Kategória: hír

Késik a .biz domain bevezetése

Még legalább két hetet kell várniuk azoknak a cégeknek, melyek a napokban akarták megindítani új weboldalukat .biz végződéssel. Az üzleti életre utaló új domaint azért akarják bevezetni, mert a hagyományos webcímek már zsúfoltak. A Sterling, mely a domain elosztásáért felel, ma hivatalos bírói felszólítást kapott, hogy állítsa le az olyan .biz címek szétosztását, melyekre több mint egy jelentkező van. A bíróság leghamarabb november 7-től engedélyezte a tevékenység folytatását, de valószínűleg az egész rendszert át kell nézni, mivel a bíróság a cég szerencsejátékhoz hasonlatos elosztási elvét bírálta, tehát akár további késedelem is elképzelhető.

Sokat javult a hírközlési törvény legújabb tervezete

Alternatív szolgáltatói vélemények szerint az egységes hírközlési törvény legutóbbi tervezete pozitív irányban lépett előre a korábbi verziókhoz képest.A PanTelnél például üdvözlik a szerkezeti megújulást, valamint azt, hogy számos távközléspolitikai kérdésben az általuk támogatott irányt követi a tervezet. A szöveg mind szakmai, mind jogalkotási szempontból jelentősen javult, az áttekinthetőség, a szabatos fogalmazás és a koherens szabályozási keret előreláthatólag megkönnyíti a majdani jogalkalmazást, vélekedik Bárányné Sülle Gabriella, a PanTel stratégiai és üzletpolitikai igazgatója. A Vivendinél is üdvözlik a korábbiaknál jobban strukturált tervezetet, amely az igazi versenypiac megteremtésére vonatkozó határozottabb jeleket tartalmaz. Polányi Sándor vezérigazgató egyértelműen pozitívnak tartja a tervezetben az infrastruktúra alapú...

Fellebbezett a bíróság ítélete ellen a Kournikova vírus alkotója

A húszesztendős Jan de Wit ellen felhozott vádakat Leeuwarden Városi Bírósága megalapozottnak ítélte, így szeptember végén százötven órás közösségi munkát rótt ki rá büntetésül. A fiatalember, mindenki legnagyobb meglepetésére, fellebbezett az ítélet ellen. Mint ismert, De Wit néhány nappal a vírus elszabadulása után önként jelentkezett a holland rendőrségen. A nyomozás eredményeképpen ” csak” ötvenöt esetben tudták a vírus készítőjére bizonyítani a károkozást, melynek értékét körülbelül százhatvanhatezer dollárra becsülték. A bíróság szóvivőjének közlése szerint de Wit ügyvédje október tizenegyedikén nyújtotta be a fellebbezést. Az ügy így a feljebbviteli bíróság asztalára kerül, az első tárgyalásra valamikor 2002-ben kerül majd sor.

Elemzők szerint a szerzői jog túlzott védelme a vásárlók jogait sérti

A vállalatok túl messzire mennek akkor, amikor különböző technológiákat dolgoznak ki a szoftvereiket, tartalmaikat illegálisan másoló kalózok ellen – állítják szakemberek, akik szerint a cégek túlzott óvintézkedései már a vásárlók jogait sértik. Az aggodalmakat elsősorban a Microsoft napokkal ezelőtt tett bejelentése váltotta ki, mely szerint a szoftveróriás a Windows következő verziójánál már nem fogja megengedni vásárlóinak, hogy az operációs rendszert több számítógépen használják. A Product Activation (termékaktivizálás) nevet viselő technológia megakadályozza, hogy egy szoftvert több számítógépre is telepítsünk. A telepítés után ugyanis a felhasználónak a világhálóra kapcsolódva vagy telefonon regisztrálnia kell a terméket. Hasonló technológiával kísérletezik az Intel, a Matsushita...

Bírósági szolgáltatások az interneten Nagy Britanniában

A brit kormány máris több, a jogszolgáltatással kapcsolatos projektet finanszíroz. A Lordkancellári Hivatal, vagyis az angliai igazságügyi minisztérium “A polgári bíróságok modernizálása” című kiadványában a különböző bírósági szolgáltatások internetes hozzáférését taglalja.

Bírósági szolgáltatások az interneten Nagy Britanniában

A brit kormány máris több, a jogszolgáltatással kapcsolatos projektet finanszíroz. A Lordkancellári Hivatal, vagyis az angliai igazságügyi minisztérium “A polgári bíróságok modernizálása” című kiadványában a különböző bírósági szolgáltatások internetes hozzáférését taglalja. A közvélemény számára készült vitaanyagban javasolt egyik internetes szolgáltatás a “virtuális bíróság”, melynek lényege, hogy a polgárok e-mailben, az interneten, ill. digitális televízión keresztül juttathatják el keresetüket a bíróságokhoz. Nagy érdeklődésre tarthat számot a joggal kapcsolatos információszerzés ez 24 órán keresztül állna rendelkezésre. Figyelmet érdemelnek a bírói munka megkönnyítésére vonatkozó újítások is. Ennek értelmében hozzáférhetővé válnának különböző iratok és bizonyítékok, beszerezhetőek lennének digitális audio felvételek, melyek perdöntő fontosságúak lehetnek...

Nem akar pert az Andersen

Peren kívül szeretne megegyezni az államot képviselő ügyvédi irodával az Arthur Andersen könyvvizsgáló cég, amely a Postabankot vizsgálta 1996-ban. Az irodát három másikkal együtt azért perelte be az állam, mert nem adtak körültekintő tájékoztatást a bank valós helyzetéről. Az Arthur Andersen Kft. sohasem volt a Postabank választott könyvvizsgálója, ezért csak félreértésből vonhatták be a bank könyvvizsgálói ellen indított perbe mondta a Népszavának nyilatkozva Emery Jakab, a cég ügyvezető igazgatója. Az igazgató reméli, hogy még a tárgyalások megkezdése előtt megegyezhetnek a felperesekkel, és így kimaradnak a perből. Azt azonban nem árulta el, hogy ezt hogyan szeretnék elérni.

Elemzők szerint a szerzői jog túlzott védelme a vásárlók jogait sérti

A vállalatok túl messzire mennek akkor, amikor különböző technológiákat dolgoznak ki a szoftvereiket, tartalmaikat illegálisan másoló kalózok ellen – állítják szakemberek, akik szerint a cégek túlzott óvintézkedései már a vásárlók jogait sértik. Az aggodalmakat elsősorban a Microsoft napokkal ezelőtt tett bejelentése váltotta ki, mely szerint a szoftveróriás a Windows következő verziójánál már nem fogja megengedni vásárlóinak, hogy az operációs rendszert több számítógépen használják. A Product Activation (termékaktivizálás) nevet viselő technológia megakadályozza, hogy egy szoftvert több számítógépre is telepítsünk. A telepítés után ugyanis a felhasználónak a világhálóra kapcsolódva vagy telefonon regisztrálnia kell a terméket.

Itthon még tilos web-patikát nyitni

Külföldi portálokról beszerezhetők a gyógyszerek Legalább fél tucat magyar honlap kínál információt a vény nélkül beszerezhető orvosságokról. A hálóról gyógyszerhez csak külföldi, leginkább holland és amerikai portálokról lehet jutni: a hazai jog tiltja e termékek patikákon kívüli forgalmazását.

Befolyások közzétételét kérte a PSZÁF

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) felszólította a Davon Kereskedelmi és Tanácsadó Kft.-t és az RCX Kereskedelmi és Tanácsadó Kft.-t, tájékoztasson a Synergon Informatikai Rt.-ben meglévő részesedéséről, a Német Befektetési Társaság Rt.-t a Novotrade Befektetési Rt.-ben lévő részesedésének újbóli közzétételére kötelezte. Ezek teljesítésére 8 napot adott a PSZÁF.

Egészségügyi reform csak pénzbevonással képzelhető el

Továbbra is érvényesnek tekinti a Magyar Orvosi Kamara a kórház-privatizációs törvényjavaslat visszavonásáról szóló kezdeményezést. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma meggyőződése, hogy az évek óta alulfinanszírozott egészségügyben elkerülhetetlen a mélyre ható reform.