Devizahitelszerződés megtámadása PTK 210. (3)


Sherlock # 2013.11.27. 11:47

Miben segít? Szintetikus határidős pozíciókról szól, a devizahiteleknél ilyen nem volt.

Ycal # 2013.11.27. 22:10

Ki olvasta?

Ömlik a segítség a Kúriától :P

Wellmann György kérdésre válaszolva hozzátette: a döntés annyiban érintheti a devizahiteles pereket, hogy ebben az ügytípusban nem ritka az adósok által a szerződés érvénytelenségének megállapítása érdekében indított per. A bírói gyakorlat eddig ellentmondó volt a tekintetben, hogy ezeknél a pereknél az illetéket a meg nem határozható pertárgyérték után számítják - és akkor járásbíróság előtt 350 ezer forint, törvényszék előtt 600 ezer forint 6 százaléka az illeték -, avagy az adott perben vizsgált szerződés értékéből kell számítani az illetéket.

A szerződési érték az iránymutató

A Kúria hétfőn meghozott jogegységi döntése szerint a megállapítási perekben is a szerződési értékből kell számítani a 6 százalékos illetéket, ami a sokmilliós, esetenként tízmilliós nagyságrendű devizahitelek esetében nyilvánvalóan lényegesen több, mintha a nem meghatározható pertárgyértékből számítaná az eljáró bíróság. A jogszabálynak megfelelően az illetéket a felperes - devizahiteleknél jellemzően az adós - előlegezi, ám ha pernyertes lesz, akkor az alperesre, devizahiteleknél jellemzően a pénzintézetre hárul az illeték megfizetése - közölte a kollégiumvezető, aki az ügyben eljáró jogegységi tanács elnöke volt.

http://hetivalasz.hu/…agokra-70798

Kovács_Béla_Sándor # 2013.11.27. 22:22

Mást vártál?

Ycal # 2013.11.27. 23:01

KBS:

Nekem kvázi, mindegy, hogy a banknak hányszor kell kifizetni az illetéket....

Egy megállapítási kereset alapból bukta a banknak....gondolj bele , nincs viszontkereset, nincs érvényessé nyilvánítás, nincs kiegészítés.....csak a semmisség megállapítása van....
(Pl: árfolyamrés hiánya)

Ezután a bank, perkálhatja a szerződésben szereplő összeg 6%-át :P

10. millánál ez 600.000 HUF....

Miközben a bíróság arról döntött, hogy semmis a szerződés , de a benne szereplő összegről egy szó sem esik a per során :P

Mondjuk ez talán a bankokat, majd elkezdi a megegyezés felé terelni :P

Ycal # 2013.11.27. 23:15

Oh bocs,

Az előbb átsiklottam felette, mégiscsak lehet viszontkereset....

Viszont itt nem válik az alperes rosszhiszeművé?

Mivel a bíróságon kiderül, hogy tisztában van/volt azzal, hogy a szerződés semmis, ezt el is kell ismernie....mégis a szerződés szerint követel és minden levelében leírja, hogy a szerződések érvényesek és megfelelnek a jogszabályoknak.....

Mi lesz a Ptk 4 (4)-es szakaszával?

4. § (1)7 A polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni.
(4) Ha ez a törvény szigorúbb követelményt nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Aki maga sem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a másik fél felróható magatartására hivatkozhat.

Ha a bank elismeri a semmisséget, hogy viszontkeresetet adhasson be, akkor nem pont ez történik?

gabornagy22 # 2013.11.28. 10:44

Ennek lehet esélye?

Feljelentés!

Ezen Petíció aláírásával beleegyezem Magyarország összes Hitelt nyújtó és nyújtható Pénzintézetének feljelentéséhez, azzal az alapos gyanúval, hogy fedezet nélküli Hitelt folyósítottak Magyarország Állampolgárai számára, és ezzel becsapták, kihasználták őket és nyereségvágyból , szándékos károkozást okozva nekik!

Ezzel ellehetetlenítve jövőjüket, mindennapi biztonságukat, sokukat öngyilkosságba hajszolva!

Kérem a Tisztelt Bíróságot kötelezze ezen pénzintézeteket a KÖLCSÖN-FINANSZÍROZÁSI HÁTTÉR IGAZOLÓ DOKUMENTUMAINAK BEMUTATÁSÁT!

