos Választási Bizottság megtagadta az MSZP aláírásgyűjtő íveinek hitelesítését, arra az alkotmánybírósági állásfoglalására hivatkozva, hogy ha a négy kérdés egy lapon szerepel, az állampolgárok nem tudnak egyértelműen válaszolni a feltett kérdésekre.
Kategória: hír
ENSZ: elbocsátott ruandai ügyvédek
Az 1994-es ruandai tömegmészárlásban való részvétellel gyanúsítanak négy, az ENSZ Ruandai Háborús Bűnök Bírósága (ICTR) által felkért védőügyvédet. Augustin Basebayát, Aloys Ngendahimanát és Augustin Karerát kisebbségi tuszik illetve mérsékelt hutuk kiirtásában való részvétellel gyanúsítják, ezért nem hosszabbítják meg a három ügyvéd júniusban lejárt szerződését. A negyedik ügyvéd, Thaddee Kwitonda szerződését már korábban felfüggesztették, jelenleg vizsgálat folyik ellene. A négy ügyvédet a ruandai háborús bűnök kivizsgálására folyó perben a védelem kérte fel, fizetésüket a bíróságtól kapták, ám egyelőre nem tudni, további lépéseket is tesznek-e ellenük. Egy másik gyanúsítottat, a kétezer ember meggyilkolásával vádolt Athanase Seromba atyát, a bíróság által körözött ruandai...
Orosz netmaffia: veszélyben az e-gazdaság
Oroszország és a volt szovjet tagköztársaságok szervezett bűnözői csoportjai egyre több veszélyt jelentenek az amerikai e-gazdaságra nézve – állítják az FBI szakértői. Az ex-szovjet netmaffia crackerei a nyugat-európai és az USA-beli e-commerce és e-banking site-okat vették célba. “Az oroszok egyre jobbak az online betörésekben. A most következő időszakban robbanásszerű növekedésre számítunk ebben a bűnözési ágban” – nyilatkozta az FBI egy illetékese. A szövetségi nyomozóiroda negyven ország húsz nagy cégét jelölte meg az orosz crackerek fő célpontjaiként, s közölte: eddig mintegy egymillió hitelkártyaszám került az eufemisztikusan csak “bizonyos kelet-európai csoportoknak” nevezett bűnözők kezére. A “hagyományos” orosz maffia a világ ötven országában...
A FullAudio licencmegállapodást kötött az EMI-jal
A szerződés megkötésével a FullAudio immár három zenecég szerzői jogvédelem alá eső egyes termékeit sugározhatja előfizetéses szolgáltatásának keretei között. A FullAudio az induláshoz már mintegy húszezer EMI Recorded Music-os, EMI Publishing-es és BMG-s zeneszám közül válogathat, de tervezik más cégek Universal, Warner, Sony — bevonását is.
A Microsoft felkérte az Igazságügyi Minisztériumot az egyezség lehetőségeinek megvitatására
A szoftvercég múlt hét végén beadott beadványában felkérte az Igazságügyi Minisztériumot, hogy kezdjenek új tárgyalássorozatot a megegyezés lehetőségeiről. A Microsoft szóvivője egyelőre semmilyen részletet sem hajlandó közölni a kérdéskör vonatkozásairól, és a minisztérium képviselőjét sem sikerült elérni.
Agrárvizsgálatok finisben
Várhatóan ősszel véget ér a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata a földművelésügyi tárcához tartozó Agrármarketing Centrum Kft.-nél és az Agrárpiac Fejlesztési Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél – közölte Sepsey Tamás, a Kehi elnöke. Emlékeztetett arra, hogy a kormányfő utasítására összesen hét agrárcégnél vizsgálódnak. Várhatóan júliusban elkészül a Concordia Közraktározási Rt, a GMS 96 Kft., az ATEV Rt., a Tartalékgazdálkodási Kht. és a szegedi Gabonakutató Intézet vizsgálati jelentése. Az ellenőrzések során több esetben büntetőfeljelentést tettek, elsősorban okirat-hamisítás, csalás és hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt, ám Sepsey nem kívánta megnevezni a szóban forgó cégeket. Elmondta azt is, a jelentések belső használatra készülnek, nem...
