autóvásárlás elhallgatott hibával.


Erzsi00 # 2013.04.03. 16:41

Tavaly használt autót vásároltam egy kereskedőtől,/számlát nem adott/. A próbaút során nem derült ki az autó hátsóhíd hibája, a kereskedő pedig elhallgatta. Rövid időn belül elkezdett kopogni, zörögni a hátsó része. Autószerelő megállapította a hibát és a 100 000Ft-os javítási költséget, egy igazságügyi műszaki szakértő pedig, hogy vásárláskor már fennállt a hiba. Fél éven belül jeleztem a kereskedő felé, hogy felezzük meg a javítási költséget. A telefont kinyomja, ajánlott-tértivevényes levelemet nem vette át,az e-mailt nem olvassa el.Közben már 9 hónap eltelt a vásárlástól és a múlt héten megcsináltattam. Van-e így lehetőségem a kereskedővel szemben kártérítési igényt érvényesíteni? Mit tegyek?
Köszönöm a válaszokat.

ObudaFan # 2013.04.03. 20:29

Ha legalább azt tudod igazolni, hogy tőle vetted, akkor azért csak tudod. Fizetési meghagyásos eljárást lehet indítani. Fordulj egy tetszőleges közjegyzőhöz.

guba" # 2013.04.04. 14:05

Meg kell nézni, hogy ki szerepel eladóként a szerződésen. Ha nem a kereskedő, akkor azért még mindig lehetséges bizonyítani egy esetleges perben, hogy ő volt az eladó, vagy bizományosként értékesítette azt. Ebben az esetben fogyasztói szerződésről van szó, ami azért egy szavatossági perben óriási előny a vevőnél. De, hátha nem mond ellent a fizetési meghagyásnak, és akkor nem is kell pereskedned.

buszos60 # 2016.10.26. 13:49

Jó napot!

Egy hónapja vásároltam magánszemélyként kereskedötöl kintröl behozott autót kiderült a kilóméteróra állás nem valós . Ennek függvényében most teljes vezérlést kellene cserélni rajta .Az autóra hitel is van . Mi a teendőm hivatkozhatok az eladónál a fogyasztóvédelmi jogomra . Létezik még a fél éves garancia használtautónál is.

Válaszát előre is köszönöm .

Dr.Attika # 2016.10.26. 14:55

Jó napot.
Bűncselekmény sértettje. (Kilométeróra manipuláció) Nem a fogyasztóvédelmi jog, hanem a büntetőjog szabályai szerint, polgári jogi igény érvényesítése formájában részesülhet kártérítésben.

Szomorú örökös # 2016.10.26. 17:06

buszos60

Szerintem ha csak szimplán vezérműszíjat és feszítő görgőt kell cserélni, az nem nagy cucc, azt nem lehet egy eladóra kenni. Egyáltalán nem biztos, hogy ő tekertette vissza az órát, lehet ezt már kint megtették, mivel ez nem csak nálunk divat szerintem. Használt autónál szerintem alap, hogy vásárlás kicserélteted a vezérműszíjat és a görgőt (vagy ha láncos, akkor a láncot) és utána tudod, hogy mikortól számold a kilométereket. De az minimum alap, hogy épp nincs rá pénzed, akkor használat előtt átnézeted szerelővel.

drbjozsef # 2016.10.26. 18:32

DrAttika, azert azt tegyuk hozza, hogy a totalcaron volt a cikk is : itt, nalunk, meg soha senkit nem iteltek el km ora tekeresert. Egymillio esetbol egyszer fog elofordulni, hogy valakire rabizonyitjak, hogy ő manipulalta a km ora allast. Marpedig a btk passzus szerint kell a bizonyithato tettes is. Az adott esetben szerintem teljesen ertelmetlen erre elindulni. A szavatossagi jog talan celravezetobb...

Bea1 # 2016.10.27. 04:37

De, elítéltek már valakiket. Indexes cikk, azt hiszem, nyíregyházi kereskedők voltak.

A vevő fogyasztóvédelmi pert indított, ÉS MELLESLEG kilóméteróra-tekerésre is panaszkodott a fogyasztóvédőknek.

Rexor # 2016.10.27. 09:28

És a fogyasztóvédelem elítélte?..: hihető történet :)

hothyppo # 2019.11.14. 09:21

Tiszteletem!
Nemrég eladtam az autómat, és a vevő arra hivatkozván, hogy ez meg az rossz az autón, 3 napon belül szeretné vissza a pénzét (ma van a harmadik nap). Nem vertem át, az adásvételibe nem írtunk semmi megjegyzést. Mit tehetek, illetve Ő mit tehet?

Köszönettel

drbjozsef # 2019.11.14. 09:38

hothyppo,

Visszaadod a pénzt, visszaveszed a kocsit.
Vagy nem adod vissza a pénzt, és akkor nem adja vissza a kocsit.
Neked teendőd nincs.
Utóbbi esetben, ha a vevő úgy gondolja továbbra is, hogy hibásan teljesítettél, akkor bírósághoz fordulhat. Használt autó adásvételénél, magánszemélyek között, a hibás teljesítést (=a hiba már a vásárláskor is fennállt) a vevőnek kell bizonyítania, illetve, a fennálló hibák esetén is vannak kivételek a hibás teljesítés alól. Például, a közölt hibák nyilván - esetetekben ilyen nincs, hiszen ennek szerepelnie kellene az adásvételibe. Kivétel még az olyan hiba, ami kellő gondosság esetén felismerhető (pl. szemmel is látható rozsda). Kivétel még azok a hibák, amelyek az autó életkora és futásteljesítménye alapján várható hiba (pl. 300.000 km futott autónál egy kettős tömegű lendkerék csere már várható).

Te tudod, minek felel meg az autód. Egyáltalán mire hivatkozik? Konkrét hibás teljesítésre hivatkozhat, olyan nincs, hogy neki ez mégsem tetszik.