1.Szíveskedjék elküldeni valamennyi írásos alátámasztó igazoló dokumentumát a korábbi jogcímének, tulajdonjogának és arra való jogának, hogy fent megnevezett személynek állítólagos kölcsönt biztosított, a fent említett pénzügyi eszközzel.
2.Szíveskedjék biztosítani a kölcsönadott összeg írásbeli eredettörténetét, amelyre az Önök cégének (bankjának) állítólagosan korábbi jogosultsága volt, a tulajdonjogot és az arra való jogot, amivel a nevezett személy nevére a kölcsönt állítólag ráterhelte a fenti, létező pénzügyi eszközzel. A kifizetett összeg történetét és eredetét legalább három (3) egymást követő eredeti pénzügyi akción keresztül kell bemutatnia az Önök „állítólagos” cégének. Magyarázatként: így tisztáznánk, hogy a pénz valóban és jogosan és 100%-ban az Önök tulajdonában volt, nem pedig - akár részlegesen - légből kapott értékként jött létre azt követően, hogy a kölcsönt kérő aláírásával vállalta az állítólagos kölcsön, ill. kamatainak, költségeinek stb. visszafizetését, azaz az addig nem létező érték tényleges megteremtését. Hiszen ebben az esetben kölcsönről, hitelről stb, nem beszélhetnénk.
3. Biztosítsa nevezett összeg kifizetésének és átutalásának dokumentált anyagait (a korábbi jogosultság, tulajdonjoggal, és jogok) a kölcsönt biztosítótól a kölcsönt kérvényező számára.
A fentiek igazolásának hiányát tetszőleges indokolás mellett is úgy tekintem, hogy a kért igazoló dokumentumok nem állnak rendelkezésre.
Kérjük, biztosítsa fenti dokumentumokat ezen kérvény kézhezvételétől számított 15 naptári napon belül.
Előítélet nélkül, a UCC (Egységes Kereskedelmi Kódex) 1-308-as érvényes rendeletére hivatkozva tisztelettel.

Ezen dokumentumok hiányában, fent állónak tartok minden bűncselekményt melyet felsoroltam!

Így követelem mindennemű tartozásom megszüntetését azonnali hatállyal!

Sherlock # 2013.11.28. 11:07

Ennek értelme sincs, nem hogy esélye.

gabornagy22 # 2013.11.28. 14:18

Azt mondod nincsen értelme kérelmezni a Pénzintézeteket hogy bizonyítsák be a Hitelek fedezetét?

Egyszerűbben fogalmazok hogy megértsd!

Csak olyan összeget lehet kölcsönadni ami a birtokunkba van!
Ami nincs azt nem lehet!

Mivel bizonyítékok állnak rendelkezésre hogy a Bankok fedezet nélküli kölcsönöket adtak és ez független hogy deviza vagy forint!
Egyedül a Hitel felvevő aláírása a fedezet amíg az összeg kiegyenlítésre nem kerül!

Tehát ha te pl. az összeg fedezetéről szóló igazolást kéred(mert jogodban áll) akkor azt nem fogják tudni neked bemutatni!
Mert minden pénzintézet fedezet nélküli kölcsönt nyújtott!
Az összeget virtuálisan hozzák létre fedezet nélkül!

Remélem most már érthető!

Ez egy petíció része és már nagyon sok ezer ember aláírta! 50.000-nél lépek!

gabornagy22 # 2013.11.28. 14:23

Egy baj van a jelenlegi ügyekkel!
A szerződéseket vizsgálják és nem a Pénzintézetek alapjait és működési hibáit!

Ha arra kellően rávilágítasz és bebizonyítod akkor egyértelművé válik hogy minden ügylet amit lebonyolítanak az nem törvényes ezáltal semmis!

Továbbá ha ez bebizonyosodik akkor akik e rendszer működését segítették és fenntartották azok bűnsegédlet és bűnpártolás címszóval elítélendők lesznek!

Mert nem lehet az embereket a végtelenségig kihasználni és kizsákmányolni,pláne csalással és megtévesztéssel!

Könyv # 2013.11.28. 14:32

Szent ég, micsoda nyakatekert okoskodás!

A szerződésben benne volt, hogy devizaalapú a hitel, a visszafizetendő összeg pedig az árfolyamváltozástól függ.

Akkor mi a bánat közöd van hozzá, hogy a banknak volt-e devizája, vagy nem volt??? Neked forintban adta, és azért törlesztettél kevesebbet, jóval kevesebbet, kezdetben, mert devizaalapú volt a hitel. Amit forintban kaptál meg.

Mikor már többet kell fizetni, akkor jössz azzal, hogy volt-e a banknak devizája, vagy nem volt? Mi a bánat közöd van hozzá? Devizát kaptál kölcsön, vagy forintot? Forintot!!!
Az meg volt a banknak.

