Szavatosság, jótállás, garancia, fogyasztóvédelem


drbjozsef # 2022.11.21. 20:30

Egyébként ez milyen korú és futásteljesítményű autó volt?
A típus egyébként köztudottan hajlamos a rozsdásodásra (mint mondjuk a Mazda néhány szériája) ?

drbjozsef # 2022.11.21. 20:28

képekkel bizonyíthatóan rozsdamentes állapotúként lett eladva,
Ez alatt mit értesz?

Van képed az autóról, amin nem rozsdás (hiszen le volt festve), vagy azt, hogy az eladó kifejezetten rozsdamentesnek hirdette, tehát mondjuk ez a "kép" a hirdetési screenshot például?

r.istvan # 2022.11.21. 19:44

Tisztelt Jogász!

Az ügyem egy kicsit előrehaladott állapotban van, sokadik bírósági tárgyaláson vagyok túl és még mindig nincs vége, ezért egy kérdéssel fordulnék Önökhöz.
Vásároltunk egy gépjárművel, mely képekkel bizonyíthatóan rozsdamentes állapotúként lett eladva, majd a megvétel után kb 1,5 hónappal a rozsda letúrta a festéket, és volt, ahol ki is lyukadt.
Az igazságügyi szakértői vélemény szerint, az eladás pillanatában már fennállt a rozsdásodás, de nem tekinthető rejtett hibának, mivel festékréteg vastagság mérővel megállapítható lett volna a javítás helye.
Igaz, hogy a rozsdát nem mutatta volna ki, de annak lehetőségére utalt volna.
Van-e esetleg jogorvoslat, hogy ez rejtett hiba, amit előlem az eladó határozottan eltitkolt.
Köszönöm!
r.istvan

drbjozsef # 2022.07.23. 11:07

Ajánld fel hogy visszaveszed az autót és visszaadod a pénzt.
Egy már - legalábbis állításuk szerint - atomjaira szedett autót? Soha.

Majordomus # 2022.07.23. 10:48

Ez inkább a balekkereső topicba illik.

Megpróbálnak megvezetni!

Ajánld fel hogy visszaveszed az autót és visszaadod a pénzt.

Ha a költségekre hivatkozik,mondd hogy inditson pert ! Nem fog.

Megpróbálnak lehúzni,jellemzően kisebbségi bűnözés Magyarországon.

drbjozsef # 2022.07.23. 07:34

Muk,

egyébként az autós fórumcsoportban van több ilyen topik, olvasgass vissza bennük. Találsz kísértetiesen hasonló eseteket benne, nem is egyet...

drbjozsef # 2022.07.23. 07:32

Muk,

Jogi szempontból : ha nem zártad ki a szerződésben a szavatosságot (amit megtehettél volna, és ajánlott is lett volna), akkor 1 év szavatosságot kell vállalnod az olyan hibákért, amelyek már a vásárlás pillanatában is fennálltak, függetlenül attól, hogy esetleg nem is tudtál róla.
A jó dolog esetedben, hogy ezt a vevőnek kell bizonyítania. Ráadásul első körben, ha hibát észlel, javítást kellett volna kérnie, és csak ha elutasítod, akkor szereltethette volna szét, szóval nem áll amúgy sem jó, pláne, hogy a szétszerelés után jogvita esetén a szakértő már nem sok mindent tud majd mondani arról, hogy a vásárláskor lehetett-e hiba.

Nem jogi szempontból ez a legtipikusabb, legtetvesebb lehúzás, amivel próbálkoznak. Egymilliós vételárra 800ezer javítási költség, és még az autót is megtartanák, mi? Sima bűnözők. Bármibe lefogadom, hogy ha odaállítanál hirtelen, hogy most megnéznéd az autót, egyáltalán nincs is szétszerelve...

Ha eléggé biztos vagy benne, hogy jól működött az autó az eladáskor, akkor mondd azt neki, hogy a szavatossági igényét nyújtsa be neked írásban. Aztán arra válaszolhatsz egy tértis levélben, amiben elutasítod a szavatossági igényét, és leírod a fentieket : az autó jól működött, nem kértek javítást sem, nem kellett volna megbontaniuk, csókpusziviszlát.

Ha akarnak, pert indíthatnak. Nem túl valószínű, hogy fognak. (Megjegyzem : másfél óra alatt ki se lehet bontani és megvizsgálni rendesen egy motort).

Amit kockáztatsz : (szerintem) csekély eséllyel azt, hogy vissza kell venned az autót, kifizetni a költségeiket és a perköltséget is. Nagyon nagy eséllyel viszont nem indítanak pert bíróságon, enélkül pedig nem tudják érvényesíteni az igényüket. Dönteni neked kell.

