Veci!Nagyon szépen köszönöm a segítséget, intézkedem és mindenképp jelentkezem a fejleményekkel...
Előrehozott öregségi nyugdíj
Kedves lenolaj1 és a többi érintett fórumozó!
Sokat tanultam Lyonee tanácsaiból, amikor nekem volt rá szükségem, s ezt nagyon köszönöm neki itt is. 2007-ben kezdtem a fórumra írni, s ő mindig hiteles volt számomra és most is az (már priviben).
Az életem mozgató rugója mások segítése volt. Mint friss nyugdíjas, több időt tudok szentelni a felmerült témák keresésére. Ezért van egyre több információ a beírásomból. Örülök akkor, amikor az én ismereteimet felhasználva tudtok valamerre elindulni.
Véleményem szerint az előző kormány beterjesztését gyorsítják fel 2016 helyett 2012-ben kezdik a nyugdíjkorhatár emelést, nem 4 hanem 6 hónappal. Számodra és a férjem számára ez volna jó, itt teljesen a nyugdíj kapujában (bár, akit érint majd a korhatáremelés) igazán aggódva figyeljük a részleteket.
Kiszámoltuk, mikor mehet nyugdíjba!
2009. március 18. | szerda http://www.szabadfold.hu/cikk?…
Ebből idézek, de ez miként marad a Bajnai kormánynál, majd a részletekből kiderül (lesz, akinek fájni fog, de NAGYON). Aggóva várom én is a fejleményeket, a + 2%-ról, malusról.
„A Ratkó- generáció nagy része még megússza a korhatár-emelést, a változtatások először az 1954-ben születetteket érintik. Nekik a mostani szabályokhoz képest 4 hónappal kell tovább dolgozniuk.
Jelenleg Magyarországon 62 évesen lehet nyugdíjba menni, de kevesen vannak, akik kihúzzák eddig a munkaerőpiacon. Jelenleg körülbelül 720 ezer korhatár alatti nyugdíjas van a rendszerben, legtöbbjük rokkantsági nyugdíjas, akik egészségi állapotukból fakadóan nem tudnak visszakerülni a munkaerő-piacra.
Az előrehozott nyugdíjazás árát is meg kell fizetni a jövőben. Az 1950 december 31. után született férfiak esetén 2011-től minden korhatár alatti hónap 0,3 százalékkal, egy év után pedig 0,4 százalékkal csökkenti az ellátás összegét. A nőknél viszont megmarad a mostani szabály: 2013-ig 40 év szolgálati idő után megkapják a teljes összegű ellátást.”
Hát, hogy ebből mit vesznek át???
Üdvözlettel Veci
.
http://www.origo.hu/…dijazas.html
.
komolyan mondom, eszem megáll!!!
az a baj, hogy ezek megint csak félinformációk, amik sosem jutnak el hivatalos formába, mert folyamatosan változtatják.....GRRRRRrrrr
.
kíváncsi leszek, hol fogják meghúzni a határt, mely születésűeknél
most 2011-ről beszélnek, amikor a JELENLEGI felállásban elmehetne édesanyám nyugdíjba -addigra 41! év szogálati ideje lesz-....de, pont akkor fog változni, de még az is lehet, hogy előbb
egy kicsit tolnak itt, egy kicsit visszavesznek ott...
bocsika, hogy itt füstölgök, ...........
gelsystem!
Ezek szerint benne maradna az előző kormány eleme, amit az előző beírásomba idéztem.
Füstölögjél csak nyugodtan, most sokan kétségbe esve várják mi lesz a változás. Nagyon aggódom a nyugdíj előtt állókért., De ugyanakkor a munka világának szereplőiért aggódom (ne haragudjatok, értük jobban), mert ha ők tudnak boldogulni, gazdaság fejlődik, akkor a nyugdíjasok, családosok, nehéz helyzetben lévők számára is több juthat.
Egyszer már csak igaz lesz az, hogy a kerék nem mindig lefelé megy, bár legyen időnk kivárni, hogy felfelé is forogjon.
Üdvözlettel Veci
Kedves Veci!
