Kedves Kollégák!
Ügyfeleim cégek, akik egyfolytában a TB és adóköltségeik lefaragása érdekében zaklatják a tanácsaidókat. Mivel a legnagyobb terhet a bérköltségek jelentik, általános, hogy az alkalmazottakat megbízási szerződéssel foglalkoztatják. Ezt az alkalmazott el is fogadja, mivel egyszerű matematika után ő is rájön, hogy inkább a saját zsebében legyen több pénz, mint hogy a TB nyugdíjalapjait tömje, és ki tudja mikor kapjon belőle vissza és mennyit. Én ennek a rendszernek a 'filozófiai' vetületeivel (szabad-e így megrövídíteni az államotm, ki fogja eltartani a nyugdíjasokat, összeomlik az egyészségügy stb.) most nem kívánnék foglalkozni, fogadjuk el, hogy ez a gyakorlat.
Szóval, ott van a kényszervállalkozó, aki egy polgári jogi szerződés keretében végez munkát. Kap fizetett szabadságot, van főnöke, jelenléti ív, tehát minden úgy működik mint egy rendes munkaviszonyban. Mindaddig nincs gond, ameddig a felek kölcsönösen szeretik egymást, után azonban jön a 'helyzet'.
Van valakinek arra vonatkozó gyakorlati tapasztalat, hogy a munkaügyi bíróság miként ítéli meg az ilyen jogviszonyokat? A szélsőségek ugyanis 'burkolt munkaviszony'-t emlegetnek, ami szerint a munkáltató ellen olyan ítéletet lehet hozni, mintha munkaviszonyban állt volna a dolgozó. Egyáltalán megállapított valaha is hatáskört a munkaügyi bíróság ilyen jogviszonyokra?
Várom észrevételeiket.
(Hozzászólásomat elsősorban az indította, hogy eme 'kényszervállalkozók' mindösszesen akkor igyekeznek színlelt szerződésekre hivatkozni, amikor vélt (munkaügyi bíróság által esetleg honorált) előnyökre kívánnak szert tenni a megbízóval szemben. Nem hiányolják a munkaviszonyt akkor, amikor lényegesen magasabb fizetést kapnak megbízási díjként.)
Ügyvéd - Társasági szakjogász