Azt szeretném megtudni, hogyha valaki munkaerő kölcsönzőn keresztül dolgozott egy cégnél, majd a cég átvette saját alkalmazásba, akkor a végkielégítésnél számít a kölcsönzés alatt eltöltött időszak is? Ha gén, ha nem, van erre vmi paragrafus?
Három müszakos munkarendben dolgozom bérmunkásként egy cégnél. A munkaszerződésben minimálbér plussz 40% müszakpótlék van.
De nem kapom meg, a besorolási bérem csak br. 92 ezer forint és cafetériát se kapok, pedig lejárt a próbaidőm. A cég saját alkalmazottai jóval többett keresnek.
Az lenne a kérdésem hogy ez törvényes e? És hol lehet panasszal élni? Tiszutelettel: Ferenc.
Tisztelt Cím! 2005 január óta dolgoztam egy boltban. 2011 novemberében szültem. Ezalat a bolt megszünt a helyi városban. Maga a cég él másik városban van üzlete. Most jár le a 3 év. Megyek le a céghez. Mi vár rám? Én olyan messze nem tudok lejárni dolgozni ha visszavennének is. Gondolom felmondás. Kapok végkielégitést?
Tisztelt Jogi Fórum! Hétfőn munkahelyemen , 11 év folyamatos munkaviszony után bejelentettem felmondási szándékomat. A vezetőség ezen döntésemet elfogadta, igaz sajnálatát fejezte ki. Bevallásuk szerint egy nagyon jó munkaerőt veszítenek el személyemben. Egyeztetések addig vezettek, hogy támogattak arról, hogy számíthatok végkielégítésre az elmúlt években nyújtott teljesítményen alapján. Érdeklődni szeretnék: Tudom ez nem járna, de meddig lehet elmenni ezen összeg megállapításában? Voltak olyan problémás Kollégák, akiktől a vállalat köszönt el mégis 1-2-3 hónapnyi összegtől a milliós nagyságrendű összeggel távoztak. Ez alapján a Vezetőség döntésén múlhat? (Gazdálkodási osztályon dolgozom, így ezekre rálátok) Vállalatunknál nincs Kollektív szerződés, sem pedig egyedi munkaszerződés. A tájékoztatást köszönöm.
Tisztelt fórumozók! Az alábbi problémában szeretnék segítséget kérni. 17 éve dolgozom a munkahelyemen teljesítmény rendszerben. A munkáltató semmilyen módon nem hozza tudomására a dolgozóknak a norma időt! A felmondáson gondolkozom,ez a tény állás elegendő-e az azonnali hatályú felmondáshoz? Ebben az esetben jár-e nekem végkielégítés? A válaszokat előre is köszönöm!
Ha korábban ilyen információt kaptál, akkor korábban téves információt kaptál. Munkavállalói felmondás esetén nem jár végkielégítés. (Munkavállalói azonnali hatályú felmondás esetén igen, de arra meg nem elég az, hogy romlott az egészségügyi állapotod.)
Tisztelt Fórumozók! Korábban azt az információt kaptam, hogy jár végkielégítés akkor, ha a munkavállaló az egészségében fellépő hátrányos változás indokával adja be a felmondását. Elegendő ehhez egy üzemorvos és egy szakorvos által kiállított - egymástól független - szakvélemény? Abban az esetben, ha ilyen indokkal adom be a felmondásomat, köteles vagyok letölteni a felmondási időt? Ha nem, akkor követelhetem- e a felmondási időre járó bér kifizetését? Segítségüket előre is köszönöm!
Tisztelt Fórumozók! Nekem is kérdésem lenne. 2011.01.03 tól mai napig munkavállaló vagyok egy cégnél. Egy évig kb határozott majd határozatlan idejű szerződéssel. Jelenleg a cég elég rossz helyzetben áll,jelenleg más lett a többségi tulajdonos,optimum szövetkezetbe akar beléptetni mindenkit,aki nem lép be nem tudja alkalmazni tovább (címszóval),mert a túlórát ezen keresztül szeretné kifizetni. Találtam másik munkahelyet. Jár-e végkielégítés nekem? Függetlenül attól hogy ki mond fel.
Egy oldalon olvastam hogy abban az esetben is jár ha a munkavállaló azonnali hatállyal felmond.
Közös megegyezésben szerepel akkor is jár igaz ez?
Tisztelt fórumozók! Az alábbi problémában szeretnék segítséget kérni. Párom pozíciója 12 év munkaviszonyt követően megszűnik, rendes felmondással küldenék el, melyhez jár a végkielégítés, illetve a felmondási időre járó bér, szabadság megváltás. De emellett felajánlottak neki egy másik munkakört, ahol kevesebb bért kapna, ez a pozíció viszont szakmailag más, mint az eddig végzett, így van ezzel szemben egy kis fenntartásunk. Lehet e ilyen esetben kötni olyan szerződést, hogy az új munkakört csak próbaidőre fogadja el, és ha nem tudja ellátni azt, akkor az eredeti felmondás lépjen érvénybe? A válaszokat előre is köszönöm.