Si tacuisses, filosophus mansisses!

Ycal # 2013.11.28. 15:24

Könyv:

Azért te sem panaszkodhatsz :-)

Hogy mi köze van a forráshoz?
Hát csak annyi, hogy forrásdrágulásra hivatkozva emeli a bank pl a kamatokat :-)

Ha valóban csak forint van a dolog mögött, ahogy te kifejted, akkor a fent említett dolog elég aggályos....mert ha a követelés nem áll arányban a szolgáltatással, akkor fel szokott merülni annak esetleges tisztességtelensége.....

A nagy kérdés az az, hogy :

Ha nincs mögötte deviza, akkor tisztességes-e árfolyamnyereséget követelni, kizárólag a szerződésben megfogalmazott kikötés miatt?

Sherlock # 2013.11.28. 15:53

Nincs deviza a hitelek mögött, azért biztosított az MNB 2,6 milliárd eurót a bankoknak a végtörlesztéskor - ez durván 2/3 része volt a végtörlesztésnek -, hogy ne dőljön be a forint (és még így is felment 315-re az árfolyam, 293-95-ről).

gabornagy22 # 2013.11.28. 17:18

Akkor nem értettétek meg amit írtam!

Itt nem arról van szó hogy volt e a deviza kölcsönöknél deviza vagy sem hanem arról van szó hogy egyáltalán rendelkeztek e a Bankok a kölcsönzött összegek fedezetével!

Magyarán szólva volt e reálisan is fedezet a folyósított összegek hátterében vagy csak virtuálisan létrehozott pénzről beszélünk,ami kielégíti a pénzhamisítás fogalmát!

És ez független a deviza vagy forint alapú kölcsönökre!

Leírom!

Kis Józsika bemegy pénzt kölcsönkérni a banktól mondjuk 10.000 forintot!
A Bank átutal a számlájára 10.000 forintot eddig tiszta?

a 10.000 forint mögött nincsen reális fedezet, azt csak a számítógépbe ütik be virtuálisan!
Egyedül Kis Józsika kölcsönszerződése a fedezet,és az összeg akkor kerül ténylegesen is a Bank tulajdonába amikor az kiegyenlítésre került! A kamatok azok amik a Bank hasznát képezik,meg az egyéb járulékos költségek!

Ezért lett a Jelenlegi Pénzügyi Világban ennyi hiány! Mert azok az emberek akik nem tudták fizetni a hiteleiket,nem tudták a fedezet nélküli kölcsönöket,reális fedezettel kiegyenlíteni!

A jelenlegi Pénzügyi válsághelyzet egy mesterségesen létrehozott ügylet amit a Bankok a fedezet nélküli Hitelekkel és a Virtuálisan létrehozott ugyancsak fedezet nélküli Pénzekkel hozták létre!

Mindegy hogy mi áll egy szerződésben,megtámadható vagy sem,az a lényeg hogy a folyósítás pillanatában a Pénzintézet rendelkezett e a folyósított összeg reális fedezetével,és ha igen azt be tudja e bizonyítani!

És ez az ami a legfontosabb!

Mert ezt megtették kicsiben és meg tették Állami szinteken is!

Ébresztő!

El kellene végre kezdeni a tényleges alapokat vizsgálni és nem csak a felszínen tapogatózni!

A legszebb az az egészben hogy a Saját rendszerük és szabályaik ellen is vétettek!

gabornagy22 # 2013.11.28. 17:39

"Nincs deviza a hitelek mögött, azért biztosított az MNB 2,6 milliárd eurót a bankoknak a végtörlesztéskor - ez durván 2/3 része volt a végtörlesztésnek -, hogy ne dőljön be a forint (és még így is felment 315-re az árfolyam, 293-95-ről)."

Így igaz,de azt nem érted miért történt és miért az MNB igaz?

Azt tudod e Hogy az MNB csak nevében Magyar Nemzeti Bank?

Semmi köze a Magyar Államhoz!
Az európai központi Bank alá tartozik,és csak is az EKB-nek jelent!

Attól függetlenül hogy a Magyar Miniszterelnök helyezi a Nemzeti Bank élére a vezetőt azon kívül semmi jogköre nincsen annak vezetésére!
A Magyar állam nem ellenőrzi az MNB-t ezáltal a Magyar Nép sem!
Mi adódik ebből?
A Magyarok nem ellenőrzik a saját gazdaságukat!

Az MNB által az EKB azért pumpált pénzt a deviza ügyletekbe hogy legyen némi reális fedezet a virtuális mögött!

Nyitottan járjatok az úton!

