GYES után visszatérés


Kovács_Béla_Sándor # 2021.10.28. 13:57

Ezt jól megcsináltad! Mindig utólag kérdezel?

Annyira egyébként nem nagy a baj, de adott esetben előfordulhat, hogy pereskedésre kényszerülsz, és amíg a per folyik, jövdelem nélkül maradsz.

Rex07 # 2021.10.28. 13:53

Kedves Fórumozók!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy nem rég sikerült vissza mennem dolgozni gyesről ( a gyes még tart 2021.12.13-ig) új munkakört kaptam és természetesen új szerződést is amiben 3 hónap próba idő szerepel ezt nem egészen értjük mert nem szűnt meg a munka viszonyom és házon belül kaptam más típusú munkát.
A kérdésem az lenne, hogy tervbe van a 3. gyermekünk is de így el bizonytalanodtunk, jelenlegi helyzetben ha esetleg a 3 hónap alatt esnék teherbe akkor a munkáltató megszüntetheti a jogviszonyt a próbaidőre hivatkozva? Illetve ha még is össze jönne a baba akkor jelen helyzetben kaphatok e csedet/gyedet is vagy csak gyest?

2017-március-ban jöttek el 9-kóddal terhesség miatt, 2018-ban még a csed alatt tudtuk meg hogy a kis tesó is úton van így csak most idén tudtam munkába állni októberben. Nem az a legfőbb célom, hogy azonnal teherbe essek csak szeretnék tisztán látni.

A választ előre is köszönöm

drbjozsef # 2021.06.09. 05:42

XYZUV,

Nézd, a lehetőségeken rágódás helyett nem egyszerűbb, ha bemész hétfőn? Ha nem akarnak munkát adni, adjanak egy papírt, hogy szabadságon vagy, aztán ágyő.

Egyébként, ha esetleg ilyennel próbálkoznának, az feltehetőleg jogszerűtlen lenne, mert a HR valszeg nem saját szakállára írogat, munkaügyben képviseli a céget, ha azt írja, hogy szabadságot kapsz, akkor nem hivatkozhat a cég arra, hogy a főnök nem volt benne a CC-ben.

XYZUV # 2021.06.08. 20:16

Maskent megfogalmazva, egy esetleges munkajogi perben hivatkozhatok-e az emailre a HR-stől, aminek címzettjei között nem szerepel a munkáltatói jogok gyakorlója, ha a munkáltató rendkívüli felmondással megszüntetné a munkaviszonyom holnap.

XYZUV # 2021.06.08. 19:59

Tovább bonyolódik a helyzetem. A múlt hét elején volt egy online megbeszélés, ahol a munkáltató jelezte, hogy nem kíván megtartani, és közös megegyezéssel szeretne tőlem megválni. Valamint legkésőbb most hétfőig megküldi a közös megegyezésre az ajánlatát, de ez nem történt meg.
Mivel holnap munkába kellene állnom, felvettem a HR-essel a kapcsolatot, hogy nem kaptam semmit az ígéret ellenére. A HR-s telefonon azt mondta, hogy mégis kiadják a felhalmozott szabadságomat, de csak holnap tudja intézni a papírozást/jóváhagyást. A HR-s email-ben is visszajelezte, hogy ez fog történni, viszont a felettesem nem volt benne a címzettek között.
Attól tartok, ha az email-ben foglaltakat elfogadom, és nem jelenek meg holnap a munkáltatónál munkavégzés céljából, akkor megtörténhet, hogy mégsem adja ki a szabadságomat, hanem felmond rendkívüli felmondással, mert nem jelentem meg.

Ezt megteheti, vagy az említett email-ben foglaltakhoz kell tartani magát, és nem mondhat fel rendkívüli felmondással, ha nem jelenek meg?

Előre is köszönöm a válaszokat.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.05.30. 05:01

Ja, hogy arról van szó.
Igen, a munkáltatói felmondás esetén a munkavállalót a felmondási idő felére fel kell menteni a munkavégzés alól. Értelemszerűen annak a munkavállalónak, aki amúgy is mentesül a munkavégzés alól, ugyanarra a munkanapra nem lehet szabadságot is kiadni.

drbjozsef # 2021.05.29. 20:08

Mert azt hallottam, hogy vagy felmondás idő van, vagy szabadság.

Hol?

