szivárgó gyűjtőkémény


Andreas # 2004.10.13. 08:10

Tisztelt Cím!

Kéményügyben szeretnék tanácsot kérni.

Mi egy négy emeletes 12 lakásos téglaépületben lakunk (a harmadik emeleten), ami kb. az ötvenes-hatvanas években épült.
2001-ben télen folyamatosan problémánk volt az egyik kéményünkkel – visszanyomta a füstöt (gyűjtőkémény a négy emelethez, minden lakásban cserépkályha + a fürdőszobai oldalról olajkályha csatlakozik rá). Először azt hittük (a kéményseprők is ezt mondták), hogy a cserépkályhánkkal van a baj így azt először kijavítattuk majd mivel a füstölés nem szűnt meg, egy hónap múlva át is rakattuk. Mivel még ezután sem oldódott meg a problémánk így a következő hónapban lebontattuk a kályhát és egy hordózhatóval próbálkoztunk, sikertelenül (a kályhaajtó minden kinyitásakor visszafele áramlott a füst).
Mivel az épület egy lakásszövetkezet kezelésében áll ezért a problémát írásban jeleztem feléjük és kértem a szakmai segítségüket (a levelet személyesen vittem el hozzájuk és aláírással + pecséttel le is igazoltattam egy másolatot magamnak), de nem reagáltak rá. Ezt az írásos jelzést néhány hónap elteltével újra megtettem, ismét semmi válasz.
Mivel időközben megszületett az első kislányunk nem akartunk még egy telet így kihúzni és gázközponti fűtést szereltettünk be (a kazán kéménynélküli – parapettes) 550.000 forint (kölcsönből!) .
Naivan azt hittük ezzel megoldottuk a problémát. Hogyne! Tavaly (2003) novemberben a feleségem kétségbeesetten hívott fel a munkahelyemen, hogy azonnal menjek haza, mert a falból és a padlóból gomolyog a füst. (Időközben megszületett a második kislányunk). Mikor hazaértem a kisszoba (gyerekszoba) falból, az ajtó mellett illetve a fal és a padló találkozásánál füst gomolygott elő. Azonnal kihívtuk a kéményseprő céget, akik ezt megnézték és két nap múlva el is végeztek egy tömítettség-vizsgálatot. Az eredmény: kiadtak egy szakvéleményt, hogy a kémény több helyen be van szakadva és életveszélyes, ezért megtiltották a használatát. Erre az Önkormányzat építésügyi osztálya is hozott egy határozatott: kötelezték a szövetkezetet az életveszélyes állapot 90 napon belüli megszüntetésére (életveszélyes állapotnál 90nap?), ill. ezt a tulajdoni lapra is felvezették. A problémát csak fokozta, hogy az alattunk lakó idős házaspár nem értette meg a helyzetet és tovább fűtöttek – többször is éreztünk ez idő alatt füstöt a lakásban. Mivel a 90 nap elteltével sem történt semmi ügyvédet fogattunk. Sajnos az elmúlt egy év alatt Õ is csak annyit tudott elérni (talán nem érezte át a helyzet veszélyességét vagy tényleg nincs megoldás?), hogy az Önkormányzat megbírságolta a lakásszövetkezetet 100.000 forintra.
Természetesen a Szövetkezet fellebbezett a megyei Közigazgatási Hivatalnál, akik mindkét Önkormányzati határozatot megsemmisítették (ezt ma tudtam meg).

Ebben a patthelyzetben kérnék tanácsot, mit tegyek? A szomszédok már nem is beszélnek velünk és kijelentették, hogy fűteni fognak. Én meg amióta bejöttek ezek a hideg idők minden nap, ha a munkából hazamegyek, attól félek, hogy egyszer majd nem lesz, aki ajtót nyisson nekem (elég füstmérgezésről hallani napjainkban és pont ilyen gyűjtőkéményeknél).

Lehetőség szerint sürgős választ kérnék.