Két, társasházzal kapcsolatos kérdésben szeretném kérni a segítségüket.
Három ikerházas (6 házas) társasházban a közművek (villany, víz, gáz) az utca szinten levő ikerházaknál kerültek bekötésére, és innen mennek a vezetéket a többi házhoz.
Az utca fronti házak mérő órai is itt kerültek elhelyezésre, a többi házé pedig az adott háznál.
A telek osztatlan közös tulajdonban van, de az alapító okirat szerint meghatározott telek részek (a házakhoz tartozó kertek) kizárólagos használatban vannak.
Az egyik iker ház eladásra került, és az új tulajdonos a gázfűtés helyett hőszivattyús fűtésre szeretne áttérni. E miatt a jelenlegi 316 amperes villany vezeték helyett 332 amperes vezetékre lenne szüksége.
Elmondásuk szerint ez csak úgy valósítható meg, ha az utca fronti ikerház (ahol bekötésére került az áram) kertjében helyezik el a villany órájukat, illetve ezen a kerten keresztül, a kerítéshez bilincselve vinnék le a villanyvezetéket. Hozzáteendő, hogy az új tulajdonosok a gázfűtés-, illetve a jelenleg meglévő, földben elvezetett villamos kapacitás tudatában vásárolták meg az albetétet, és előzetesen semmilyen egyeztetést nem kezdeményeztek az utcafronti bekőtés fejlesztéséről a társasházon belüli tulajdonostársakkal.
Két kérdésre szeretnék visszajelzést kérni:
Kell-e a társasház hozzájárulása a hőszivattyú telepítéséhez?
Köteles-e hozzájárulni az érintett társasházi lakó, hogy a kertjében elhelyezzék a villany órát, illetve a kertjében vezessék el a villanyvezetéket? (Figyelembe véve azt is, hogy bármelyik másik négy lakó is kezdeményezheti nagyobb kapacitású villanyvezeték át vezetését a kerten, valamint a villany óra elhelyezését.) Sajnos ezen témákról, a fejlesztésekről, az alapítói okirat nem rendelkezik.
