Pázmány Péter


Takács Péter (törölt felhasználó) # 2001.05.20. 00:05

Szerintem nem ártana, ha az ELTE - Pázmány ügyben vitatkozók 1) összhasonlítanák a két jogi kar tanrendjét és - főleg - tananyagait, 2) a felvételi módja mellett odafigyelnének a tanmenetre és a vizsgarendre is, 3) összevetnék a tanórák melletti kari szakmai programok kínálatát, 4. tekintettel lennének a) az oktatói kar tudományos és szakmai felkészültségére, reputációjára, stb. valamint b) a teljes hallgatóság (ez több ezer joghallgató)megoszlására, és 5) megkérdeznének egy-két olyan oktatót is, aki mindkét jogi karon tanít vagy tanított. [Én például ezt tettem, de itt a 'fórumban' ne kérdezzenek, mert - sajnos - nincs időm válaszolgatni.] De ha minderre odafigyelnek, a szélsőséges (és világnézeti okokból 'izgatott') vélemények száma bizonyára csökkenne, és az 'anyázás' helyett kissé cizelláltabb lenne a kép.

Bécike # 2001.05.18. 21:50

Szerintem kár vitát nyitni arról, hogy melyik diploma erősebb v. gyengébb, főleg akkor, ha a Pázmányról még csak egy évfolyam került idáig ki. Idővel ki fog derülni...

Egyébként ha már a képzést ill.a vizsgáztatást boncolgatjuk, akkor érdemes megemlíteni, hogy míg az ELTE-n 5 államvizsga tantárgy van, addig Pécsen csak 4, náluk kimaradt egy tudományos tantárgy... (az ELTE-n ez a plusz egy a Jog- és Állambölcselet).  
Amíg Pécsen az egyes államvizsgák között 6 hét is eltelhet, addig ez az ELTE-n max. 3 hét.
Így vesse valaki össze a diplomákat, ha tudja!

Az irodában, ahol dolgozom, érdekes módon sok helyről vannak jelöltek (Miskolc, Pázmány, Pécs, ELTE is!!) Állíthatom az 'ember' sokkal fontosabb a papírnál...

Ivancsics (törölt felhasználó) # 2001.04.18. 10:52

Gyerekek!

Gyertek Pécsre és megkapjátok a legjobb képzést, tudást és mindent amit csak akartok.

Kár itt ilyen gyík pesti főiskolák(!)-ról vitázni.

Kamarás Z. # 2001.04.18. 10:24

loony írta - 2001.04.7 19:19
Szia!
Szerintem ne aggodj ha nappalis tagozaton vagy. Az egyetemunkon a legjobb tanarok vannak, s gyakran latok olyan hirdeteseket amelyek mar ugy neznek ki: Keresek frissen vegzett jogaszokat, ELTEsek kimeljenek! Amugy mivel velemenyem szerint az uj vizsgaszabalyzat olyan szigoruva tette a rendszert, hogy tenyleg csak a jok jutnak el a diplomaig. Na es persze eddig meg csak egy evfolyam ment ki az egyetemrol, de azoktol csupa jokat hallottam a kikeruloktol. Ja es ne feledjuk el, hogy a Pazmanynak van talan a legtobb penze a minosegi oktatas megvalositasahoz, leven katolikus egyetem.

loony!

Szerintem is ez lesz a legerősebb egyetem hamarosan. Az itteni hozzászólások is azt bizonyítják, hogy nagy az ellenállás. De nekik is be kell látniuk. Hajrá Pázmány!

Laci # 2001.04.13. 12:54

Szerintem a katolikus jogi egyetem éppen olyan felesleges, mint a református.

Elismerésre méltó néhány középiskola, különösen a bencés rendek munkája. De én még értelmes szakmai dologról pázmányost megnyilatkozni nem hallottam, a legnyomósabb érv bármilyen vitában is az lett, hogy a komcsik találták ki és az rossz(SICC!). Lehet, hogy az opera kibérlése helyett egy pár esti sörözgetés - tartalmas vitákkal - többet érne.

Laci

Bartus # 2001.04.13. 12:34

Ebben az értelmezésben lehet igazad van. Azt én magam is kétségbeejtőnek tartanám, ha egy vállóperben a bíró a katolikus erkölcs alapján hozna itéletet a PTK helyett.

Ellenben szerintem az nem baj, ha van egy fajta háttere, erkölcsi tartása egy jogásznak az ambicíója mellett.

Szerintem a Pázmányosok egyet értenek velem, várom a reakciókat!

