Nem fizet a MÁV biztosító... :(


kuha # 2007.09.27. 17:15

Sziasztok!

Újabb kérdéssel fordulnék hozzátok.

Július közepén összetörték az autónkat, a károkozó elismerte felelősségét. Sajnos neki a MÁV-nál volt /van biztosítása.
MIvel ezzel a biztosítóval elég kevés szervíznek van szerződése, ezért saját zsebből ki kellett fizetnünk a teljes javítási költséget. Meg is történt minden, kifizettünk minden számlát, majd beadtuk a biztosítóhoz.
Ez volt július végén.
Augusztus közepén érdeklődtem, hogy mi a helyezt, azt mondták, hogy a kárszakértőnél vannak az akták, várjak türelemmel.
Hát vártam, majd most, szeptember elején megint felhívtam őket. Erre közölték, hogy sehol nem tart az ügy, mert arra várnak, hogy leadjuk az összetört alkatrészeket. Ebben csak az a bibi, hogy mindezt ÕK elvitték a szervízből, augusztus 06-án. Mikor ezt közöltem velük, az volt a válasz, hogy AKKOR VISZONT arra várnak, hogy a károkozó (aki a baleseti bejelentőn elismerte, hogy ő volt a hibás) visszaküldje a nyilatkozatát, amiben újra megerősíti, hogy ő volt a hibás.

Természetesen írtam egy nem túl szívhez szóló levelet a biztosítóhoz, melyben kifejtettem mélységes felháborodásomat, hogy egy ilyen "tévedés" miatt nem jutok hónapokig a pénzemhez (közel fél millió forintról van szó), és amiben közöltem, hogy természetesen, mivel ez idő alatt a pénzem akár a bankban is kamatozhatna, ezért a kamatokkal megnövelt összeget kérem kifizetni.
Na, erre persze a mai napig senki sem reagált.

Nos, itt tartunk most, amikor is a mai napon kaptam egy levelet a biztosítótól, hogy mivel ez a bizonyos nyilatkozat a károkozótól még mindig nem érkezeztt meg, ezért "az Ön gépjárművében keletkezett kárt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás alapján rendezni nem tudjuk".

Tovább tájékoztatnak arról is, hogy amennyiben a károkozó nem tesz bejelentést, úgy vele szemben polgári peres úton érvényesíthetem, vagy kérhetem káromnak casco szerződés alapján történő rendezését, amennyiben rendelkezem Casco biztosítással.

Szerintetek?? Most mi a jó eget csináljak? Nem kevés pénz az a félmillió, és nagyon tudnék örülni, ha visszakapnám a pénzemet!!!

Köszi előre is!

Kovács_Béla_Sándor # 2007.09.27. 17:45

Ahogy hallottam, a MÁV Biztosító nemigen fizet per nélkül...

kuha # 2007.09.27. 17:58

Hát ennek nemigen örülök, egyébként én is így hallottam.
És akkor ezek szerint még ez is költségekbe fog nekem kerülni?? (pl. ügyvéd, stb.) Ezt gondolom nem igen fogom tudni senkin sem behajtani...

Kovács_Béla_Sándor # 2007.09.27. 18:01

Dehogynem. A pervesztest természetesen kötelezik a pernyertes költségeinek megtérítésére is. Csak addig eltelik egy-két év.

kuha # 2007.09.27. 18:11

Szép kilátások, mondhatom!

De mielőtt perre megy az ember: van valami felügyeleti szerve a biztosítóknak, nem?? Esetleg Biztosítási Felügyelet??? Rosszul tudom, vagy nekik van valami elkülönített alapjuk, amit az ilyen esetekre használnak fel, ill. amiból az ilyen esetek kifizethetők, nem?

Sasfioka # 2007.09.27. 18:50

Amennyiben a kárt okozó gépjármű nem rendelkezik kötelező felelősségbiztosítással, úgy a biztosítási alapból rendezhető a kár. De itt nem, hiszen volt biztosítás, és a biztosítás alapján a biztosító az okozott kár költségének megtérítését a kötelező feleősségbiztosítás alapján megtagadta. Tehát perelni kell őket vagy a kárt okozót.

A biztosítóknak az állami felügyelete a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

SF

kuha # 2007.09.27. 19:31

Sasfióka!

