Kedves Leiterjakab!
Köszönöm a gyors választ, ez igazán nagy segitség.
Elmondom, hogy mi a helyzet.
A létrehozandó szervezet a nyelvtanárok érdekeit kivánná védeni, állami és magánszférában dolgozókét egyránt. (Illetve ez még nem dőlt el, mert lehetséges egy csak a magámszférában dolgozóké is, hiszen az állami iskolákban tanitó pedagógusoknak van szakszervezetük) Az a baj ugyanis, hogy e szakma képviselői annyira szét vannak forgácsolva, hogy e pillanatban lehetetlen az érdekvédelem. Egy cél pl. az lenne, hogy ne kelljen kényszervállalkozónak lenniük.
Az első két kérdésre azt hiszem, ez megadja a választ.
A cél röviden az lenne, hogy nyomást lehessen gyakorolni elsősorban a jogalkotó szervekre, amin keresztül aztán a munkaadókra is, de egyúttal a nyelvtanárok felé egyfajta "céhként" is müködjön, mert sokszor előfordul olyasmi, mit a "román vendégmunkások" esete, hogy képzetlen, magukat nyelvtanárnak kikiáltó egyének tartják alacsonyan a béreket (pontosabban a nyelvtanitás, mint szolgáltatás árát). Ezért is fordulhat elő pl. az én munkahelyemen - magániskola -, hogy a nyelvtanárok fizetése (ugyanolyan munka és képzettségi háttér mellett) nagyságrendekkel alacsonyabb pl. a közgáztanáréhoz képest, a "munkaerőpiaci viszonyok miatt". Úgy tudom, a munkáltató saját hatáskörében hozhat ilyen diszkriminativ döntést, na ezt kellene pl. megváltoztatni. Próbálni.
Szóval, nem tudom, ebben a konkrét helyzetben merre lenne érdemes elindulni. Ha jól értettem a válaszodat, akkor a kamara
egy lehetséges megoldás, de mivel ebben a témában teljesen tájékozatlan vagyok, nem tudom, merre induljak.
Köszönöm a választ!
Noémi