Természetesen nem ismerem az autót, látatlanban nem mondhat senki neked esélyeket, azokat neked kell tudnod az autód ismeretében.

Kovács_Béla_Sándor # 2022.07.23. 07:26

Azon nem múlik. Egyiken sem.

Muk # 2022.07.23. 03:09

Tisztelt Jogász!
Eladtam a 16 éves autóm, ami az eladás pillanatában hibátlan volt. Megtekintett, kipróbált állapotban vitte el a vevő, aki vétel után 1,5 órával később hívott, hogy megállt alatta az autó, ami már szerelőnél van (nem szakszervízben) aki szétszedte a kocsi motorját, vezérműlánc szakadása van és állítása szerint használhatatlan az autó, mert kopott a motor és fizessek az 1 millióért eladott autóért 800.000.-ft javítási díjat! Amit állít, semmi előjele nem volt. A kérdesem az lenne, hogy ha a jelenlétem nélkül szeszedték szét a kocsi motorját, nem szakszervízben, érvényesítheti-e a vevő a szavatosságát, hiszen azt se tudom valós-e amit állít, illetve szeretném a véleményét kérni az ügyről. Köszönöm.

drbjozsef # 2022.05.31. 07:44

Povi,

Szerződési szabadság van.

Ha akarod megveszed magadnak az alkatrészt, és megbízol valaki a beszerelésével. Ez esetben a te nevedre szól az alkatrész számla. Ha gond van, akkor szerelési probléma esetén értelemszerűen a szerelőhöz fordulhatsz a szavatossági igényeddel, de ha a termékkel van gond, akkor ahhoz, aki eladta neked.

Ha akarod megbízol valakit, hogy építsen neked egy komplett kaput. Ő beszerzi az alkatrészeket, és be is építi. Ez esetben bármilyen probléma lép fel, hozzá kell fordulnod, ha a beépített termék hibásodik meg, akkor is, és neki kell kicserélnie. Aztán hogy ő hogyan rendezi le a hibás terméket azzal, akitől vette, az legyen az ő baja. Ilyen esetben az alkatrészről nincs külön számla a nevedre, de nem is kell.

Povi # 2022.05.31. 07:30

Szomorú örökös,

Köszönöm a hozzászólásod!
Puhatolóztam, körülnéztem, 3-4%-kal olcsóbban tudnám a kapumotort neten megrendelni!
Amit írsz, hogy kedvezmény és annak az érvényesítése, ezek szerint nálam biztos nem játszik!
Ezt írod : "Lényeg, hogy legyen pontos számla róla."
Vagyis a kivitelező számlát kell hogy adjon a motorról, pontos típus szerint? Vagy a nevemre veszi?
Beszéltem vele, valamit arról hadovált, hogy csak a munkadíjat számlázná ki, ha az anyagszámlával úgysem tudok mit kezdeni, mert neki jobb lenne valami keretátlépés...... nem is értettem.

drbjózsef,

Köszönöm a hozzászólásod!
Amit írtál értem, de akkor szerinted is a fent írtak a lényeg, hogy a nevemre, címemre kiállított számla kell a motorról?
Vagy esetleg még egy számlán külön tételként a motor és a beszerelés munkadíja?

drbjozsef # 2022.05.31. 04:52

Povi,

Szerinted a bolt, ahol a szerelőd megvenné ezt, az hogy szerzi be? Megvásárolja valahol, mondjuk a nagykerben. A nagyker hol szerzi be? Megvásárolja mondjuk a gyár szerződőtt partnerétől. No és ő hol szerzi be? Megveszi a gyártól.

A te szavatosságodat ez nem befolyásolja. Te vagy a végfelhasználó, nálad helyezik üzembe, ott lesz a szvatosság és/vagy a jótállás érvényesíthető.

Szomorú örökös # 2022.05.31. 02:35

Povi

felmerült bennem, hogy egy 200000-es kapumotorra hogy lesz nekem garanciám?.....Nekem úgy tűnik ehhez jogilag nem lesz semmi közöm, ha valami baj lesz vele, csak y jóindulatára leszek utalva

A garanciát a szerelő fogja vállalni, nála reklamálhatsz, ha garanciális probléma merül fel. Hogy ő utána kinél érvényesíti, az már az ő gondja. Lényeg, hogy legyen pontos számla róla. Sok esetben előfordulhat, hogy trükköznek így, ha a gyártó több év garanciát ad rá, mint amennyit így a vállalkozó bevállal. Nálad egyáltalán nem biztos, hogy ez a helyzet, max. a vállalkozó az anyagot kedvezményesebben kapja, mint amennyiért eladja neked. De az sem biztos, hogy nem-e épp a kedvezményt is továbbadja - az én autószerelőm is ilyen - ezért kell neki megvennie, hogy éljen a kedvezmény.