Olyat még nem hallottál, hogy felmondás után, a felmondási idő alatt a munkáltató kiadja a szabadságot? Mert ez elég rendszeres, ha kifizetni nem akarja (és általában nem akarja).

XYZUV # 2021.05.29. 19:37

Igazából azt szerettem volna kérdezni, hogy ha felmond, akkor megszakad-e a szabadság.
Mert azt hallottam, hogy vagy felmondás idő van, vagy szabadság. Azaz ha felmond a munkáltató, akkor adhatja ki a szabadságot.
Persze lehet, hogy GYES-ről való visszatérésnél más a helyzet.

De ha jól értem, akkor a munkáltató ha fel is mond, akkor is elküldhet szabadságra a felmondási idő alatt.
Ez általában is igaz a felmondási idő második felére is, amikor fel kell mentenie a munkavégzés alól?
Vagy csak a GYES-ről való visszatérés miatti kötelező szabadságkiadás miatt?

Előre is köszönöm a válasz(oka)t.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.05.29. 13:34

Ezt elfelejtettem:
Ha nem mond fel a munkáltató, akkor köteles kiadni
Ha felmond, akkor is.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.05.29. 13:33

Meg kell kezdeni a kiadást hatvan napon belül. (Az összes kiadása sok esetben nem is menne ezzel a határidővel.)

A következő kérdést nemigen értem, de ha azt akarod kérdezni, akkor a felmondást lehet közölni a rendes szabadság alatt; miért ne lehetne? És ha a szabadság több, mint a felmondási idő, akkor a szabadság egy részét nem fogja kiadni. Azt majd kifizeti.

Naná, hogy a felmondási idő telik a szabadság alatt is. Még szép!

XYZUV # 2021.05.28. 19:08

Ha nem mond fel a munkáltató, akkor köteles kiadni a fizetés nélküli szabadságom alatt felhalmozott szabadságomat, ha jól tudom, 60 napon belül.

Ez azt jelenti, hogy 60 napon belül meg kell kezdeni a szabadság kiadását, vagy azt, hogy addig az összes felhalmozott szabadságomat ki kell adnia, ha az egyáltalán lehetséges?

Ha már kiadta a szabadságomat, akkor a szabadságom alatt felmondhat-e, megszakítva a kiadott szabadságomat?

Illetve ha felmond, akkor a felmondási időbe beszámíthatja a szabadságomat (vagy annak egy részét), hogy kevesebb napot kelljen kifizetnie a felmondási idő végén?

Előre is köszönöm a válaszokat.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.05.22. 09:11

Munkaszerződést módosítani csak megegyezéssel lehet, a munkakör a munkaszerződésnek kötelező eleme. Felmondania nyilván annak kell, aki a fennálló feltételekkel nem akarja fenntartani a munkaviszonyt. A munkáltató nem közölhet felmondást a gyermekgondozás céljából biztosított fizetés nélküli szabadság ideje alatt.

Szomorú örökös # 2021.05.22. 03:35

XYZUV

A munkáltatónál jeleztem a visszatérési szándékomát, de azt mondták: már be van töltve a munkaköröm.

Ez sajnos mindig rizikó. Ha elégedettebbek az új kolleginával, akkor ő fog maradni, hiába küzdesz. A jogi része már más tészta, de félek, hogy ugyanazt a munkakört nem fogod jogi úton sem újból megkapni, de erre majd a jogászok választ adnak neked (én laikus vagyok). Szerintem lassan próbálj másik, neked tetsző munkahelyet keresni, lehet egyszerűbb lesz az életed.

XYZUV # 2021.05.21. 19:12

Tisztelt Szakértők!

GYES után térnék vissza a munkahelyemre 5 év után.
A munkáltatónál jeleztem a visszatérési szándékomát, de azt mondták: már be van töltve a munkaköröm.
Ha jól tudom, a helyettesítést határozott szerződéssel kell alkalmazni, mert kötelesek visszavenni a munkakörömbe.
De mit tehetek, ha nem akarnak visszavenni a munkakörömbe?

Mi történik, ha adnak ajánlatot, amit kötelesek megtenni, akár más munkakörre, de azt nem fogadom el?
Fel kell mondaniuk nekem vagy az ajánlat el nem fogadása automatikusan egyenértékű az én felmondásommal?

Mi történik, ha nem mondanak fel, hogy ne kelljen végkielékítést fizetniük, de nem akarnak alkalmazni az eredeti munkakörömben?

Előre is köszönöm a válaszokat.

Vki