És szerinted érek el azzal valamit, ha a PSZÁF-hez fordulok?? Érdemes, vagy inkább felesleges?

És ez hogy működik? A biztosítót kell perelnem, vagy a károkozót? (na, meg gondolom először is egy igen dörzsölt, hozzáértő ügyvédet kéne keresnem...)

ObudaFan # 2007.09.27. 20:32

A biztosítót kell perelni. A PSZÁF-hoz is beadhatsz egy kérelmet, de a lényeg, hogy a pert indítsd el.

monalisa1 # 2007.09.27. 22:59

Mostanság van néhány "olcsó" biztosító, aztán ha baj van, az olcsóságuk nagyon vissza tud ütni....

kuha # 2007.09.28. 12:29

Monalisa1!

Ebben teljesen egyet értek, de miért engem "büntetnek"????

Egyébként további fejlemények vannak, sikerült elérni a károkozót,aki nagyon segítőkész volt, és nem is igazán értette a helyzetet, mert egyáltalán nem kapott a biztosítótól papírt,ráadásul, ő (is) azt hitte, hogy elég az, ha a baleseti bejelntőn nyiltakozik arról, hogy elismeri a vétkességét. Ráadásul ezt 2-3 tanú alá is írta!!! Ez az egyik, a másik meg, hogy mivel nemrég kapott a biztosítótól egy pót csekket, hogy megemelkedett a negyedéves biztosítása, a károkozás miatt, ezért gondolta, hogy már rég sínen van az ügy.
(Ami azért is felháborító, mert a biztosító meg azzal próbál hülyíteni engem, hogy nem nyilatkozik a károkozó. Akkor kérdem én, milyen jogon küld neki csekket azzal a címszóval, hogy mivel ő a károkozó, ezért megemelkedik a biztosítása?????????)

Kovács_Béla_Sándor # 2007.09.28. 12:37

Elsütöttem már a fórumon, de ide is illik:

A lókupec nézeget egy lovat a vásáron, és biztatja a fiát, hogy próbálja ki. A gyerek fölül a gyerekbe, és tanácstalanul pislog:

  • Mire vársz, more - kérdi az apja.
  • Nem mondta idesapám, hogy vételre lovagoljam, vagy eladásra?
Kovács_Béla_Sándor # 2007.09.28. 12:53

...nyeregbe... Jól elsz... szúrtam. Freud fiam, ne vigyorogj!

Sasfioka # 2007.09.28. 13:11

Gyerek a gyerekbe :) Hol jár az eszed Sándor? :D

SF

Marci7373 # 2007.09.28. 19:30

Szia!

Detto ugyanígy jártam csak a Posta Biztosítóval!

Céges e-mail címről küldtem egy levelet a PSZÁFnek, és egy másolatot a biztosítónak, digitális aláírással ellátva. 2 napon belül jött a levél a biztosítótól, hogy így meg úgy elnézést kérnek, fizetnek 2 napon belül. Fizettek is. Utánna kaptam a PSZÁFtől egy levelt, hogy amennyiben nem rendeződik az ügyem , szóljak ismét rájuk.

Tessék a baccspapucsot elővenni, az asztalra koppontani, PSZÁF-el nemcsak fenyegetőzni, hanem írni nekik, úgy hogy a biztoító is megkapja a levelet!

dzsozix # 2008.03.11. 22:00

Sziasztok!
én szintén Máv biztosítóval szivtam meg, oldalról nekem jött egy autó a kárt elismerte a károkozó és kitöltöttük a papirokat, amit el küldtünk a máv biztosítóhoz Nagy nehezen kiküldtek egy kárszakértőt aki felmérte a kárt és ezzel be is fejeződött a kártalanításom.
A biztosító másfél hónapja nem veszi fel a telefont mert elfoglalt minden munkatársuk és még emailt sem küldenek ugyanakkor megnyitják azt amit én küldtem. eddig szép szóval kértem őket de azt hiszem ezek után rájuk borítom az asztalt lesz ami lesz.
Az autót azóta megcsináltattam 480.000- került ezt én nyeljem le? Én becsületesen fizetem a biztosításomat és erre más biztosítója nagy ívben sz....rám!
aki csatlakozik hozzám az irjon és megyünk ütni.
Ja és hab a tortán egy héttel a baleset után belénk tolattak a károkozónak az Allianz nál van biztosítása
érdekes 1hét alatt az ügy el volt intézve! emberek NE kössetek MÁV biztositóval semmit jobban jár mindenki!!!!!!!!