Számodra miből derült ki a gelsystem által belinkelt - számomra meglehetősen zagyva - origós cikkből, hogy „benne maradt az előző kormány eleme”?
Meg egyáltalán, mi az az elem?
Megkérdezhetem hányas születésű a férjed?
Üdv.
lenolaj1
Kedves lenolaj1
Amit gelsystem belinkelt az a Híradónál (http://www.hirado.hu/…eri_meg.aspx)és más linkeknél is ugyanaz. Csak én gondoltam arra, hogy benne maradna az előző beterjesztés eleme (nekem ez jött le, de nem biztos, hogy jól gondolom), amit lentebb ma beidéztem a ma reggeli írásomban. Most is ideírom a linket is:
http://www.szabadfold.hu/cikk?…
„Az előrehozott nyugdíjazás árát is meg kell fizetni a jövőben. Az 1950 december 31. után született férfiak esetén 2011-től minden korhatár alatti hónap 0,3 százalékkal, egy év után pedig 0,4 százalékkal csökkenti az ellátás összegét. A nőknél viszont megmarad a mostani szabály: 2013-ig 40 év szolgálati idő után megkapják a teljes összegű ellátást.”
A férjem is 53-as születésű, mint te, ő korkedvezménnyel mehetne el 2011-be, volt 12 éve ami korkedvezményre jogosító munka (üveggyár).
Most olvastam bele a Népszabadság online oldalába, nézzétek meg: http://nol.hu/…200904223-15
Mostmár nem értem a dolgokat, amit írtak: „Az előre hozott nyugdíjazás feltételei a jövő évtől szigorodnának: a korábbi 38, illetve a csökkentett összegű ellátáshoz szükséges 33 év szolgálati idő helyett 40 év, a csökkentett öszszegű formához 37 év kell. A korai nyugdíjazás szabályainak átalakulása 2013-ra zárul, akkor a nők 60, a férfiak 62 éves koruk előtt semmiképpen sem mehetnek majd nyugdíjba.
A tervek szerint a korhatárt 2012-től fokozatosan, évente fél évvel, a nők és férfiak esetében eltérő korcsoportokkal indítva, 65 évre emelnék. ”
Segítsen valaki értelmezni!!!
Üdvözlettel Veci
Van egy sanda gyanúm:
ezt a népszabadságos cikket talán még a cikk írója sem érti.
Én ezennel fel is függesztem az előrehozottal kapcsolatos kutakodásimat. Nehéz lesz, mert rettenetesen izgat a jövő(m). De még egyetlen egzakt tervezetet nem láttam, amiből ki tudnám következtetni, hogy rám mi vonatkozik.
Talán, ha majd a parlament elé terjesztik, addigra minden világos lesz. Persze azt még meg is kell majd szavazni. Ja, és egy jövő évi kormányváltáskor az új szabályozást egy tollvonással át lehet írni.
Szóval minden akkor lesz biztos, ha már az első havi nyugdíjat kézhez kapom :)
Azért ha valakinek konkrétabb infói lesznek, kérem, ne tartsa magában! :)))
Minden eddigi (és jövőbeli) segítséget köszönök!
lenolaj1
Sziasztok!
Vajon a válságkezelő kormány a ránk szabott egyre emelkedő nyugdíjkorhatárokat a közszolgálatra (katona, rendőr, tűzoltó, stb...) is érti? Vagy ezentúl is 40 éves gyerekek nyugdíjasként maszekolnak feketén, mint néhány ismerősöm. Továbbá nekik marad a 100 %-ba számolt nyugdíj, nekünk pedig a 80 %-os?
Ezekről mostanában nem olvastam semmit!
T.Ernő (1950.május)
Reméljük sokan!
Üdvözlettel Veci
Hát, ha ezt megszavazzák, akkor mi (52-es és 53-as nők) bebuktuk ...
http://www.origo.hu/…helyett.html
enolaj1
Ha ezt tényleg megszavazzák, akkor neked 60 évesen lehet csökkentés nélkül előrehozott nyugdíjba menned. + 1 év a jelenlegihez képest.
