Tanulmányi szerz.kötésére való kötelezés


the big cat # 2004.06.12. 04:16

Én a helyedben elmennék, hiszen a munkáltató szabályosan elrendelte, de a szerződést nem írnám alá, mivel azt nem rendelheti el, továbbá jogellene, és semmis szerződés lenne. Ha mégsem engednek el, kérnék egy írásos nyilatkozatot, amelyben felmentenek a tanfolyam látogatása alól. Ha karaják odaírhatják okként, hogy azért mert enm voltál hajlandó tanulmányi szerződést kötni, és akkor ezzel lesz papírod arról, hogy jogsértést követtek el. Pontosan az általad az esatleges további tanfolyamokról írtak miatt nem lehet ilyen tanfolamra tanulmányi szerződést kötni. Ez ugyanis joggal való visszaélést valósítana meg, a rendes felmondás jogának visszaélésszerű korlátozására adna lehetőséget.

Ha szülni mész, hát szülni mész, azt aztán abszolút nem korlátozza, még egy jogszerű tanulmányi szerződés se, sőt ha jól emlékszem a visszadolgozásba is beszámít vagy az egész szülés miatti távollét, vagy egy része.

Azt viszont nem tudom, mi volna a szerencsés érvelés? Ugyanis te nem akarofd ezt, és ebben a jog mögötted áll, amunkáltatód meg akarja. Namost, ebben az esetben mégis milyen érvelés volna szerencsés?

haszi # 2004.06.11. 19:25

Köszönöm a gyors választ!
Nagyjából erre számítottam, és egyáltalán nem örülök ennek. Egyébként a tanfolyam nem két hét, CSUPÁN két napos, 2x 8 órás. Pénteken és szombaton zajlik, a munkahelyen. Hogy a szombattal mi a helyzet, az is kérdéses. Valóban a munkáltató rendelte el a kötelező részvételt; ugyan elbocsátással nem fenyegettek, de azt mondták, hogy a főnökség nagyon nem vennék jó néven, ha nem mennénk el a tanfolyamra, azzal az indokkal, hogy nem írjuk alá a szerződést. Mit lehet tenni??? A próbadiőm valóban néhány napja járt le, és gondolom, nem túl szerencsés az általad felsoroltakkal érvelni, mondjuk hétfő reggel... :((
És mi a helyzet akkor, ha mondjuk másfél év múlva gyereket szeretnék szülni?
Amúgy felmerül a kérdés, hogy ha fél év múlva kitálalják, hogy újabb tanfolyam, akkor további évekkel meghosszabbítják a tanulmányi szerződést? Nevetséges...
Várom tovább tanácsaidat!
Köszönöm előre is!

the big cat # 2004.06.11. 11:29

tanulmányi szerződést a felek szabad akaratukból kötnek, erre kötelezni senkit nem lehet, de ha a munkáltató rendeli el a tanfolyamot, akkor erre tanulmányi szerződést kötni kifejezetten tilos, ha mégis a megfélemlítés miatt valaki ilyet aláírna, az semmis, csak sajnos neki kell bizonyítani jogvita esetén.

Ezen túl a visszadolgozásnak arányopsnak kellene lennie, egy kéthetes, 230000 Ft-ba kerülő tréninggel az arányos visszadolgozás csak max 1-2 hónap lehetne, nem pedig két év, ezt onnan lehet tudni, hogy mondjuk 5 évig tartó egyetemi képzésnél, ami mondjuk összesen 3-5 millióba kerül egy cégnek a visszadolgozás öt év. A bíróság általában a képzés hosszával egyenlő visszadolgozást ismer el arényosnak, ha a képzés árában semmi extra nincs.

Javaslom ne írd alá, mivel erre tilos tanulmányi szerződést kötni, ha mégis aláírod, jogvita esetén neked kell bizonyítanod, hogy a munkáltató rendelte el a képzést, vagy hogy mi arányos és mi nem, és esetleg azt, hogy az állásod elvesztésével fenyegettek.

Egyébként ha az aláírás megtagadása után nem engednek el a tanfolyamra, azután a képzé hiányával indokolják a felmondást, az is jogellenes.

haszi # 2004.06.11. 10:35

Kedves Mindenki!

Az alábbi problémával állok szemben, és nagyon örülnék, ha valaki a segítségemre tudna sietni: Húsvét óta dolgozom egy cégnél, a próbaidöm éppen, hogy csak pár napja járt le. A munkáltatóm engem és másik két kollégámat egy értéskesítési tréningre \"nevzett be\", melynek értéke 230.000 Ft / fö. A tréning péntek déltöl este 8-ig, valamint szombat reggel 8 -tól este 8-ig tart, nincs kihelyezve, a munkahelyünkön tartják. Nekem pár napja járt le a próbaidöm, kollégám másfél éve dolgozik a cégnél. Legnagyobb meglepetésünkre tegnap a fönököm közölte, hogy emiatt a tréning miatt tanulmányi szerzödést kell kötnünk, azaz 2 évig ennél a cégnél kell dolgoznom, különben visszafizettetik velem a tréning összegét. Eléggé le vagyunk döbbenve. Már csak azért is, mert annyira nevetséges ez az összeg, és mégis 2 évet aláírattak velünk. A cégnek raádásul meg sem kottyan egy ekkora összeg. A tréningröl igazából papírt nem kapunk, csak egy oklevelet, ha sikeresen elvégeztük. Mellesleg nem mi akartunk részt venni rajta, hanem közölték, hogy ez van, és egyáltalán nem veszik jó néven, ha nem megyünk el.
A kérdéseim itt jönnek: Mit jelent az, ha aláírom a kétéves szerzödést? (ha nem teszem meg, nem megyek a tréningre, amit ugye nem vesznek jó néven). És mi van akkor, ha például rajtam kívül álló okok miatt vagyok kénytelen itthagyni a céget? Vagy ne adj\'Isten szeretnék egy éven belül gyereket szülni? stb.
Van valamilyen törvény, rendelet vagy szabályozás erre vonatkozóan??
Nagyon le vagyok döbbenve (és fel vagyok háborodva), mert nem arról van szó, hogy mondjuk 8 féléven keresztül fizetik a 300.000 Ft/féléves tandíjamat, hanem mindössze 230.000 Ft-ról van szó.
Várom tanácsaikat, mit is csináljak, esetleg kihez forduljak?
Köszönöm elöre is!!!