Egyébként ezek nem feltételezések,ezek nyílt és szabadon hozzáférhető információk!

Kovács_Béla_Sándor # 2013.11.28. 17:41

Na, a topik egy újabb csúcspontra jutott.

Sherlock # 2013.11.28. 18:45

Én nem is gondoltam, hogy ilyen összeesküvés áldozatai vagyunk; mesélj még erről. De ha ezek mindent uralnak, akkor hogy bízhatnánk az igazságszolgáltatásban?

Kovács_Béla_Sándor # 2013.11.28. 19:08

Miért, bízunk?

gabornagy22 # 2013.11.28. 20:23

Igen az Usa-ban hatályos belső jogszabály!

Teljes mértékben igazad van!

Viszont Magyarország Cégként van regisztrálva New York Államban ,ezáltal nálunk is, és az Eu is elfogadta ,eredményesebb együttműködésre hivatkozva!

Tehát mivel az Eu-ban érvényes így nálunk is!

A másik fele meg az hogy a Bankok és Pénzintézetek, sőt a Kormányok is ezt használják a Pénzügyi ügyletek lebonyolításához!

De nem fogok én itt kiselőadást tartani!

Járjon mindenki utána mint én!
1 hónap :)

Ycal # 2013.11.28. 22:27

Sziasztok,

Meg is jött a PJE amiről tegnap olvasni lehetett:

http://www.lb.hu/…je-hatarozat

Ahogy a legfőbb ügyész észrevételeiben helyesen rámutatott a viszontkereset önálló kereset, amely előterjesztésének lényegi vonása az, hogy elbírálása a felperesi követeléssel együtt történik meg.

Az alperestől azonban nem várható el olyan viszontkereset előterjesztése, amely a perbeli védekezését lerontaná, illetve az érvénytelenség tényleges megállapítása előtt a jogkövetkezmények levonása iránti viszontkeresete idő előtti lenne [lásd 2/2010. (VI.28.) PK vélemény 7. pont]. Így tehát ha az alperes az érvénytelenség fennállását nem ismeri el, a jogkövetkezmények levonása iránt viszontkeresetet – arra az esetre, ha a bíróság a felperes keresetének helyt adna - nem nyújthat be, mert feltételhez kötött viszontkereset előterjesztésének nincs helye.

Vajon a szerződés érvénytelenségét elég lesz elismerni pl: 1 pont szerint, ami a banknak épp megtetszik a viszont keresethez?

gabornagy22 # 2013.11.29. 11:18

A UCC-ről szóló rendelet itt:

http://eur-lex.europa.eu/…exUriServ.do?…

A New York-i cégjegyzék pedig itt:

http://www.sec.gov/…browse-edgar?…

Érdekes az e hónap belli dokumentum melyben 2 millió dollárt utalt a Magyar Állam regisztrációs díjként New Yorkba!

Továbbá eszembe jutott hogy hiába töröm én itt magamat, az ügyvédek 80-90 %-a a Pénzintézetek alkalmazottja ként dolgozik!

Úgysem fogják beismerni amiről beszélek!

Ezek a dolgok amiről beszélek Világszinten működnek és barátom Karen Hudson aki a Világbank fő Jogtanácsosa volt szintén megerősített ebben

Sherlock # 2013.11.29. 11:35

A rendelet:

Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság véleménye

Továbbá eszembe jutott hogy hiába töröm én itt magamat, az ügyvédek 80-90 %-a a Pénzintézetek alkalmazottja ként dolgozik!

Van az 200% is, mert mind abban érdekeltek hogy ez a rendszer fennmaradjon; ezért is tud átkarolni mindent az Árnéykkormány.

Karen Hudes soha nem volt fő jogtanácsos (egyrészt mert nincs is ilyen), csak dolgozott az IBRD-nek. Honnan ismered a barátodat? (csak ha már a nevét sem tudod)

gabornagy22 # 2013.11.29. 15:00

Mint ahogyan te is félreírtad az árnyékkormányt így én is a nevét!
hogy honnan az maradjon az én titkom!

200% akkor már értem miért lesz ez akkora feladat! :)

Sherlock # 2013.11.29. 15:38

Én azért írtam így, hogy ne találjanak meg, a keresőjükkel folyamatosan figyelik a világhálót.

gabornagy22 # 2013.11.29. 21:03

Természetesen tisztában vagyok vele! :)

gabornagy22@hotmail.com-ra írj! :)

Sherlock # 2013.11.29. 21:35

Mindenféleképpen, csak előbb kiderítem, hogy nem pont nekik dolgozol-e.