Az 52-es születésű nőknek már jelenleg is 2 évvel később lehetne elmenni nyugdíjba, most még + fél év. Aggodalommal figyelem a fejleményeket. Mi van az 51,52,53-as születésű férfiaknál, ha 40 évnél nagyobb a szolgálati ideje? Nekik már csökkentett lenne, akár 44 év szolgálati idő esetén? Erről nem olvasni?
Üdvözlettel Veci
Bocsi lenolaj1
Üdvözlettel Veci
Igen, igen, ez a + 1 év ami nyűgössé tesz.
Bár tényleg az 52-es nőket érinti hátrányosabban, mert így ők 2,5 évvel tovább kell hogy dolgozzanak mint az 51-esek.
Sajnos a fiúkról semmit nem tudok, ahogy a bónusz 2%-ról sem.
lenolaj1
Ha 2012-től emelik a nyugdíjkorhatárt, akkor a korkedvezményes 53-ban született férfire ugyan mi fog vonatkozni? A férjem esete, 2 év korkedvezméy (12 év üveggyári munka, Nyugdíjbiztosító elismerte), ő a jelenlegi szabályok szerint 58 évesen, 2011-ben mehetne el előrehozott nyugdíjba (már több, mint 41 éve van). Szerinted őt még a jelenlegi tv. alapján nem érinti a korhatáremelés? Úgy értelmezem, hogy nem. A bónusz jó lenne, ha megmaradna, ez sok embert érintene. Te hogyan értelmezed? Most teljesen összezavarnak a dátumok.
Üdvözlettel Veci
Kedves Veci!
Hogy én hogyan értelmezem?
Őszintén szólva sehogy.
Attól tartok - bár már én is tűkön ülök -, meg kell várnunk a jövő keddet, amikor is a parlament vitára bocsátja a témát.
Üdv.
lenolaj1
Kedves Veci!
A segítségedet szeertném kérni az előrehozott öregségi nyugdíjjal kapcsolatban, hogy mit hogy és mikor csináljak...összeszedtem a papírjaimat és a következő a helyzet: 1951. októberi születésű pedagógus hölgy vagyok, 2009. április 30. napjával a szolgáltai időm: 38 év 115 nap. Kérlek segíts abban, hogy hogy járok jobban: ha tovább dolgozom, vagy kezdeményezem a felmnetésemet és ha igen, akkor mikor tegyem ezt?Sajnos nagyon nem vagyok tájékozott ebben a témában és félek, hogy ebből kifolyólag nem a legjobb megoldást fogom választani.
Tanácsodat, javaslataidat előre is köszönöm...
Most zajlik a parlamentben az általános vita. Élő közvetítés itt interneten követhető.
http://www.parlament.hu/
Üdvözlettel Veci
Kedves Mindenki!
Itt van a benyújtott T/9180. számú törvényjavaslata társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
http://www.parlament.hu/…80/09180.pdf
Ezt olvassátok el, 9180/9 - módosító javaslat A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
Ifjúsági, szociális bizottság részéről. Amennyit én láttam (keveset) a közvetítésből, szerintem ehhez képest nincs változás, szerintem ez lesz.
http://www.parlament.hu/…180-0009.pdf
A vastagon szedett rész az erdeti törvényjavaslat, a módosító javaslat a vékony betűvel olvasható.
Már ezzel is többet tudhatunk. Egyenlőre még csak lementettem magamnak, ezután értelmezem.
Üdvözlök mindenkit :)
Üdvözlettel Veci
Kedves Mindenki!
Az alábbiak szerint értelmezem a törvénymódosítást:
Nyugdíjkorhatár
„1952-ben született, a 62. életév betöltését követő 183. nap
1953-ban született, a betöltött 63. életév
1954-ben született, a 63. életév betöltését követő 183 . nap,
1955-ben született, a betöltött 64. életév
1956-ban született, a 64. életév betöltését követő 183 . nap,
1957-ben vagy azt követően született, a betöltött 65. életév
1960-ban született, a 64 . életév betöltését követ ő 122. nap,
1961-ben született, a 64 . életév betöltését követ ő 244. nap,
1962-ben vagy azt követően született, a betöltött 65 . életév.”
Előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult:
„A Tny. 18/A. (1)–[(2)] bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek :
(1) Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az a 60. életévét betöltött, 1950-ben született férfi és az az 59. életévét betöltött, 1952-ben vagy 1953-ban született nő, aki
a) legalább 40 év szolgálati időt szerzett, és
b) azon a napon, amelytől kezdődően az előrehozott öregségi nyugdíjat megállapítják, a Tbj . 5 . (1) bekezdés a)–b) és e)g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
(2) Csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az a 60. életévét betöltött, 1950-ben született férfi és az az 59. életévét betöltött, 1952-ben vagy 1953-ban született nő, aki
a) legalább 37 év szolgálati időt szerzett, és
b) azon a napon, amelytől kezdődően a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjat megállapítják, a Tbj . 5. § (1) bekezdés a)–b) és e)g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
(3) A (2) bekezdés szerinti esetben a csökkentés mértéke a társadalombiztosítási nyugdíj megállapításának időpontjától az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig terjedő időszak minden
30 napjára, de legfeljebb 1095 napra – 40 év szolgálati időnél
a) 1-365 nappal rövidebb szolgálati id ővel rendelkező személy esetében – havi 0, 1 százalék,
b) 366-730 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező személy esetében –havi 0, 2 százalék,
c) 731-1095 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező személy esetében –havi 0, 3 százalék .”
Mindenki olvassa el az előző beírásomnál közölt linket: http://www.parlament.hu/…180-0009.pdf
Üdvözlettel Veci
FOLYTATOM:
A Tny. 18/B. (1)[(2)](3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezések lépnek :
(1) Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően két évvel el őrehozott öregségi
nyugdíjra jogosult az az 1950. december 31-ét követ ően született férfi, valamint az az [1953 .]
1958 . december 31-ét követ ően született nő, ak i
a) legalább 37 év szolgálati időt szerzett, és
b) azon a napon, amelytől kezdődően az előrehozott öregségi nyugdíjat megállapítják, a
Tbj . 5 . § (1) bekezdés a)—b) és e)—g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll .
(2) Az (1) bekezdés szerinti el őrehozott öregségi nyugdíj összegét úgy kell
meghatározni, hogy az öregségi nyugdíj összegé t
a) annyiszor 0,3 százalékkal kell csökkenteni, ahányszor 30 naptári nap hiányzik a z
öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez, ha a jogosult az öregségi nyugdíjkorhatárnál legfeljeb b
egy évvel fiatalabb,
b) 3,6 százalékkal, továbbá annyiszor 0,4 százalékkal kell csökkenteni, ahányszor 3 0
naptári nap hiányzik az öregségi nyugdíjkorhatárnál egy évvel alacsonyabb életkor
betöltéséhez, ha a jogosult az öregségi nyugdíjkorhatárnál több mint egy évvel fiatalabb .
Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése a csökkentést nem érinti .
(3) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl el őrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az
a) az 1954-ben született nő is, aki a 60 éves és 183 napos életkort betöltötte ,
b) az 1955-ben született nő is, aki 61 . életév betöltötte ,
c) az 1956-ban született n ő is, aki a 61 éves és 183 napos életkort betöltötte ,
d) az 1957-ben született nő is, aki 62 . életév betöltötte ,
e) az 1958-ban született n ő is, aki a 62 éves és 183 napos életkort betöltötte ,
valamint megfelel az (1) bekezdés a)—b) pontjában meghatározott feltételeknek . A (2)
bekezdés szerinti csökkentés mértéke nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj összegének 8,4
százalékát.
„7. § (1) Ez a törvény [2010. január 1-jén] – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével–
2009. július 1-jén lép hatályba .
(2) E törvény 1–6 . §-a 2010 . január 1-jén lép hatályba .
Itt találjátok az eredeti törvényt:
1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…
Mind a márciusi törvénymódosítást (http://www.parlament.hu/…80/09180.pdf), mind a tegnapi bizottsági módosítást (http://www.parlament.hu/…180-0009.pdf) átnézve úgy látom, hogy a 18 §-tól módosul. TEHÁT: én úgy értelmezem, hogy az előtte lévő jogszabályokat nem módosították, így a 12 §-ban szereplő nyugdíjszámítás véleményem szerint marad. 40 év 80,0 % és minden további évre 2-2 százalék.
