Sziasztok!
Olvastam már a témában jónéhány hozzászólást, de csak egyre elbizonytaladom.
Szóval a segítségeteket kérem.
A helyzet az, hogy a jelenlegi cégemtől nagyon el akarok menni. Ennek oka részben a közvetlen főnökömmel való viszonyom (folyamatosan alámtesz), másrészt egészségügyi eredetű, ugyanis 2 hónapja derült ki, hogy a folyamatos idegeskedés és a pihenés hiánya miatt olyan betegségem lett, amit min.2 évig fognak kezelni. Hozzáteszem ezek az okok a sok túlóra és hétvégi munkavégzés.
A szerződésem szerint 60 nap a felmondási időm. Szeptember 19-én írtam egy levelet (nem felmondásként címezve ugyan), amelyben kértem a munkaviszonyom megszünteését közös megegyezéssel, október 10.-i határidővel. A nagyfőnök azat mondta akkor, hog yelfogadja, csak a dátumot nézeti még meg. És most jön a problémám: a közvetlen főnököm most hétfőn, 29-én közölte, hogy nem tud elengedni, mert nincs ember a helyemre és ragaszkodik a 2 hónaphoz, annyi engedményt ad, hogy az ez időre járó szabadságomat levonja belőle és mehetek. Arról szó sincs, hogy kifizeti.
Van még egy másik problémám is, történetesen az, hogy ezév áprilrisában módosították a munkaszerződésünket, amelyet 'rendkívül fontos' volt aláírni nekünk (dolgozóknak). A nagyfőnök eddig ült a babérjain és csak 29-én kaptam meg aláírva.
Ezzel kapcsolatban az a kérdésem, hogy a felmondás idejében már érvényes volt az új szerződés, vagy csak annak átvételével válik érvényessé, mert a dátuma még az áprilisi ( bár én mindkét példányra ráírtam, hogy mikor vettem át).
Az új helyen várnak 13-ától és nagyon szeretnék már innen szabadulni.
Egyéb körülményként még megjegyzem, hogy az állásomat (más kollégákéval hasonlóan) már augusztu 1. óta folyamatosan hirdetik, csak vagy nem jönnek, vagy válogat a főnökség, valamint személyesen a nagyfőnök mondta nekem, hogy gondolkozott azon, hogy elküldi a csoportot. Az utóbbi időben folyamatosan kaptuk a leszúrásokat, hogy így sz....ul dolgozunk meg úgy. Közben meg sorra nyerjük meg a pályázatokat amiből megél a cég. Ezek után arra várjak, hogy egyszercsak kiteszi a szűrömet?
Akkor meg mit akar?? Ameddig az Õ érdekeit szolgálom addig jó vagyok, amikor meg talál a helyemre valakit, azonnal kitesz??
Mert arra is volt már példa amióta itt vagyok azonnal elbocsátották a dolgozót és az addig járó fizetésén semmit nem kapott.
Az a kérdésem lenne még, hogy ezek után egészségügyi okokra hivatkozva rendkívüli felmondást beadhatok-e következmények nélkül?
Előre is köszi a válaszokat
Netka