Tisztelt Ügyvéd Úr! A munkahelyi közvetlen vezetőm, minden hónapban utolsó pillanatban adja ki a következő havi beosztást.A munka törvénykönyvben elő van írva, hogy 7 nappal érvénybelépése előtt ki kellene adnia. Felmondhatok-e rendkívüli felmondással, erre hivatkozva, mivel mindig problémát okoz, hogy ez miatt nem tudok előre tervezni. Valamint elég sokszor előfordul, hogy minősíthetetlen hangnemben kiabál velünk, kolléganők előtt, valamint vásárló térben, amit ha jól tudom nem tehetné meg. Köszönettel
Közösen megegyezni bármiben lehet. Ha most itt a közös megegyezés arról szólna, hogy nincs felmondási idő és végkielégítés, akkor nyilván csak abban az esetben jöhet ez szóba, ha egyébként is biztosan azonnali hatállyal mondhatna fel a munkáltató, hiszen az azonnali hatályú felmondás az az eset, amikor nem kap semmit. Hogy az azonnali hatályú felmondásra mi az esélyt, annak a megítéléséhez azért pontosan kellene tudni, hogy itt milyen magatartásokról van szó, és hát az azonnali hatályú felmondás esetén a 15 napnál régebbi eseményeket csak akkor lehet figyelembe venni, ha az újabb magatartással együtt folyamatos kötelezettségszegésnek lehet tekinteni. Összességében ilyen tartalommal nem túl valószínű, hogy érdemes lenne megállapodni, hacsak nincs a munkálattónak pluszban valamilyen kárigénye, vagy egyéb igénye, amiről lemond ennek a fejében.
Párom munkahelyén két figyelmeztetést kapott (tudomásom szerint a harmadik után automatikus elbocsájtás jár) de a másodiknál közölték vele, hogy ezután nagyon vigyázzon, mert most már bármilyen kis apróságért (késés stb) el fogják bocsájtani.
A kérdésem a következő:
Tudni kell, hogy a munkáltató előszeretettel ír alá ilyenkor közös megegyezéses munkabeszüntetést.
Melyik éri meg jobban a páromnak, ha esetleg sor kerül a fentiekre és 8 éve dolgozik a cégnék? Közös megegyezés, ez esetben nem kap semmit, vagy rendes felmondás a munkáltató részéről, amikor is legalább a felmondási időt ledolgozhatja és addig van keresete plussz megkapja a végkielégítést?
Egyáltalán van jelentősége, hogy közös megegyezéssel vagy rendes felmondással szűnik-e meg a munkahelye a jövőbeli álláskeresés szempontjából?
Még egy kérdés:
Ha megkapja a harmadik figyelmeztetést, akkor rendes felmondással vagy rendkívüli felmondással bocsájthatja el a munkáltató?
Mietta "A kinevezés szövege így szól: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.tv. alapján helyettesítés céljából Molnár Éva munkavállaló fizetés nélküli szabadság miatti távolléte idejére 2012.11.05. napjától legfeljebb 2015.10.31 napjáig." Ez azt jelenti, hogy amikor MV fizetés nélküli szabadsága megszűnik, akkor fog te közalkalmazotti jogviszonyod is megszűnni a szerződés értelmében. Nem felmentéssel, hanem a határozott idejű szerződés lejártával. Ebből következik, hogy nem jár sem végkielégítés, sem felmentési idő.
A szerződésed végső időpontja lebeg, események bekövetkezéséhez van kötve. De ez ettől még határozott idejű szerződés.
Volt munkáltatóm eladta a cégét, külföldre távozott. Szóban felmondott, írásban nem. Ehelyett írt egy közös megegyezést, melyet nem ő, hanem az új tulajdonos adott át, a törvényesen bejelentett utolsó munkabérem kíséretében, amely történetesen 60e HUF. De én valójában ennek dupláját szoktam kapni, havi kb. 180 órát dolgoztam (nem annyira voltam bejelentve). Én közöltem vele, hogy nem írom alá a közös megegyezést, csak abban az esetben, ha kifizeti a valós béremet. Ő erre nem volt hajlandó. Se az utolsó, március havi béremet, se felmondást írásban, se kilépési papírokat, semmit nem kaptam azóta. Mi a teendő ilyenkor?
Közös megegyezés esetén a megegyezésben foglaltak irányadók. Ha abban nyilatkozol, hogy semmilyen más követelésed nincs, akkor nem tudsz olyasmit érvényesíteni, ami ebben a megállapodásban nem szerepel. Ha a munkáltató felmond, és nem kapsz meg olyan juttatást, ami törvény, kollektív szerződés, munkaszerződés, avgy egyéb, a munkaviszonyra irányadó szabály alapján jár, akkor a munkaügyi bírósághoz lehet fordulni.