NÉZZÉTEK MEG: JÓL ÉRTELMEZEM-e? Várom a reagálást!!
Üdvözlettel Veci :)
Üdvözlettel Veci
Kedves edgus!
Írtam neked e-mail-t
Üdvözlettel Veci
Veci, egy zseni vagy!!!
Köszönjük!
(Eszerint nekem minden marad a régiben)
Ezen a mondaton viszont kb. 20 perce molyolok, de azt hiszem feladom:
„A korkedvezményt szerzett személynek az öregségi nyugdíjkorhatárhoz
képest az előrehozott öregségi nyugdíj annyi évvel alacsonyabb életkorban jár, ahány
évvel korábban őt a korkedvezményre jogosultság nélkül az előrehozott öregségi
nyugdíj megilletné.”
Azért nyugtass meg, ugye a párod számára is kedvezően alakulnak a dolgok?
lenolaj1
Az én értelmezésem szerint, neked maradna úgy mint ahogy mostani szerint lenne:
(1) Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az a 60. életévét betöltött, 1950-ben született férfi és az az 59. életévét betöltött, 1952-ben vagy 1953-ban született nő, aki
a) legalább 40 év szolgálati időt szerzett, és
b) azon a napon, amelytől kezdődően az előrehozott öregségi nyugdíjat megállapítják, a Tbj . 5 . (1) bekezdés a)–b) és e)g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
A férjem számára nem kedvező ha megszavazza a parlament, akkor, ha jól értelmezem, sajnos már 63-2 év lenne a korkedvezményes nyugdíj korhatár, előrehozott nyugdíjba 2 évvel mehet korábban, azaz nem 58 hanem 59 évesen. Emiatt:
7. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével– 2009. július 1-jén lép hatályba .
(2) E törvény 1–6 . §-a 2010 . január 1-jén lép hatályba .
Szerinted jól gondolom, hogy 40 év felett maradna a nyugdíj megállapítás a most érvényben lévő szerint? Mivel a 18 §-tól látom a módosítást. Nagyon remélem, már legalább ez ne sújtsa. :(
Üdvözlettel Veci
Szia Veci!
Véleményem szerint a törvénymódosítás a nyugdíj korhatár emeléséről, az előrehozott nyugdíjra jogosultságról, annak összegéről és az évenkénti emelés mértékéről szól.
Ezek nagy része a 18-as paragrafus (miért nincs ilyen jelem?), illetve a 62-es.
Ergo, a 40 év feletti nyugdíj összegének megállapítása nem változik - ebben a törvénymódosító javaslatban (szerintem).
Arra vonatkozóan nem találtál/hallottál valamit, hogy a nyugdíjhoz közel állók visszaléphetnek-e az állami nyugdíjba?
Kedves lenolaj1!
Nem ismerem a magánnyugdíjpénztári utat, nekem anno azt mondták (kormányzati ingyenes telefonvonal volt rendelkezésre bocsátva), aki 2013 előtt megy nyugdíjba, annak nem éri meg, s így mi nem léptünk be. Egy osztálytársam (51-es) azt mondta némileg kevesebb nyugdíja lett így, hogy ő belépett a magánnyugdíj pénztárba, mintha maradt volna. Azt javasolnám, hogy a Szociális és Munkaügyi Minisztérium ügyfélszolgálatánál érdeklődjél. Itt a cím:
Személyesen:
Bp, V. Akadémia u. 3.
H-Cs: 9-15, P: 9-13
Telefonon:
Szociális ügyek: 428-9944
Munkajog: 428-9941
Kapcsolatfelvétel:
online. http://www.szmm.gov.hu/main.php?…
Egyik fórumlevelező társamnak is ajánlottam más témában ezt az utat és rövid időn belül teljeskörű, korrekt választ írtak. Próbáld meg biztos adnak tanácsot.
Üdvözöllek Veci
Üdvözlettel Veci
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02