ObudaFan # 2008.03.12. 18:59

MÁV-os ügyekben azonnal bírósághoz kell fordulni, másképp nem fizetnek.

TomSecret! # 2008.03.12. 20:29

A MÁV-val főleg akkor van gond, ha nem a te biztosítód. Egyébként 3 hónapja van arra, hogy megnyikkanjon és kifizetési javaslatot tegyen. Ha már ütni megyünk, akkor azokat is vegyük elő, akik a Korm. rendeletet kodifikálták.


jogvédö

iso1 # 2008.03.18. 13:18

Sziasztok!

Azt gondolom én is áldozat vagyok, de a biztosító áldozata mit tehet a károkozó, ő fizeti a biztosítását.
Belém jöttek jan.8 óta húzzák az időt, szemle-pótszemle-károkozói szemle- most meg valami nem jó de nem adják meg a kárrendezési igazgat Szabó Zoltán úr telefonját csak fax számát mert neki kell eldönteni , hogy fizethető vagy nem a kár. Ez VICC!!! A MÁV egyszer nem jelentkezett több ezer forint a telefonszámlám, felhívni lehetetlen -öket. Szégyen folt az egész, hogy ezt meglehet csinálni. A szervíz addig meg nem dolgozik amíg én nem válalom a fizetést.

Gyurik # 2008.03.24. 16:54

Sziasztok!
Szeptemberben vettem egy peugeot 2,5 millióért
december 7én belémjött egy 23 éves 123-as merci
675ezer ft-ot fizettem ki a gablininek dec 21-én merthogy a máv csak magánszemélynek fizet, azóta várom a pénzt és fizetem a kamatot a felvett kölcsönre:D eddig voltam türelmes, holnap megyek be a MÁV-hoz, mert persze MINDEN MUNKATÁRSUNK FOGLALT! most h irom az üzenetet érzem h dükitörés keringet, ha bennelesz egy mészárló a hiradóba aki a thökölyn megölt egy nagyobb csoportot akkor nem kell meglepődni!:D gondoljatok rám

ObudaFan # 2008.03.24. 17:36

holnap megyek be a MÁV-hoz, mert persze MINDEN MUNKATÁRSUNK FOGLALT!

Azt ne hidd, hogy a személyes ügyintézés jobb. Ott leszel egy fél napot, egyszercsak megjelenik valaki, aki egyet fog veled érteni, megígéri, hogy elintézi a kár megtérítését, majd jó esetben fél év múlva jön egy levél, hogy nem áll módjukban fizetni. Természetesen végig kell járni a dolognak ezt a részét is, de szerintem utána se félj polgári pert indítani a MÁV Biztosító ellen, és adott esetben a PSZÁF-nak is leírhatod a tapasztalataidat a 1535 Budapest, 114. Pf. 777. címre.

Gyurik # 2008.03.24. 18:52

Hát azért én valamelyest reménykedem ha holnap ráverek az asztalra és megmondom ha egy héten belül nincs pénz akkor jogi útra viszem a dolgot, akkor talán lesz valami fejlemény!!

azt nemtod elvileg jó ha a kárszakértői irodába megyek a thököly 147-be?

monalisa1 # 2008.03.24. 19:31

A majdani bírósági perben a kényszerűen felvett hitel kamatterhét is a követelheted tőlük.

ObudaFan # 2008.03.24. 20:48

azt nemtod elvileg jó ha a kárszakértői irodába megyek a thököly 147-be?

Máshova nem nagyon tudsz szerintem. De oda is csak azért érdemes, hogy dokumentálni tudd, hogy te próbálkoztál. A perköltség viselése miatt ez fontos is. Hidd el, nagyon segítőkészek lesznek, aztán fél év múlva megírják, hogy sajnos nem tehetnek semmit.

Gyurik # 2008.03.24. 21:17

tehát ne is reménykedjek h valaha viszont látom azt a 700ezer ft-ot?

ObudaFan # 2008.03.24. 21:22

Szerintem per nélkül nem.