Nem is Tőled idéztem.
Nick Name
Nem is Tőled idéztem.
Nick Name
Tisztelettel csak rá tetszettünk hivatkozni, Nick Name.
Amúgy az érverésemet fenntartom.
Lunitari nem követ el bűncselekményt. Ki tapétázhatja a falat, csak fel ne használja. A felhasználás a lényeg, ez a fontos tényállási elem. De azért a barátod agyműtétet ne végezzen, max elméleti síkon, bemosakodás is csak a fűrdőszobában.........
Tisztelettel.
Tisztelettel Nick Name
Most, hogy jobban elolvastam, javaslom a Btk. magyarázatának átböngészését.
Én sem tudok hatályon kívül helyezésről. De, az 1 szakasz a., pontja arra vonatkozik, amikor x személynek pl. van nyomdája, s létrehoz egy közokiratot ( mely hasonlít a közokiratra, biztonsági elemekkel ), vagy az eredeti közokirat tartalmát megváltoztatja ( pl. fénykép csere, adat csere....stb ). X ezen termékét, y-nak értékesíti, vagy átadja.
Y ezen terméket felhasználja.
Így X az 1 szakasz, a., pontban bűnös, vele szemben ezen minősítés szerint fognak eljárni.
Tisztelettel.
Tisztelt főlökött,
feltételezem, hogy lunitari kedves barátja előbb megrendeli a hamis diplomát, X csak utána fogja elkészíteni (nem számítva persze azt az esetet, ha az előrelátó hamisító már előre készített egy diplomát lunitari barátjának adataival).
Ebben az esetben tiszetelettel javaslom a Btk 21.§-ának átnézését. Elég a törvényszöveg is, a kommentár nem is kell...
(Megjegyzem, nem a konkrét esetre reagáltam, hanem arra a kitételre, hogy "ugyanez vonatkozik a közokiratra").
Nick Name
A kettőtök közti pengeváltáshoz én meg azt, hogy lunitar - vagy kedves barátja - ha nem lett volt rest akár legálisan is szerezhetett volna egy diplomára - ha egy kicsit töri magát és 4-5 évet még tanul...
Fiuk alapból itt nem köztetek van a hiba!
Tisztelt Hölgyem és Uram.
A kérdés az, hogy a Btk. 274.§ (1) bekezdés a., pontját hatályon kívül helyezték-e, s amit írtam, fenntartom-e, bcs-e, ha valaki szerez illetve készít pl. 1000 hamis magán, vagy közokiratot, s azt nem használja fel, max csak otthon tapétának, vagy ebben leli kedvét. Az nem büncselekmény, józan eszünket használva, is belátható, a kriminalisztikai 7-esről már nem is beszélve, melyből 2 pontot amortizálni szeretne a Kolléga Úr, s így maradna 5, ami egy hangyányit kevéske a nyomozati, majd bírósági szakban.
Szóval nem kívánok vitába szálni, mert ha nem kerül felhasználásra, közbizalomba vetett hitet sem ingatja, nem használja fel az elkövető, nincs mit tárgyalni, nincs milyen bűncselekményről beszélni.
De azért a Tisztelt Úrnak javaslom a Magyarázat átnyálazását.
Tisztelettel.
Tisztelt Monalisa
Legalsó megjegyzéséért kezét csókdosom. Tetszett.
Amúgy megjegyezném, a tisztelt Úrnak, hogy az f, az F, de mindegy, megyek inkább pörköltet gyártani, azzal többet érek, gyomor ügyileg. ( vadból )
Tisztelettel.
Hát kedves Főlökött, találó nevet választottál, az vitathatatlan. Még azt sem vitatom, hogy 1000 hamis közokirat készítése és a falon, tapétaként való használata esetedben nem bűncselekmény.
Csak nem bűncselekmény hiányában, hanem büntethetőséget kizáró okból.
:)))
Másnak azért nem ajánlanám.
Nick Name
Off
Szolgálati közlemény: kaptam két mail-t egy furcsa nevű nick-től, de nem tudok válaszolni rá, mert visszadobja a levelet a démon. Kérem, írjon a nickname@mailbox.hu -ra.
On
Nick Name
Nick, a @mailbox.hu decemberben majd' egész hónapra leállt és még január elején se működött, ott is hagytam őket!
Csak a szíves figyelmedbe.
A két mail nem tőlem volt.
Köszi, de per pillanat működik, már volt sikeres levélváltásom.
Nick Name
kedves Nick. Én próbáltam írni neked az mnmail.hus cimedre, de mindig visszajön, több hétig próbáltam.