Peter (törölt felhasználó) # 2001.04.11. 14:54

Az eredeti kérdésedre, azaz hogy a diplomátok mennyit ér az inkább a 'tehetséggel' kellene összefüggésben lenni... én spec nem nagyon látom az értelmét egy 'katolikus ügyvédnek' és főleg nem egy 'katolikus bírónak'!!! Szerintem a képzés és a személyes ambició a fontos és legkevésbé a világnézet.

Bartus # 2001.04.11. 14:47

A világnézet valóban fontos szempont és én büszke vagyok arra, hogy katolikus egyetemre van módom járni.

Peter (törölt felhasználó) # 2001.04.11. 09:06

Szerintem is a felveteli kovetelmeny nem elegendo a Pazmanyon, es amig igy van addig jogos az a feltetelezes, hogy nincs egy sulyban Peccsel vagy az ELTE-vel. Nem szerencses aktual politikai (pl. rendszervaltas) kerdesek alapjan szelektalni, mert ez arra enged kovetkeztetni, hogy a vilagnezet a fontosabb, mint a tehetseg.

loony # 2001.04.10. 18:14

Akkor terjunk ki a felvetelire. Nem tudom miert okosabb az aki be tud magolni negy darab torikonyvet es irodalomkonyvet szo szerint...Amugy felesleges vitatkozni errol...a Pazmanyon ugyanugy kovetelmeny a tori es a magyar, maximum nem kerdeznek mindig ra, mert olyan hulye a gyerek, hogy mar elobb kiderul, hogy nem erdemes vele foglalkozni. Mindket felveteli rendszernek vannak elonyei es hatranyai, ugyanugy ahogy egy egyetemrol sem lehet elmondani, hogy ez a legjobb, ugyanis mindenutt vannak jo es rossz professzorok. Es szerintem ez hatarozza meg milyen jo az egyetem. Maximum annyit lehet mondani, hogy ezen az egyetemen ezesez a tantargy eros...

Bartus # 2001.04.10. 15:52

Milyen politika??

Dr@ # 2001.04.10. 15:16

Biztosan lesznek jó szakemberek akik a Pázmányról kerülnek ki. A diploma megítélése szerintem sem túl jó. Szerintem a szakmán belül ellenérzést szül az a fajta arrogancia, amit néhány ember megenged magának a Pázmány nevében nyilatkozva.

Ha már említetted, akkor az értéket ma is főleg a pécsi és az ELTE diplomák képviselik és nem azért mert nem katolikusok. Következetes szelekció, átgondolt tanrend és kevesebb politika jót tesz.

VIP (törölt felhasználó) # 2001.04.10. 15:00

'Attól, hogy valaki a pázmányon végez még lehet jó jogász.'

Persze, hogy lehet.  Csak majd amikor egy idősebb ügyvéd megkérdezi, hol végeztél, az fog eszébe jutni, hogy nna, téged sem az eszedért vettek fel annak idején.

A jogi egyetemet mindenki el tudja végezni, aki tud és van ideje magolni.  Meg akit valamelyik suttyó helyre (p.) felvettek.  Sajnos, ma már bárkiből lehet jogász, aki meg tudja fizetni....

Kamarás Z. # 2001.04.10. 12:58

Hi,

szerintem a 'puding próbája az evés'. Attól, hogy valaki a pázmányon végez még lehet jó jogász.

Miért van az, hogy lévén katolikus egyetem, akkor több pénzt kap?

Zalán

loony # 2001.04.07. 17:22

Hmmm..egy ket mondat veletlen kimaradt a szovegbol. Biztos velem van baj, mert nem neztem fel a kepernyore iras kozben es utana sem. A kisebb logikai bukfencekert es ertelmetlen mondatokert elnezest, de nem irom ujra. :)

loony # 2001.04.07. 17:19

Szia!
Szerintem ne aggodj ha nappalis tagozaton vagy. Az egyetemunkon a legjobb tanarok vannak, s gyakran latok olyan hirdeteseket amelyek mar ugy neznek ki: Keresek frissen vegzett jogaszokat, ELTEsek kimeljenek! Amugy mivel velemenyem szerint az uj vizsgaszabalyzat olyan szigoruva tette a rendszert, hogy tenyleg csak a jok jutnak el a diplomaig. Na es persze eddig meg csak egy evfolyam ment ki az egyetemrol, de azoktol csupa jokat hallottam a kikeruloktol. Ja es ne feledjuk el, hogy a Pazmanynak van talan a legtobb penze a minosegi oktatas megvalositasahoz, leven katolikus egyetem.

Bartus # 2001.04.06. 12:09

Azért indítom a topikot, mert aggodóm az itt megszerezhető diplománk elismertsége miatt. Gyakran hallom, hogy nem tartják például a pécsi oklevéllel egyenrangúnak.

Kérném írják meg véleményüket ebben a kérdésben, minden hozzászólást üdvözlök!