Miből van a könyv?
Első látásra barátságos, ártatlan főnévnek látszik, de közben rengeteg pénz sorsa múlhat a “könyv” szó jelentésén, feltéve, hogy az elektronikus könyv üzleti szempontból nem halva született ötlet. Magyarországon az elektronikus könyvben üzletet látó vállalkozások előőrsei csak mostanában kezdik megvetni a lábukat a piacon, melyre jelenleg igen kevés vásárló téved. De még az Egyesült Államokban sem sikerült tisztázni az üzlet alapjait érintő leglényegesebb jogi kérdéseket, köztük azt a nyelvfilozófiai talányt, hogy a “könyv” szó jelentése tartalmazza-e a digitális könyvet. Azt is eladtad nekem, amiről sejtelmed sem volt A Bertelsmann tulajdonában lévő Random House kiadó jogászainak különös ötlete támadt. Szerintük azok a...
Gyerekeket segítő szervezetet támad a Microsoft
A világ leggazdagabb szoftvervállalata, a Microsoft felszólított egy ausztrál segélyszervezetet, hogy azonnal hagyjon fel a használt számítógépek adományozásával, mivel azokon a Windows illegális példányai futnak.
Hackerek szoftverrel küzdenek a szólásszabadságért
A Halott Tehén Kultusza nevet viselő hackercsoport olyan szoftvert készített, amellyel biztonságosan internetezhetnek azok, akik a világháló használatát korlátozó országokban élnek.
Milliárdokat hozhat a szoftverletöltés szabadalma
Az amerikai szövetségi fellebbviteli bíróság immár második alkalommal találta érvényesnek az interneten értékesített, letölthető szoftverek szabadalmát, amely licencdíj fizetésére köteleheti a szoftverterjesztőket. A fellebbviteli bíróság elrendelte az ügy további vizsgálatát a szövetségi bíróságon, amely korábban érvénytelennek minősítette a védjegyet, mondván az nem vonatkoztatható általánosan minden internetes letöltésre. A perben a CompuServe, a Broderbund Software, az Intuit, a Waldenbooks és a Ziff-Davis Publishing áll szemben az E-Data céggel, amely 1985-ös szabadalmát szeretné behajtani rajtuk. Az 1995 óta tartó pereskedésben a vádlottak szerint az E-Data követelése nyomán az egész internetnek licencdíjat kellene fizetnie.
Börtön helyett pszichológus füvezésért
Az új portugál törvények nem börtönnel büntetné a drogfogyasztókat, hanem orvosi segítséget és tanácsadást biztosítana számukra. A rendőrség attól tart: az intézkedések Amszterdamhoz hasonló drogparadicsommá változtatják Portugáliát.
Mi lesz a multik állami kedvezményeivel?
Nem kizárt, hogy az Európai Bizottság a versenypolitikai fejezet rugalmasabb kezelését javasolja majd készülő közös állásponttervezetében, készséget mutatva a tárgyalások megkezdéséig nyújtott állami támogatások és adókedvezmények bizonyos eltűrésére. A felvetés abban a belső, nem hivatalos feljegyzésben szerepelt, amelyet múlt héten ismertetett Günter Verheugen bővítési biztos az Európai Bizottsággal, s aminek tartalma hétfőn vált ismertté Brüsszelben. A belső feljegyzés emlékeztet arra, hogy a versenypolitikai fejezet esetében a fő nehézséget a jelölt országokban nyújtott állami támogatások különböző formái jelentik, mint az adókedvezmények vagy a különleges gazdasági övezetek fenntartása. A tagság idejére a mai tagjelölteknek e téren is mindenképpen összhangba kell hozniuk nemzeti...