Ha most írni szeretnék neked, akkor a nickname@mailbox.hu címre lehet írni? Azt rendszeresen használod?
Vagy egy másik fórumon írtad a nickname@chello-s címet.
Melyikre érdemes írni?
Próbáld meg a mailboxot, az most működik. Még ma megnézem, de az azonnali választ nem tudom ígérni, mivel más "mellékállásom" is van a fórumozás mellett...:)))
Nick Name
Kedves Főlökött!
Vágod?
Ja, és még valami: a kommentár egyfajta jogirodalmi értelmezés, soha nem autentikus, legfeljebb csak irányadó lehet. Egyebekben a közokirat-hamisítás törvényi tényállása viszonylag egyszerű megítélésű, különösen bonyolult értelmezést nem igényel.
Így, első blikkre ennyi.
Re,
Ha tudtam volna, hogy ilyen vitát indítok el nem is írtam volna. Na de mind1. Köszönöm mindenkinek a hozzászólást. Mellesleg a félreértések elkerülése véget én rendelkezem valódi diplomával (informatikus). monalisa1 : Teljesen egyet is értek veled, de..... 1; Gondolom mondanom se kell milyen emberek kerülnek ki diplomával a világba. Némelyiket már az általánosból is ki kellett volna rúgni. (EREDETI diplomások!!!) 2; Sajnos el kell ismernünk, hogy valaki igazi végzetség nélkül is sokkal jobb egy szakmában mint a legjobb iskolákat végzők. (Pl HACKER-ek, Programozók, pénzügy(Kulcsár:)) stb) 3; Nem ítélhetünk, ha politikusok, építészmérnökök és orvosok is praktizálnak hamis diplomával ilyen felelőségteljes munkakörben. Mi ehhez képest pl egy közgáz diploma?
A közgazdász diploma nagyon is értékes, és abból akár jól meg is lehet élni.
Valóban van úgy, hogy valaki auditakta képzi magát és tesz szert elismerésre méltó tudásra.
Aztán vannak nem kevesen olyanok is, akik tényleg jobb ha csak otthon teszik ki a falra az oklevelüket, mintsem azzal még praktizálni is...
Az az osztrák kis magánnyomda sehol sem ismert báróságok és grófságok "kutyabőr" okiratait állítja ki - szép summáért.
Tisztelt Kgyula1
Vágom a dolgot, de ha nem kerül felhasználásra, így nem kerül a köztudatba, nincs társadalmi közbizalomba vetett hit rombolása, tehát nem kerül a hatóság, az igazságszolgáltatás látókörébe, akkor milyen bcs.-ről, milyen eljárásról, s milyen büntetőügyről, gyanúról, alapos gyanúról beszélgetünk? Vélelmezem semmilyenről. X készítő tesz maga ellen feljelentést, hogy a falát hamis közokirattal tapétázta? Amúgy tapétának jól mutat a falon, csak más ne lássa, mást ne tévesszen meg. Számomra ez teljesen tiszta, ezért nem is kívánok továbbiakban vitatkozni, e téren, én lezártnak tekintem, ezen ügyet. Kevés az időm, s azt nem kívánom értelmetlen dolgokra pazarolni.
monalisa1 nekem van 4, közötte közgazdász is, s nem az Ecserin, vagy az osztrák nyomdából rendeltem. Megküzdöttem érte, minden téren.
Lunitari - ne bánd, el voltunk. Gratula a diplomához. Egyetértek, de tudomásom szerint Kulcsárnak nemhogy diplomája nem volt, még érettségije sem. Amúgy javaslom a Kulcsár & Haverok című filmet, mely nagy élmény. Szert tettem rá, megrendeltem, s megvettem. Érdekes volt, főleg a háttér ( politikai-gazdasági-baráti ). Nem véletlen akarták betiltani a filmet.
Tisztelettel.
Bocsánat, egy valami, még eszembe jutott :
Tárgyaláson jól mutatna, amikor bemutatásra kerülne, a közeg által lefoglalt ( bűnjelként kezelt ), két lakás közötti közfal ( kiszedett állapotban ), melyre ugye a hamis közokiratot ragasztották. Tekintettel arra, hogy ez az inkriminált közokirat, én kérném a bemutatását, hogy mindenki láthassa.
Bocsánat csak viccnek szántam. Be is fejeztem ezen megnyilvánulásaimat.
T. Főlököttt,
én is bíztam benne, hogy eddigi megnyilvánulásaidat itt viccnek szántad. Örülök, hogy megerősítettél.