Povi # 2022.05.30. 21:56

Érdeklődni szeretnék....
Egy motoros kaput szeretnék csináltatni, kaptam is árajánlatot, és meg is csinálná az illető. Azt mondta az anyagra, így az kapumozgató elektronikára is adjak neki pénzt, majd ő beszerzi! Nekem ez meg is felelne, de felmerült bennem, hogy egy 200000-es kapumotorra hogy lesz nekem garanciám? Ha x cég y egyéni vállalkozónak eladja z terméket, amit nálam beszerelnek. Nekem úgy tűnik ehhez jogilag nem lesz semmi közöm, ha valami baj lesz vele, csak y jóindulatára leszek utalva?
Mik a szabályok, az én nevemre kellene megvennie?
Előre is köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2022.04.22. 09:41

Két dolgot tudok erre mondani:

  1. Csak megbízható eladótól vásárolj!
  2. Jogi vitában bízz meg ügyvédet!
Atze112 # 2022.04.21. 21:57

Tisztelt Fórumozók!

A pár hónapja itt leírt garanciális szervizelés során eltűnt videokártyám ügye lezárult , sajnos nem túl jó eredménnyel , a kártya nem lett meg.
Úgyhogy szeretném megosztani a komplett történetet ,hogy legalább más ne járjon úgy mint én.

Tehát használtan apróhirdetési oldalról vásároltam egy garanciás, papírokkal rendelkező Powercolor rx 5700 xt videokártyát , ami sajnos idővel meghibásodott.
Garanciális javításra elküldtem a 220volt Magyarország kft-hez , akiktől azt a választ kaptam ,hogy a terméket a beszállító partnerük egyenesen a gyártóhoz küldte vissza, ahol a javíthatatlanság ténye lett megállapítva.
Sajnos azonban kiderült ez az állítás hamis ,mivel én megérdeklődtem a gyártónál és azt válaszolták a kérdéses termék sosem járt náluk!
Továbbá ez a cég többszöri felszólításra sem tudott semmilyen szerviz dokumentumot vagy bevizsgálási jegyzőkönyvet felmutatni arról ,hogy a kártyám szervizelve lett volna , még azt sem lehetett megtudni mi a termék hibája...

Ezért érhető módon szerettem volna a kártyámat visszakapni és javíttatni , mivel erre a fogyasztóvédelmi szabályozás lehetőséget biztosít.
Ennek következtében fordultam a Budapesti Békéltető Testülethez , másrészt meg azért is, mert ez a cég semmilyen termékcserét nem volt hajlandó biztosítani számomra, csak a számlán szereplő vételár visszatérítését. Ezzel az a probléma ,hogy a globális chip hiány és bitcoin bányászat miatt ezeknek a kártyáknak a használt ára akkoriban kb a háromszorosára emelkedett (kb 300-350000Ft) , sőt már én is jóval magasabb összegért 220000Ft-ért vásároltam, tehát jóval többet ér mint a számlán szereplő összeg (134990 Ft).
Több hónap várakozás után eljött a meghallgatás napja ahol a cég képviselője nehezményezte az eredeti tulajdonostól származó adásvételi vagy meghatalmazás hiányát , ezért az eljáró tanács az ügyet hibásan elutasította, holott ez helyett hiánypótlásra kellett volna felszólítani.
A testület tanácsának eleget téve beszereztem az eredeti tulajtól a meghatalmazást ,majd újra benyújtottam az ügyet immár egy vidéki békéltető testületnél.
Ám itt sajnos 220volt Magyarország kft -től senki sem jelent meg, mivel hivatkoztak arra ,hogy már volt egy eljárás az ügyben, aminek persze szintén ők tettek keresztbe!!!

