Kategória: hír

Kudarcba fulladt belgrádi egyeztetés Hágáról

Koalíciós viták miatt kudarcba fulladtak a Jugoszlávia és a hágai törvényszék együttműködését szabályozó törvényről tartott egyeztetések, ezért a jugoszláv kormány visszavonja a jogszabály tervezetét a szövetségi parlamentből – derült ki csütörtökön belgrádi nyilatkozatokból. A törvény Belgrád és a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló Nemzetközi Törvényszék együttműködését szabályozta volna és lehetővé tette volna hágai vádlottak kiadását, ám a koalíciós partnerek hosszú ideje nem tudtak róla megegyezni. Az utolsó esélyt a jugoszláv kormány gerincét képező szerbiai tömörülés (DOS) és koalíciós partnere, a montenegrói Szocialista Néppárt (SNP) csütörtöki belgrádi megbeszélése kínálta volna. Az SNP azonban elvetette az utolsó javaslatot. Az SNP...

Elmarasztalt jegyzet

Az ORTT panaszbizottsága szerint a Magyar Rádió Rt. május 6-i Vasárnapi Újság című műsorában elhangzott a “Horror a Dob utcában – avagy elegendő-e manapság az önvédelemhez négyféle másság Budapest közepén?” című jegyzet sérti a médiatörvényt. Lovas István elhangzott kijelentései alkalmasak voltak a roma kisebbséggel szemben fennálló előítéletek negatív erősítésére. Megállapították: a panaszolt műsorrészlet súlyosan megsértette a médiatörvényt.

Hat hónapot kaphat a Kurnyikova-vírus írója

Szeptember 12-én áll a holland bíróság elé az a húsz éves sneeki férfi, akit a Kurnyikova-vírus létrahozásával vádolnak. Mint ismert idén februárban ütötte fel fejét az a e-mailen terjedő féregvírus, amely a Anna Kurnyikova orosz tenissztár hiányos ruházatú fotóival kecsegtette azt, aki a vírust tartalmazó csatolt fájlt megnyitja. Pár nappal a járvány kitörését követően a férfi elismerte, hogy a VBS Worm Generator segítségével ő írta a vírust, és állítása szerint fogalma sem volt róla, hogy végül milyen károkat okoz majd. A bíróság legfeljebb hat hónapos börtönbüntetést szabhat ki rá. Hazánkban egyelőre nincs jogszabály a vírusírás ellen.

A VeriSign fogadja a “.biz”-es doménnév-jelentkezéseket

Az új domének előjegyzési időszaka június 19-től szeptember 25-ig tart; majd egyhetes szünet után október elsején megkezdődik az azonnali regisztráció is. A most jelentkezők darabonként 5 dollárért annyi névre pályáznak, amennyire csak akarnak, száz név felett csak 3 dollár a darabonkénti díj. A neveket a szeptember végi leállás során osztják majd el, és ekkor döntik el azt is a sokak által vitatott sorshúzással –, hogy kié a legyen a TLD több azonos névre vonatkozó kérelem esetén. A jelentkezési természetesen díjat a VeriSign nem téríti vissza. Október elseje után a NeuLevel veszi át a .biz végződésű domének regisztrációs ügyeinek intézését. Májusban...

Kemény bírálatok az USA ellen a halálbüntetés elleni konferencián

A világ legnagyobb demokráciáját, az Egyesült Államokat érték a legkeményebb bírálatok a halálbüntetés nemzetközi felszámolását sürgető első nemzetközi tanácskozáson, amely csütörtökön kezdődött meg Strasbourgban. – Ha a halálbüntetés hatékony eszköz lenne, az Egyesült Államokban egyáltalán nem létezne a bűnözés – állapította meg a világkongresszust megnyitó beszédében Walter Schwimmer. Az Európa Tanács főtitkára felhívásban ösztökélte a páneurópai szervezet három tagállamát, Oroszországot, Törökországot és Örményországot is, hogy hivatalosan töröljék törvénykezésükből a legsúlyosabb büntetést. E három ET-tagállam évek óta moratóriumot érvényesít a kivégzésekre, de nem tiltotta be a halálos ítéleteket. Michel Taube, a nemzetközi tanácskozást kezdeményező Együtt a halálbüntetés ellen nevű társadalmi szervezet...