Én sem szeretnék épp ezért visszatérni rá., de egy kérdést muszáj feltennem (lehet költői is): ha a közeg megtalálja a falon az X nevére kiállított diplomát, nem fog felmerülni benne, hogy a készítéséhez is lehet X-nek némi köze?
_________________
Nick Name
Nick Name
Ugyan , Nick, bármelyik bíró elhinné a történetet, hogy valaki épp az én nevemre állított ki egy diplomát, mielőtt én erre neki utaltam volna, majd, ha már így alakult, csak kitettem a falamra. Nem firtatnának semmiféle felbújtói magatartást.
Főlökött!
Írtad : "ha nem kerül felhasználásra, így nem kerül a köztudatba, nincs társadalmi közbizalomba vetett hit rombolása, tehát nem kerül a hatóság, az igazságszolgáltatás látókörébe, akkor milyen bcs.-ről, milyen eljárásról, s milyen büntetőügyről, gyanúról, alapos gyanúról beszélgetünk?"
Csakhogy közok.ham.-nál maga a készítés is bűncselekmény, felhasználástól függetlenül.
Kedves Főlökött!
Én nem kérdőjeleztem meg a Te 4 diplomád valódiságát, sőt senkiét sem!
Egy magánkérdés: anno Szenkirányszabadja? A helikopteres sztori okán jutott az eszembe, és ezzel ennyi is a kiváncsiságom.
ObudaFan: Csak a tisztán látás végett. A képzeletbeli példában az ismerősőm nem készítette csak vette. Pl mintha te vennél egy hamis diplomát (nem te készíted) és azt csak otthon a fiókba vagy a falra tennéd.
Akkor azon nyilván nincs rajta a nevem. Ha ráíratom, akkor már felbújtója vagyok a közokirat-hamisításnak.
Tisztelt monalisa1
:-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Kíváncsiság kielégítése gyanánt. Igen, 87.-Bakony Harci Helikopter Ezred, MI-8 század. Ott repültem annó, de sajna befejeztem, életem legszebb szakaszát, pedig nagy - feledhetetlen élmény volt, közpénzen.
Kíváncsiságodat kielégítettem? Volt időm tanulgatni, s még a sereg dotálta is, az iskolapadok koptatását, egy ideig.
Így el végeztem, amit el tudtam, de egy részét saját pénzből.
Ez van. Most dorbézolok és nyugdíjelőkészítő tanfolyamra járok. Sétabotot már megrendeltem, a nyugdíjas évekre :-)))))))))))))))))
Feltett szándékom, hogy ahogy nyugdíjas leszek, valami jól fizető állásba elhelyezkedek. Már van elképzelés.....
ObudaFan
Ha Gipsz Jakab, otthon a szoba falán lógatja, max. portalanítja, nem mutatja meg senkinek, vagy a szíve fölött hordja, mely melengeti, felhasználás nélkül, akkor a kriminalisztikai 7-esből mennyi valósul meg? Mi a célja, saját maga megtévesztése, mert ugye mást nem akar, nem tud megtéveszteni, mivel sehol nem mutatja meg, nem használja fel. Kit téveszt meg, saját magát?
Egy valamire kíváncsi lennék, ha valaki feljelentést tenne a közegnél, ismeretlen tettes ellen, aki úgy hallotta, távcsövön látta a szomszédnál, az a szóbeszéd, hogy nevezett szobájában egy hamis közokirat lóg a falon, vagy az a tapéta. ( de ez már felhasználás, mert ugye valaki-valakitől tudja, tapasztalta, tehát látta, felhasználásra került ) Hozzáteszem, alapesetben sehol nem kerül felhasználásra!
Közeg kiflangál, lefoglalja, megszakérteti, s megszünteti az eljárást, max. elévülés miatt ( keltezés és a gipsz Jakab általi nyilatkozat alapján, a beszerzés tekintetében ). A felhasználást nem lehet bizonyítani, s ha 3 évnél régebbi Gipsz tapétája, akkor így jár az eljárás.
Tisztelettel
ui.: tényleg erről kell vitatkozni? A töltött husikám odaég a tepsihez, mire lepötyögöm a választ......:)
Kedves Főlökött!
Köszönöm a tájékoztatást. Bizonyára érdekes volt nap mint nap "madártávlatból" látni az országot - keveseknek adatik meg.
Igaz, gondolom, sokat kellett tanulni érte...
Nekem egy rokonom szolgált ott tiszhelyettesként: üzemanyagos volt. Õ miután leszerelték korkedvezménnyel nyugdíjba ment és a még civilben tanult képesítése alapján vállalkozásba kezdett.
Gondolom a 4 diplomával neked nem lesz gond elhelyezkedned majd. Kívánok hozzá minden jót!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |