tmsnmeth80
Szerintem nem rakhatod ki csak úgy akkor sem, ha nem végzel rögzítést. Ugyanis az illetők hozzájárulása nélkül figyeled meg őket ez esetben is.
tmsnmeth80
Szerintem nem rakhatod ki csak úgy akkor sem, ha nem végzel rögzítést. Ugyanis az illetők hozzájárulása nélkül figyeled meg őket ez esetben is.
saját ingatlanon belül igen, de valahogy azt gyanítom, hogy a lépcsőház nem a tiéd
Tegyél kamerát az előszobádba és/vagy szereltess fel "okos" csengőt. HA valaki becsenget az ajtónál az okostelódon is bárhol láthatod, ki volt az, és beszélhetsz is vele.
"valahogy azt gyanítom, hogy a lépcsőház nem a tiéd"
Szerintem az közös tulajdon, tehát van köze hozzá.
Szomorú örökös
Egy hokedlira azért kiülhetek a folyosó végére egész napra? Mi a különbség?
efi99
Itt kameráról van szó, nem pedig unatkozó lakóról, aki kiül nézegetni - esetleg megfigyelni - a lakótársait.
Egyébként meg mazsolázgass ezen sorok között:
„A kamerarendszer üzemeltetése
A társasházban a kamerarendszer létesítéséről és üzemeltetéséről a tulajdonostársak közgyűlésen, az összes tulajdoni hányad szerinti legalább kétharmados többséggel határozhatnak. Az üzemeltetés elkezdéséhez nem elegendő a döntés meghozatala, ugyanis a szervezeti-működési szabályzatba kell foglalni a kamerarendszer üzemeltetéséhez szükséges adatkezelési szabályokat. A kamerákat csak olyan személy üzemeltetheti a társasházzal kötött szerződés alapján, aki törvényben meghatározott megfelelő képesítéssel rendelkezik.”
Szóval ezen szabály alapján a tisztelt kérdező máris megbukott... :-)
„A kamerarendszer csak a közös tulajdonban álló épületrészek, helyiségek és területek megfigyelését szolgálhatja. Kamera így nem irányulhat a külön tulajdonban álló lakás bejáratára vagy más nyílászárójára akkor sem, ha az a közös tulajdonban álló területen került elhelyezésre.”
Szóval ha a tisztelt kérdező rálát egy másik lakás bejáratára is a folyosón a lecsekélyebb mértékben is, akkor máris baj van.
„A kamerával felszerelt területre belépő személyeket jól látható helyen, jól olvashatóan, megfelelően tájékoztatni kell az elektronikus megfigyelőrendszer alkalmazásáról. A tájékoztatásban meg kell jelölni az üzemeltető személyét és elérhetőségét is.”
És csak halkan megjegyzem, itt szó nincs rögzítésről, csak szimplán kihelyezett kamerákról. Tehát tök mindegy, hogy rögzít vagy sem, a kamerát közterületen nem lehet önhatalmúlag elhelyezni. Nem beszélve arról, hogy benne van: KÖZterület, ergo nem egyedül a kérdezőé, azt ő egyedül nem döntheti el a kihelyezést és használatot illetően.
„Szerintem az közös tulajdon, tehát van köze hozzá.”
Igen lajcsó, :)) de nem egyedül neki.
„Egy hokedlira azért kiülhetek a folyosó végére egész napra? Mi a különbség?”
Ez is tetszik, de azért az nem ugyanaz. Vagy igen?
Tisztelt Szakértők!
Úgy látom a kérdésemmel kapcsolatban vita merült fel Önök között.
Én tényleg becsülettel átolvastam a társasházi kamerás szabályokat meg mindent, de nem vagyok szakértő, ezért nem feltétlenül értelmezem jól.
Hangsúlyozom, hogy nem szeretném rögzíteni a felvételeket.
A kérdésemmel kapcsolatban szeretném kikérni nonolet és Kovács_Béla_Sándor véleményét, ha van idejük Rám.
tmsnmeth80
Egy kamera kihelyezésével kapcsolatban irreleváns, hogy rögzítesz vagy nem. Ha azt a társasház közterületére nézve helyezed ki - special a lakásod előtere annak számít - akkor nem rakhatod ki a 2/3 hozzájárulása nélkül. Ezt írja a szabály, próbáld meg elfogadni.