Ezt követően e-mailben panaszt tettem a cégnél amire 2 hónap elteltével sem jött válasz , újra érdeklődve náluk azt írták ,hogy állítólag nem kapták meg , pedig három e-mail címükre is elküldtem , ÉRDEKES ...
Mivel a kérésemnek továbbra sem tettek eleget ,hogy a videokártyámat visszaküldjék, fogyasztóvédelemhez fordultam és kértem az eljárásuk lefolytatását..
Az eljárás megindulásának hírére végre annyit sikerült megtudni tőlük ,hogy a kártyát állítólag Compusale Hungary Zrt részére küldték vissza ,valamint tudomásuk szerint az árukészletüket lefoglalták nyomozati eljárás keretében , (honlapjuk nem elérhető). Persze erről semmilyen átvételi elismervényt nem tudtak küldeni...
Továbbá ,hogy ezt a céget többször felszólításra sem tudják elérni.
5 perc internetes keresés után sikerült felvennem a kapcsolatot a Compusale Hungary Zrt-vel, válaszuk szerint ők is egy beszállító partnerhez küldték vissza a videokártyát ,sajnos arra a kérdésre ,hogy hová többszöri kérésre sem kaptam választ. Papírokat az állítólagos szervizelésről ők sem tudtak küldeni!
Arról tájékoztattak ,hogy én nem állok velük szerződéses jogviszonyban csak a 220volt Magyarország Kft követelheti tőlük vissza a terméket ,ami érthető..
A Compusale Hungary Zrt ügyvezetőjének Vámos Lászlónak a megoldása az volt ez ügyben ,hogy letiltott Facebookon....
Ebből is látszik 220volt Magyarország kft valótlan állított azzal miszerint a beszállító partnerünk közvetlenül a gyártóhoz küldte vissza terméket!!

Ezt követően a 220 volt ismételten az ügyvédjük segítségével megakadályozta a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatását .
Megint jött a békéltető testület esetében használt trükk, miszerint az eljárás egyik megszüntetésének oka az volt ,hogy a cég azt állítja nem rendelkeznek meghatalmazással, ugyanis én a cégnek már többször jeleztem ,hogy igenis rendelkezek meghatalmazással ,de ezt egyszer sem kérték be tőlem, ezt egyszer sem nehezményezték , sem az állítólagos szervizeléshez , sem pedig utólag a vételár visszafizetéséhez sem kérték !
A másik ok egy szövegkörnyezetből kiragadott direkt tévesen értelmezett részlet, miszerint én munkámhoz is használom a terméket, ezért nem minősülök fogyasztónak.
Nos ez a megállapítás is téves, hiszen a terméket magánszemélyként vásároltam , semmilyen gazdasági tevékenységet nem végzek, nincs cégem, semmilyen vállalkozásom, így ha akarnám sem tudnám nem fogyasztóként használni.

Mivel az ügyet sajnos lezárták a 220 volt ismét nem volt hajlandó tovább intézkedni. Érdeklődésemre ,hogy sikerült-e már végre felvenniük a kapcsolatot a Compusale Hungary Zrt-vel nem jött válasz.
Ismét jött tőlük a szokásos trükk az időhúzás , 3 hétig többszöri megkeresésemre sem voltak hajlandóak reagálni , gondolom "nem kapták meg" a nekik küldött rengeteg e-mailt....
Ezt követően nagy nehezen reagáltak ,de ugyan azt írták amit én jeleztem nekik pár hete ,hogy a partnerük is egy beszállító partnerhez küldte vissza és ,hogy nem tudják vissza adni.
Tehát hiába kértem ismét semmit sem intéztek , a kártyát eltűnésével kapcsolatban feljelentést nem tettek !
Összefoglalva a lényeget:

  1. vállalkozás semmilyen dokumentumot vagy bevizsgálási munkalapot többszöri felszólításra sem tudott felmutatni a termék javításának igazolása érdekében.Ezáltal a szavatossági szabályozás első lépcsőfoka sem teljesül ami a termék javítása vagy cseréje volna.
  2. hamisan többször is azt állították ,hogy termék a gyártói szervizbe került visszaküldésre , mivel a gyártó tájékoztatása egyértelmű a termék sosem járt náluk... maga a gyártó is kereste náluk a kártyát eredménytelenül .
  3. a terméket nem kaphattam vissza , holott még az a saját tulajdonomat képezte , mivel a vételár kifizetését nem fogadtam el.

Arra ,hogy a nekem okozott többszöri jogsértést ,hogyan kívánják orvosolni szintén nem kaptam választ!

Nagy logika nem kell hozzá sejtsük mi történt , véleményem szerint a kártya itthoni zug szervizben javításra került ,majd a számlán szereplő jóval magasabb értéke miatt az ebben részt vevő személyek haszonszerzés céljából értékesítették...
Nekem pedig jött a visszajelzés ,hogy javíthatatlan ,hiszen a kártya akkori használt piaci értékéből ami 350000Ft volt röhögve kifizetik a számlán szereplő 134990 Ft összeget!

