Ha megvolt a lehetőséged, hogy eldöntsd, 3 éven belül mikor perelsz, mert hiányzott az erre vonatkozó tájékoztatás. Akkor kellett volna jobban meggondolni, hogy mi a fontosabb: hamar megnyerni a pert és kellemetlenségeknek kitenni magát a férjednek, vagy kivárni, hogy hátha ő is lelép és akkor nincs gond, csak később juttok a pénzetekhez. Te tudod, hogy miért az elsőt választottad. Nem tudok róla, hogy létezne olyan, hogy szüneteltetni egy pert. Kizártnak tartom, hogy a munkáltató látva, hogy elmulasztottad a határidőt és esélyed sincs a folytatásra, bármibe is belemenne. Neki ez volt a legjobb megoldás.
Az a meglepő számomra, hogy a bíróság épp azzal utasította el a keresetem, mert két címet is megadtam...azért tudták, hogy melyik címre kell küldeni a példányokat ...S ráadásul úgy küldték el, hogy felhívtam Õket telefonon és azt mondták, hogy fax-on küldjek át egy kérvényt, miszerint szüneteltetni szeretném az ügyet . Akkor még nem volt elküldve a cég részére a keresetem 1 példányban, utána meg elküldték.
A határidőket eddig tartottam, csak most nem szeretnék fellebbezési időn belül adatot szolgáltatni, mert amit én leírok, azt ugye 3 pld-ban kell elküldenem, egy rögtön megy a cégnek is ... Ha nincs lehetőségem visszavonni és majd később folytatni, akkor próbálok a céggel egyezkedni. Mert elég hülyén jött ki, hogy most még a férjemnek kell cikinek éreznie a dolgot, úgy néznek rá,mint a véres rongyra :( Nem tudtam, hogy a bíróság már úgy elküldi a keresetlevelem példányait, hogy még nem is érkezett be hiánytalanul minden.
Hogy így, belekezdés után ha nem tartottál egy határidőt, mennyire úszott el a hajó, azt egy ügyvéd tudná igazán megmondani miután átnézi a papírokat. Tényleg érdemes néha rászánni egy kis időt és pénzt.
Az biztos, hogy ha hiányzott a jogorvoslatról való tájékoztatás, akkor 3 éven belül bármikor elkezdhettél volna pereskedni, megvárhattad volna, míg a férjed már nem dolgozik ott. De ha őt mondvacsinált okkal kiraknák emiatt, akkor ő is mehet a bíróságra.
Nem lehet visszavonni a dolgot ? S majd egyszer később újra indítani ? Vagy nem lehet így játszani ? Nincs semmi lehetőségem, hogy most megszűntetni az ügyet , ezáltal a cég is megnyugodna és majd egyszer 1-2 éven belül újra indítanám az ügyet.
Nem kellett volna így elsietnem a dolgot. Késő bánat ???
Köszönöm ismét a segítséged. Volt ügyvédi segítségem, amikor beadtam a keresetem hiánypótlásra szólítottak fel, elküldtem a hiánypótlást is , de mivel van a cégnek központja, meg van a telephelye, ahol dolgoztam, így mindkét címet megírtam .
Tudom, hogy nyert ügyem lett volna, de mivel nem szeretném a férjem kirúgatni, ezért most emiatt nem élek a fellebbezéssel. Sarokba vagyok szorítva :(((
Abban bíztam, hogy mivel kértem , hogy szüneteltessék fél évre az ügyet, ráérek később is lépni ezügyben. Nem gondoltam, hogy rögtön elküldik a cégnek, abban biztam, hogy akkor küldik majd csak el, ha már a bíróságra benyújtottam a keresetem teljes egészében hiánytalanul.
Köszi mégegyszer a segítséget ...bár kissé elszomorodtam , bíztam a 3 éves elévülési időben , szüneteltetésben .
A felmondásban ha a jogorvoslatról való tájékoztatás (hogy a kézvezvételtől számított 30 napon belül bírósághoz fordulhatsz) elmarad, akkor tényleg az van, hogy az általános elévülési időn belül perelhetsz. Ha ennek ellenére beadtad (időben) a keresetet, akkor utána már a megadott határidőket kell tartani, mert az már egy folyamatban lévő eljárás, nem lehet olyat játszani, hogy egyszer az egyik határidő tetszik, másszor meg a másik.
Azzal, amit korábban leírtál, hogy hogyan szüntették meg a munkaviszonyodat rendkívülivel, nyert ügyed lett volna a bíróságon, csak egy kicsit kellett volna költeni ügyvédre, most meg látod, mi lett belőle, hogy egyedül próbálkoztál. Kizárt dolognak tartom, hogy azért utasítanának el egy keresetet, mert nem tudják értelmezni. Valami nagy sületlenséget írhattál vagy másról van szó.
Megint segítséget szeretnék kérni Tőletek. Elindítottam a munkaügyi peremet, hiánypótlásra szólítottak fel, aminek részben tettem eleget . Ill. nem tudták hogy értelmezni a cég címeit. Leírtam a cég központi cimét és azt a helyet is, ahol magát én a munkakörömet elláttam. S mivel nem tudták értelmezni, így elutasították a keresetem , 30 napos fellebbezési idővel. Igen ám, de mint tudjátok mi a férjemmel egy munkahelyen dolgozunk (tunk) a férjem még a mai napig is ott dolgozik. Ma az igazgató felhívatta, kezébe volt az én összes keresetpapírom, minden, amit a bíróságra elküldtem . A férjem azt mondta, hogy meg van szüntetve az ügy, nem lépek tovább . Viszont én nem így gondolom, 3 éves elévülési időn belül szeretnék lépni, amennyiben már a férjem nem dolgozik a cégnél. S most ezügyben kérnék tanácsot, hogy ha 30 napos fellebbezési időt adtak, s ha nem teszek eleget a hiánypótlásnak, akkor végleg elutasítanak ? Többet a 3 éven belül nem léphetek ?? Most semmiképp nem adhatom be a hiánypótlást, mert akkor azt is megküldik a cégnek és akkor a férjem meg repül a melóhelyéről, ezt meg nyilván nem szeretném. De azért a későbbiekben szeretném újra elindítani az ügyet. Beszéltem a bírónővel, azt mondta, hogy ha a felmondásomban nincs olyan, hogy 30 napon belül kell a bírósághoz fordulnom, akkor érvényes a 3 éves elévülési idő. Kérdés, hogy ha elindítottam az ügyet, de elutasítottak és fellebbezési időt kaptam, s ha 30 napon belül nem teszek eleget, akkor buktam az egészet ? Többet nem léphetek ezügyben ? Bocsi, hogy túl hosszú voltam . Minden segítséget előre is köszönök .
Üdv.
Sysy
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.