A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete a Filó Katalin kontra MVSZ perben

A Legfelsőbb Bíróság (LB) helyben hagyta a Fővárosi Bíróság január 11-i ítéletét, amellyel elutasította Filó Katalinnak a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) ellen benyújtott keresetét – tájékoztatta Lomnici Zoltán, az LB főtitkára az MTI-t. Filó Katalin, a Magyar Nők Világfórumának elnöke, az MDF volt alelnöke tavaly novemberben azért fordult bírósághoz, hogy az semmisítse meg a Magyarok Világszövetsége elnökének a 2000. december 1-jére meghirdetett rendkívüli küldöttgyűlés összehívásáról szóló határozatát. A Fővárosi Bíróság (FB) januárban azzal indokolta döntését, hogy a felperes Filó Katalin nincs személyi tagsági viszonyban a Magyarok Világszövetségével, így nem volt jogosult a kérelem benyújtására. Az FB akkori határozata szerint Filó Katalin...

Előzetes letartóztatásba helyezték a székesfehérvári ügy három gyanúsítottját

A Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezett három gyanúsítottat azon 11 közül, akiket a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal kedden, nyílt nyomozás során Székesfehérváron államtitoksértés, hivatali visszaélés és vesztegetés, illetve más bűncselekmények miatt vett őrizetbe. Erről a Fővárosi Bíróság szóvivője tájékoztatta az MTI-t csütörtökön.

Õrizetbe vették Szabadi Bélát

Õrizetbe vették Szabadi Béla független országgyűlési képviselőt, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium volt, kisgazdapárti politikai államtitkárát csütörtökön, a fővárosban – erősítette meg a politikus ügyvédje az MTI-nek. Szőgyényi József elmondta: védencét a nap folyamán órákig hallgatták ki a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal fővárosi, Markó utcai objektumában. Az ügyvéd szerint a kihallgatást követő őrizetbe vétel váratlanul történt, és mint mondta, álláspontja szerint teljesen indokolatlanul. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal korábban ismertetett adatai szerint Szabadi Béla alaposan gyanúsítható 10-20 ügyben hűtlen kezeléssel, illetve egy esetben csalással. A kár több száz millió forintra tehető. Az ügyészség információi szerint Szabadi Bélával kapcsolatban a hűtlen...

Munka Törvénykönyve: változik a munkaidő szabályozása

A Munka Törvénykönyve módosítása szerint július 1-jétől a rendes és rendkívüli munkaidő együttesen sem haladhatja meg a napi 12, illetve a heti 48 órát.A jelenleg érvényes szabályozás eltér az európai normáktól, külön-külön korlátozza a rendes és a rendkívüli munkaidő maximális mértékét – tájékoztatták a Gazdasági Minisztérium munkajogi kodifikációs titkárságán az MTI-t.

Az Országimázs nem közli a bizottság névsorát

Bár az Országimázs Központ sajtófőnöke tegnap úgy nyilatkozott: Majtényi László állásfoglalásának szellemében járnak el, egyelőre nem hozzák nyilvánosságra annak a közbeszerzési bírálóbizottságnak a névsorát, amely februárban elfogadta a Happy End Kft 4,2 milliárd forintos országimázs-pályázatát. Mint beszámoltunk róla, Majtényi László adatvédelmi biztos nemrégiben úgy foglalt állást, hogy a közfeladatokat ellátó személyek neve és beosztása nyilvános adat, így a pályázat elbírálóinak nevét is megismerheti a közvélemény. Az ombudsman állásfoglalása, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóság még áprilisban kért Majtényi Lászlótól, nem tisztázza egyértelműen a teendőket – érvelt Kertész Viktória, az Országimázs Központ sajtőfőnöke, ezért újabb pontosítást kértek. Tóth István...