Kedves fórumozók,
elég fura helyzetben vagyok, napok óta keresgélek a neten, de nem találtam választ a kérdésemre.
Röviden vázolom a helyzetet, remélem tudtok segíteni:
Jelenlegi munkaadómnál kb. 4 éve dolgozom. A cég kihelyezi tevékenységét egy másik országba. Ezzel a lépéssel megszűnik az itthoni cég, és kint újat alapítanak. Ettől függetlenül ugyanaz lesz a tevékenység, csak állításuk szerint nem hivatalos jogutódként fognak működni (így az én folyamatos munkaviszonyom is megszakadna).
Felajánlották ugyanazt a pozíciót külföldön, amit rövid mérlegelés után el is fogadtam. Ekkor bejelentették, hogy a külföldi részleg ügyvezetője szeretne velem személyesen is beszélni. Személyes beszélgetésünk után kijelentették, hogy inkább elállnak az ajánlattól, és sajnos elválnak útjaink.
Ettől még nem dőlök a kardomba, kérdésem inkább arra vonatkozik, hogy a végkielégítés összege mekkora is lenne, illetve mit lehetne közös megegyezéssel kihozni a dologból. Természetesen a cég szeretne egy közös megegyezést.
Tisztában vagyok vele, hogy alapesetben 1 havi bér illet meg ennyi munkaviszony után, illetve hogy 35 nap a felmondási időm, de ezt sem kéne ledolgozni már, tehát kb. 2 havi bért plusz néhány ledolgozott napot kapnék a törvény szerint.
DE:
Olvastam egy ilyet valahol:
"Abban az esetben pedig, ha az a helyzet áll fenn, hogy olyan munkáltató veszi át a jogelőd helyét, amely jogszabályi rendelkezés alapján nem tartozik a Munka Törvénykönyve hatálya alá, a végkielégítés kiszámítása 2013-ban a következő képen történik. A munkavállaló 3 és 5 éves jogviszonya esetén 1 havi, 10 és 15 év után 2 havi, 20 és 25 év munkaviszony után 3 havi távolléti díj mértékével emeli meg az előző összegeket."
Jól értelmezem, hogy ez nekem +1 havi összeget jelentene? Hiszen a tulajdonos ugyanaz maradt, még a cég neve is ugyanaz lesz, ugyanaz a tevékenység, viszont külföldön fog adózni. Tehát a Munka Törvénykönyve hatályán kívül áll.
Valamint, mivel nem tudják szakmai okkal indokolni a rendkívüli felmondást, úgy érzem, hogy ennél a 2 (3?) havi bérnél közös megegyezéssel azért kicsit többet tudnék kérni. Főleg ezek után, hogy felajánlották a pozíció lehetőségét külföldön, de elálltak tőle (nem szakmai és személyes okok miatt, hanem egy olyan ok miatt ami nem kerülhet nyilvánosságra, ergo teljesen törvénytelen és szabálytalan). Természetesen ezért is preferálják a közös megegyezést.
Mit tehetek, mik a lehetőségeim? Előre is köszönöm a segítséget!
