2003. januárjában fizetési meghagyás alapján, végrehajtási lapot nyújtottam be, a végrehajtónak jelezve az adós által használt személygépjármű rendszámát. A végrehajtó áprilisban jegyzőkönyvben lefoglalta a gépjárművet, felszólitotta az adóst, aki nem tett eleget a felszólitásnak. Ezt követően a végrehajtó megkeresésére az okmányiroda 2003. áprilisában Határozatot hozott a gépjármű forgalomból történő kivonására. E határozat szerint a gépjármű tulajdonosa az adós, de egy lizingcég által opcióval terhelt a gépkocsi. Erről a határozatról másolati példányt kapott az adós, a lizingcég, a végrehajtó, én NEM. 2003.júniusában, -mivel az adós nem állította elő a gépjárművet, ezzel kivonta a végrehajtás alól, - a végrehajtó feljelentést tett a rendőrségen az adós ellen, zártörés miatt. A végrehajtó az erről készített jegyzőkönyvet részemre megküldte azzal, hogy a „végrehajtás a gjármű tekintetében a rendőrségi határozatot követően”. Azóta semmi információval nem rendelkezem a végrehajtás állásáról. 2006. márciusban a lizingcég keresetet nyújtott be ellenem, melyben kéri a foglalás feloldását, végrehajtás felfüggesztését. Arra hivatkoznak, hogy 2002. áprilisában velük az adós opciós adásvételi szerződést kötött és nemfizetés miatt 2002. júniusában a hitelszerződést felmondták és az opciós jogot érvényesító levelet az adósnak megküldték, aki a tértivevény szerint át is vette. Tehát szerintük a végrehajtáskor nem az adós tulajdonában volt a gépjármű.
Kérdéseim:
- Nekem arról nem volt tudomásom, hogy nem fizetés miatt a lizingcég élt opciós jogával.
- Az okmányiroda 2003 áprilisában megküldte a lizingcégnek a kivonásró szóló Határozatot (melyből én nem kaptam) miért nem kifogásolta meg a végrehajtó intézkedését, a Határozatot?
- Miért engem perel, miért nem a végrehajtót, mivel én nem tudok adatellenőrzést végezni a gépjármű nyilvántartásban a tulajdonos megállapítására. Egyébként is a 2003. áprilisi Okmányiroda kivonási Határozatában az szerepel, hogy a gépjármű tulajdonosa az adós, opciós joggal a lizingcég rendelkezik. (vélelmezhető, hogy nem kezdeményezték a nyilvántartási rendszerben a tulajdonjog megváltoztatását.
- A lizingcég három év elteltével indít keresetet ellenem, akinek nem volt információja arról, hogy nem fizetés miatt ők opciós jogukkal élve már 2002 júniusában felmondták az adóssal kötött szerződésüket. Erről vélelmezem nemcsak engem, hanem a közlekedési hatóságot sem tájékoztatták.
- Mit tehetek ebben a helyzetben?
Várva segítségüket, köszönettel