Kidobni hiba lett volna. Hiszen ha már nem is ez a jellemző, de még most is adódhat olyan helyzet, hogy mégis szükség van rá. Más jogintézmény nem tudja pótolni, a volt házastárs más címen nem tud tartási igényt érvényesíteni akkor sem, ha rászorul.
Rokontartás
Értem én, csak vicceltem, mint ahogy a szórenden végén található írásjelek azt szimbolizálni próbálták.
Ugyanakkor, ha a modern jogyakorlat nem él vele, és már munkahelyek is vannak a hölgyek számára (sőt szavazhatnak választáson, sőt, még szórakozóhelykre is bemehetnek), akkor a 2013-as kodifikációnál nem lett volna logikus, hogy akár kikerüljön, akár átalakítsák?
(Nem mintha a logika lenne a kodifikáció vezérelve...)
Kérem, olvassa el a bejegyzésemet figyelmesen! Minden egyes szavának (sőt, a szórendnek is) jelentőséget tulajdonítva. Köszönöm!
„egy olyan korban, amikor a nők számára nemigen voltak munkahelyek”
Ez a Ptk mikori is? 2013? Kemény idők voltak... :)
Elnézést kérek a laikus szóhasználatért, nem vagyok jogász. Segítő szakmában dolgozom, ahol mindenhez is kellene értenem. :) Így tették fel nekem a kérdést. Köszönöm szépen a válaszokat!
A modern joggyakorlat csak ritkán, kivételesen alkalmazza a házastársi tartást. (Valójában a háztartásbeliként élő, elhagyott nők megélhetésének biztosítára jött létre, arra szolgált - egy olyan korban, amikor a nők számára nemigen voltak munkahelyek. Különösen az idősebb, gyerekes nők számára nem.)
A konkrét esetben pedig kizárt, hogy megítélnék. A kérdező keveri a gondoskodásra, ápolásra szorulást a tartásra szorulással. (Gyakori hiba ez, de nem a házastársi tartás, inkább a tartási szerződések körében. Érdekesség, hogy ez a tévedés olyan elterjedt és erős, hogy a jogalkotó alkalmazkodott hozzá.)
Lachesis,
Rokontartásra feltételezem nem, remélem, a házastársak nem voltak közeli rokonai egymásnak.
Az a baj, hogy a kérdésed nem közvetlen jogi kérdés, hanem a bírói gyakorlatra irányul, azt meg egytészt itt kevesen ismerik, másrészt a bíróság minden körülményt figyelembe vesz a felek esetében, nem csak a leírt hármat, ráadásul mindkét fél esetében.
A házastársi tartásra vonatkozó szabályok a Ptk. 4:29.§ - 4:33.§ között elolvashatóak, de ezek keretszabályok, tartalommal a bírói gyakorlat tölti fel, ez alapján nehéz válaszolni a kérdésedre. Ha valamilyen kizáró feltétel adott, akkor biztosan nem, de szerintem az általad leírtak alapján sem valószínű a tartás megítélése. A jövedelme elégséges a saját tartásához, arra meg nem fogja kötelezni a bíróság az exfeleséget, hogy kísérgesse, vagy hogy azt fizesse.
Az lenne a kérdésem, hogy válás után kötelezheti-e a bíróság az elvált felet rokontartásra, vagy egyéb támogatásra az alábbi esetben: a volt férj a közös tulajdonban él egyedül, nem magatehetetlen, de a lakást segítség nélkül nem tudja elhagyni (betegsége: sclerosis multiplex, illetve a fél lába hiányzik), jövedelme 300 ezer Ft. Köszönöm a választ!

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02