A szolgáltatóval, mint felhasználó szerződésben álló társtulajdonos nem fizette az alapdíjakat 2015 óta. Az ingatlan egyéb tartozásból eredően árverésen került értékesítésre, amely vételár teljes egészében kiegyenlítette a tartozást. A vevő a közműveket átíratta, majd a víz szolgáltató fizetési felszólítást küldött minden társtulajnak (nekem is) arra tekintettel, hogy a felhasználó után sorban a társtulajok felelnek a tartozásokért. Fizetési felszólítást korábban kizárólag a náluk felhasználóként szereplő társtulajnak küldtek a felhasználási helyre, függetlenül attól, hogy egy forint befizetés nem érkezett hozzájuk.
Közöltem, hogy kizárólag a még el nem évült alapdíjak megfizetését vállalom, illetve, hogy hozzám korábban felszólítás nem érkezett. Nyilván a havi ezer forintos alapdíj megfizetése nem okozott volna gondot, ha tudok róla.
Álláspontjuk szerint a felhasználónak küldött felszólítások valamennyi társtulajjal szemben megszakították az elévülést. Elismerték azt is, hogy nekem nem küldtek korábban felszólítást.
Reálisan születhet számomra kedvező megállapodás, vagy kár vesződni a békéltetéssel?