Nagyon szépen köszönöm a válaszokat.
Üdvözletem!
A házunkra hamarosan biztonsági kamerákat szereltetek fel. Az egyik cél a ház betörés védelme, a másik hogy az utcafronton a ház előkertjében otthagyott kutyaürülék gazdait felelősségre lehessen vonni. A probléma nem mai keletű, több fórumon próbáltam már megkérni az ismeretlen kutyabarátokat, hogy a ház előtti füves területet, - amit mi ápolunk nyírunk, gondozunk, azon keresztül hazajárunk - ne használják kutyawcnek. Sajnos a több éves kommunikációs próbálkozásnak semmilyen eredménye nincs. Azt szeretném, hogy végre nyogot szívvel tudjunk a családdal kiszállni a kocsiból, munkába boltba indulni úgy, hogy a biciklikerék ne csapja a hátunkra az ürüléket és a kutyavizelet maradványait. Tehát meddig legális a kerítésen kívüli felvételek készítése úgy hogy a rajta szereplő felismerhető legyen? Meddig lehet megőrizni, és hogyan lehet felhasználni?
A jogi paragrafus nyelvet felejtsük el, kérem közérthetően legyenek kedvesek a válaszadók fogalmazni. Nagyon köszőnöm a segítséget!
Andrásr
Leginkább semennyire.
Rsza
Tudtommal a ház bejáratán kívül alapból gyakorlatilag semmilyen közterületet nem figyelhettek meg. Ha kilépsz a ház bejárati ajtaján, az már gyakorlatilag közterület, így már a ház előtti kertrész, zöldterület is annak számít. Bár szerintem még azt se nagyon, mert elviekben csakis közös tulajdonban álló részeket lehet vele megfigyelni, magántulajdonban álló lakás bejáratát pl. egyáltalán nem. A felvételeket 15 napig kell megőrizni, utána törlés.
Rsza,
A ház előtti közterületet egyáltalán nem figyelheted kamerával.
Valami mást kell kitalálj. (Egyébként is, mit csinálnál a felvételekkel, megkeresnéd az idegeneket, és feljelentgetnéd őket egyesével?)
Esetleg körbekeríteni valami alacsony szegélykerítéssel, ami a kutyáknak már magas? Legalább parkolni se lehet a fűre.
(bár feltehetőleg a közterület bekerítése sem teljesen szabályos, de ez nem nagyon szokott érdekelni senkit, családi házas övezetben mindenki ezt teszi, ha nem akarja hogy odaparkoljanak a fűre)
Drbjozsef és Szomorú örökös!
Köszi a válaszokat. Azért várnék még szakértői véleményre is, mert más alkalommal, régebben volt rá példa, hogy a rendőrség kért segítséget, egy betöréses eset nyomozásához. Becsengettek és megkértek, hogy ha tudom adjam át az utca felé irányított kamerafelvételeit, mert a szemtanúk vallomása szerint a hazunk felé távozott a betörő, és feltételezhetően rajta van a kamera felvételein. Tehát nem elmarasztaltak, hanem kértek az együttműködésre, hogy adjam már oda a felvételeket az utcáról. Ez előtti háznál volt ez még.
Rsza,
„Magánszemély nem helyezhet el ingatlanán úgy kamerákat, hogy azzal az utcán, közterületen közlekedő személyekről felvételeket készítsen. Ezzel ugyanis megvalósul a jogellenes kamerás megfigyelés. A magánépületekre és azok megfigyelésére telepített kamerák látóterébe nem kerülhet más tulajdonában álló ingatlan vagy annak részlete és nyilvános közterület. Tehát a kamera nem láthat rá a szomszéd házára és a ház előtti közterületre sem. Ha ezeket a feltételeket a kamera beállításával nem lehet teljesíteni, akkor maszkolással kell leszűkíteni a kamerák látómezejét, tehát ki kell takarni az inkriminált területeket. Ebből az is következik, ha valaki pusztán a háza előtti parkolóban álló autóját kívánja kamerával megfigyelni, és ezt rögzíteni, akkor ezzel törvényt sért.”