A fogyasztóvédelem javaslatára rendőrséghez is fordultam ,de tőlük érhetetlen módon azt a választ kaptam ,hogy ebben semmi bűncselekményre utaló dolgot nem látnak, így nem tudnak vele mit kezdeni.
Ezek szerint itt egy fogyasztóvédelmi szabályozás amit a fogyasztóvédelem képtelen betartatni egy vállalkozással , miszerint a "vásárló a terméket vissza kaphatja és maga is javíttathatja.."
Tehát felesleges itt bármiféle igazságszolgáltatást kérni. Nincs fogyasztóvédelem. A kis embernek sem a szava sem a bizonyítékai nem felelnek meg. Ezzel nyilván tisztában van a cég és jól ki is használják....
Az utolsó lehetőség a bírósági út lett volna ,de a több százezres költségek miatt ezzel nem szerettem volna foglalkozni.

Sajnos meg kell állapítanom ,hogy a 220 voltnak csak a stiklik és a kibúvók keresése a lényeg , ha bármi probléma merül fel szaladnak az ügyvédjükhöz, aki aztán mosdatja őket ...
Rengeteget vásárolok az internetem , de messze kijelenthetem amit a 220volt Magyarország kft művelt az mindennek legalja volt , soha sem fogok vásárolni tőlük semmit sem , én mindenkinek azt javaslom messziről kerülje ezt a céget, kímélje meg magát a fentebb leírtaktól!

És végül mi a tanulság ebből?? Én mindenkinek csak azt tudom javasolni ,ha meghibásodik a garanciás videokártyája és a jelenlegi helyzetben mint az én esetben is használtan jóval többet ér a kártyája mint a számlán szereplő összeg , vegye fel a kapcsolatot a gyártóval és nekik küldje vissza!! Hiszen így van a legnagyobb esélye annak ,hogy javításra kerüljön vagy termékcserét kapj , ne pedig a magyar webshopokhoz és beszállítói partnerek tömkelegéhez ,hogy aztán jól eltűnjön.
A Powercolor ezt nekem is felajánlotta ,de nem tudtam visszaszerezni...
Sajnálatos módon esetem nem egyedi, egyre többen panaszkodnak arra ,hogy a visszaküldött kártyák a gyártóhoz már nem jutnak el...

Majordomus # 2022.04.16. 13:23

Mit tud a videokártya ennyi pénzért???

Kovács_Béla_Sándor # 2022.04.16. 10:17

Nem mondod?!

De ha ennyire tudod, akkor mire a kérdezősködés?

Moniq75 # 2022.04.16. 07:53

A javítást 15 napon belül kell elvégezni, ami kitolódhat 30 napra legfeljebb.

Kovács_Béla_Sándor # 2022.04.16. 07:15

Milyen 30 nap?

Moniq75 # 2022.04.16. 05:37

Tisztelt Fórumozók!

Vettem az e-magtól egy videókártyát 550000 forintért. A termék meghibásodott, elküldtem nekik javításra. A javítási kérelmet március 18. -án fogadták el. Ma telik le a 30. nap. Sokszor hívtam őket azzal kapcsolatban, hogy mi a helyzet a javítással, de sosem tudtak semmit mondani. Azzal jöttek, hogy csak március 31. -én kapta meg a szakszervíz Romániában. Kérdésem az lenne, hogy március 18. vagy 31. a dátum ahonnan számoljuk a 30 napot? Kedden tervezem felhívni őket, hogy mégis mikor akarnak csinálni valamit, mert gondolom hétvégén nem dolgoznak. Másik kérdésem, hogy először cserét kell biztosítaniuk vagykérhetem vissza a pénzem, és hogy ha vásárlási utalványt akar adni el kell - e fogadnom, vagy kérhetem a pénzemet? Nem kis összegről van szó. Ez a legbosszantóbb az egészben. Mit csináljak ha e- mag nem intézkedik semmit?

Köszönöm szépen előre is a választ!

starker12345 # 2022.03.25. 16:20

2000 Ft vagy még annyi se.

Majordomus # 2022.03.25. 14:53

Milyen értékről van szó?

drbjozsef # 2022.03.25. 10:28

starker12345,

Felmutathat akármit. Bizonyítania neki kell.

starker12345 # 2022.03.25. 08:15

Ezért írtam így, mert mindenképp egy eredeti kábelt követel, de egy szimpla usb c típusú kábelről van szó amit egyébként bárhol lehet kapni 900 Ft-ért vagy még olcsóbban, így ha nem is egy eredetit de akkor egy olcsóbb kábelt adok neki és legyen boldog vele.
De kezdek aggódni, hogy még én lettem átverve és következőnek azzal jön, hogy rossz a konzol és adjam vissza a pénzét, miután kifizette elkezdett nagyon furcsán viselkedni, attól félek hogy felmutat egy hibás konzolt, nem azt amit eladtam neki.