Ha van egy válóper folyamatban és az egyik fél nem jelenik meg az adott időben, akkor is lefolytatják a válást?
Rendőrség elővezetheti-e?
válóper egyik fél nem jelenik meg
Igen. A páromnak 5 tárgyalása volt, egyiken sem jelent meg az alperes, az ötödiken elválasztották őket. Elő nem vezetnek, legfeljebb - ha igazolás nincs -, büntetnek.
Persze, ehhez az kellett, hogy egyetlen érdemi keresetet nem adott be és ügyvéd sem képviselte soha.
Ha a felperes nem jelenik meg az első tárgyaláson, akkor a pert megszüntetik. Az első tárgyaláson az alperes személyes megjelenésétől is csak kivételesen lehet eltekinteni.
Az első tárgyaláson való megjelenés hiányára Kovács Béla Sándor által elmondottak szerint jár el a bíróság. Amennyiben a felperes kéri az eljárás folytatását, és annak folyamán a továbbiakban sem jelenik meg az alperes, a bíróság teljes bizonyítás felvétele mellett folytatja le a házassági bontópert, melyben a feperesnek bizonyítania kell, hog a házasélet véglegesen és helyrehozhatatlanul megromlott. Ezen bizonyításhoz a bíróság számára jó adalék, ha az alperes annyira közönyös, hogy meg sem jelenik a tárgyaláson. Mindezt igazolja balazs01 hozzászóllása is, ugyanis a házasság felbontását a bíróság csak az 5. tárgyaláson mondta ki a teljes bizonyítási eljárás lefolytatását követően.
Szüleim válópere van folyamatban, engem tanúként idéztek be. Nem szeretnék megjelenni, milyen "alapos indokkal" menthetném ki magam?
Mi a következménye annak, ha bontóperben a tanú nem jelenik meg?
Rnedbírság, elővezetés, költségek megfizetésére kötelezés. Házassági perben a hozzátartozó sem tagadhatja meg a tanúzást.
Igen, ez az idézésben is szerepel, feltéve, hogy alapos indokkal kimentem-e magam. De mi az az "alapos indok"???
Illetve, ha írásban nyútok be igazolást a távolmaradásomra, akkor van-e valami következménye ennek. (Pl.: tárgyalás elhalasztása, stb.)
Az alapos indok az, ha valóban akadályoztatva vagy. A "nem akarok tanúskodni" nem az. Ilyen egyszerű.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02