Cégem a héten bejelentette, hogy picit több mint 100 alkalmazottól válik meg 7 hónapos időtartamon belül, sajnos az én munkámat is máshová költöztetik, így novemberig maradhatok. A törvényi kötelezőnél picit jobb feltételeket adnak, persze semmit sem ingyen. (plusz egy hónapot kifizetnek, a felmondási időt nem kell ledolgozni, viszont felmondást még nem kaptam, csupán egy "megállapodást" amiben az szerepel, ha megfelelően adom át a munkát minden a mai naptól a felmondásig a cégnél eltöltött hónapért cserébe egy hónapnyi plusz fizetést kapok (tehát összesen a novemberig hátralévő hat hónapra még három hónapnyi bér). Átolvastam a céges szabályzatokat, és abban az szerepel, hogy ha a munkaviszonyom a pénzügyi éven belül a munkáltató működésével összefüggő okból szűnik meg a fent említetten kívül jár a rendes éves bónuszom időarányos része (Ez nagyjából még egy havi fizetésre jönne ki)
Kérdésem: Milyen lehetőségem van arra, hogy ez utóbbi bónusz is kifizettessem velük. Azért dilemmázom, mert még nem kaptam felmondást, és nem tudom, hogy közös megegyezést szeretnének aláíratni, vagy pedig rendes felmondás lesz. Ebben az utóbbi esetben nyilván valamilyen procedúra szerint kérhetném a kifizetést, mi történik akkor ha közös megegyezést szeretnének kötni, és ez utóbbi bónusz már nem akarják kifizetni. Kérhetem -e ezt utólag bármilyen formában arra hivatkozva hogy ez még járna, vagy pedig abban az esetben, ha aláírom a közös megegyezést ezt már nem fogom megkapni?
Hogyan tudnám az egyébként járó bónuszt kifizettetni velük, sajnos azt mondták, hogy megitélésük szerint ez nem jár merthogy a bónusznak egyik feltétele, hogy a kifizetés napján ne álljak felmondás alatt, ami igaz, csakhogy én a fent említett pontot úgy értelmezem, hogy ez ennek ellenére jár. Még semmilyen papírt nem írtam alá, és nem kaptam felmondást írásban (ezt a cég novemberig bezárólag fogja megtenni)
Mietta, valamit félreérthettél, a határozott idejű kinevezésnek (nem szerződés) épp az a lényege, hogy nem kell a közalkalmazottat felmenteni (nem felmondás), mert a jogviszony a meghatározott idő elteltével intézkedés nélkül megszűnik. Ha a munkáltató többet akar fizetni, mint amennyi jár, azt természetesen nem kell visszautasítani. Bár kétlem, hogy erről egy bérszámfejtő fog dönteni. (Szerintem nincs is bérszámfejtés a közintézményekben, azt a Kincstár végzi. Vagy mi.)
Kedves mamamacoka, kaptam egy választ Öntől a határozott idejű közalkalmazotti helyettesítő szerződés felmondásáról, amit a munkaadó mondana fel, tovább érdeklődtem bérszámfejtésben az a válasz, hogy jár nekem egy összegben a határozott idő végig megállapított munkabér ha visszajön a helyettesített kolléga is.
2000 óta dolgozom egy cégnél. 2011-ben egészségügyi problémám miatt nem engedtek vissza régi munkakörömbe, új pozíciót ajánlottak fel amit elfogadtam, és ahol mind a mai napog dolgozom. Az a gondom, hogy a felajánlott munkakört egyszerűen nem tudom megszokni, valóságosan utálom csinálni. Van egy tanulmányi szerződésem ami 2015-ben jár le. Kérdésem a következő:
Ha felmondok akkor nekem vissza kell fizetnem a cég által finanszírozott tanulmányaim költségét? Vagy mivel a régi munkakörömben nem tudnak tovább alkalmazni így nem kell.
A rendes felmondáson kívül van esetleg más alternatíva?
Kérném szépen szíves tanácsaikat a problémám megoldására.
Tisztelt Jogi fórum! Jelenlegi munkahelyemen 2008.júliusa óta vagyok alkalmazásban,jelenleg kislányommal otthon vagyok GYES-en,ugyanis mikor 2013.őszén vissza akartam menni dolgozni,a főnököm kijelentette,hogy sajnos nem tud visszavenni,mert nincsenek eladások,kicsi a forgalom,és bőven elég az a létszám amivel most működnek.Azóta állást keresek,de sajnos még nem találtam.Viszont szükségem lenne a bent maradt szabadságom után járó pénzösszegre,illetve nem tudom,hogy ha közös megegyezéssel szeretnének tőlem megválni,abban az esetben kaphatok/kérhetek-e végkielégítést.(1-2 havit). Válaszukat nagyon köszönöm!
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.