Szerintem a 2005. évi CXXXIII. törvényből explicite következik, közterületet csak az arra jogosult hatóság figyelhet meg.
A rendőr jófej volt. De ha valamelyik szomszédod, vagy bárki, akit a kamerafelvétel alapján mószerolnál kifogást emel, akkor meg fognak büntetni.
Viszont az is igaz, hogy adott esetben, bizonyítéknak elfogadja a bíróság a jogszerűen készített felvételeket is, ha az adott cselekmény más módon nem bizonyítható. De gondolom nem bíróságra akarsz járkálni egy kutyagumizás miatt, ami nem is a Te magánterületeden történt.
jav:
jogszerűen készített felvételeket = jogszerűtlenül készített felvételeket
Saját szememmel figyelni naphosszat a közterületet az vajon miért nem jogszerűtlen ezek után? Beteg világ...
Mindenki hülye, meg jogszerűtlen, egyedül a kutyás szarathat békésen az ablak alá.
efi99
„Saját szememmel figyelni naphosszat a közterületet az vajon miért nem jogszerűtlen ezek után? Beteg világ...”
A saját szemed nem rögzít olyan felvételt, amit akár sokszorosítani is lehet vagy esetleg egy hatóság felé bizonyító ereje van. Nem a világ beteg, hanem az a felfogás, hogy bármit megtehetsz, ha valaki árt neked.
Akkor a sokszorosítást/megosztást kell büntetni, nem a rögzítést vagy pláne az online megtekintést akár rögzítés nélkül. Egyébként meg miért baj, ha valaminek bizonyító ereje van a hatóság felé? Legalább nincs vita.
És az messze van a "bármitől", hogy én felveszem, ahogy tilosban jár.
efi99
„Egyébként meg miért baj, ha valaminek bizonyító ereje van a hatóság felé?”
Inkább az emberi fejekben kellene rendet tenni szerintem, de azt mindkét oldalon.
Pl. kezdeni ott, hogy senki ne tegyen olyat, ami törvénybe vagy jogszabályba ütközik.
bermuda háromszög,
Messzire vezetne a megfigyelés kiterjesztésével és a magánszféra védelmével kapcsolatos fejtegetés (bár manapság elég a kínai helyzetről olvasgatni), ezért a végéről nekiindulva csak kérdeznék egyet.
Az hogyan esne, ha egy este megállna a ház előtt a fekete autó, betuszkolnak, és azon veszed észre magad, hogy agybafőbe vernek egy alagsorban gumibottal?
Ha megpróbálod visszavezetni, talán magadról is rájössz miért nagyon fontos a személyes adatok védelme (a képmástól az egészségügyi adatokig sokmindenen át)
Rsza
Szerintem a közterület szennyezése/tiltása/ellenőrzése esetleg büntetése a polgármesteri hivatalra tartozik. Tehettek bejelentést, kérjetek vizsgálatot.
Gondozzátok a területet, de utcaseprők, takarítók nem vagytok, az a pog.hiv. feladata.
Kezdeményezzetek térfigyelő kamera kihelyezését, esetleg ajánljátok fel, hogy x Ft-tal támogatjátok. Feltételezem, nem csak a ti füves területeteket használják kutyafuttatónak, nem csak titeket érint a probléma.
Szomorú örökös
Jó, tegyünk rendet. Aztán, ha már rend lesz a fejekben, felőlem leszerelhetjük őket. De addig szükség van rájuk.
bermuda háromszög
"A szemtanú vallomása már nem bizonyít?"
Nyilván az mindig igazat mond, mindenre emlékszik és mindent el is akar mondani, szemben egy kamerával. Ja, mégse.
efi99
„Jó, tegyünk rendet. Aztán, ha már rend lesz a fejekben, felőlem leszerelhetjük őket. De addig szükség van rájuk.”
Én mindkét oldalon a rendet ajánlottam, abba nem fér bele, hogy jogellenesen működnek a kamerák. Tudod ezért simán megütheti a bokáját a kamera üzemeltetője, ha esze van, fel sem szereli egyetlen cég sem így, mert őt fogják érte elővenni.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Az egyéb kategorizálatlan sütik azok, amelyek elemzése folyamatban van, és még nem kerültek kategóriába sorolásra.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |