rágalmazás, zaklatás, zsarolás


mammamia # 2006.08.24. 16:03

Én, mint munkáltató szeretnék Önöktől/Tőletek útmutatást kérni. Vállalkozásomban alkalmaztam kb. egy évig egy szakmunkást, akinek 2006 július 10-én kénytelen voltam felmondani, ugyanis többször ittas állapotban állt munkába, és az utóbbi időben oly mértékben elrontotta a végzett munkákat, hogy vállalkozásom nagy mértékű anyagi kárt szenvedett. Az illetőt szegényes családi háttere miatt nem kívántam megbüntetni, így közös megegyezéssel váltunk el. Néhány nap elteltével azonban elkezdett telefonon hívogatni, és készpénzt követelt, vagy különben feljelent minden lehetséges helyen. Sorozatos sms üzenetekben is megerősítette ezt a szándékát. Hozzáállása mélységesen felháborított, ezért próbáltam vele megbeszélni, hogy itt nem ő az, akinek valamiféle követelnivalója is lehetne. Ezek után sem volt hajlandó abbahagyni a fenyegetést és a következő héten meg is jelentek a munkabiztonsági főfelügyelőség alkalmazottai üzememben.((mivel zárt adatkezelés működik feljelentések esetében, hivatalosan nem tudhatjuk, hogy a volt alkalmazott a feljelentő)). Ezt követően néhány nap múlva a telephely vezetője, ahol az üzemet bérlem, telefonon felkeresett, és közölte, hogy a volt alkalmazottam felhívta őt és tudatta vele, hogy telephelyén lopom a gázolajat, melyet videofelvétellel is tud bizonyítani. Ez az állítás rágalom, melyet a telephelyvezető is bizonyítani tud, de nem tagadta, hogy bogarat ültetett az illető a fülébe. Az ezt követő napokban újabb sms üzenetek érkeztek az egykori alkalmazottól, még több pénzt követelve, és augusztus elején felhívott egy korábbi megrendelőnk, hogy megkereste telefonon az egykori alkalmazottam, és azt állította, hogy a munka, amelyet neki végeztünk minőségen aluli, és hamarosan használhatatlan lesz. ((a munkát ő végezte)). Bár a megrendelőm nem kérte, elmentem a helyszínre, közösen ellenőriztük a munkát, és semmilyen jellegű hibát nem találtam. Ez az állítás ismét rágalom volt.
Augusztus 10-én pedig az esti órákban a lakásunk vezetékes telefonjára érkezett egy hívás, melyet feleségem fogadott, és a hang, amely beleszólt ezt mondta:”Otthon vannak, mehettek!” Telefonkészülékünk hívószámkijelzős, így online telefonkönyv segítségével kiderítettük, hogy a hívó szám az egykori alkalmazott vezetékes otthoni száma.
Ezek után már több heti gondolkodás és türelmi idő után, úgy éreztem, saját védelmem érdekében szükséges ezt jeleznem hivatalos szervek felé, ezért egy hete feljelentést tettem a városi bíróságon. ((a rendőrségen azt mondták, hogy nincs értelme )) A folyamat még természetesen nem indult el, de az illető azóta is zaklat és zsarol. Milyen eszközök állnak rendelkezésemre az önvédelemre, és utólfoghatom-e őt a munkaviszony megszüntetése után, munkaügyileg, ilyen kényes helyzetben.
(((Az ő hanyag munkájából kifolyólag vállalkozásom összes alkalmazottját el kellett azóta bocsátanom, a munkabizt. főf. Olyan pénzbírsággal sújtott, amelyet nem tud vállalkozásom kifizetni, és családi életünk is nagyban megszenvedi az ezzel járó terheket, ideget.))
És magánemberként bűntetőeljárásban milyen esélyem van?
Tisztelettel kérem segítségüket/segítségeteket.

ObudaFan # 2006.08.24. 17:07

A büntetőeljárás mellett lehet polgári pert is indítani egyrészről a személyiségi jogsérelem miatt, annak megállapítása és megfelelő elégtétel adása érdekében, ugyanakkor nyilván kértérítést is lehet kérni akkor, ha a cég az ő hitelrontása miatt realizált kevesebb hasznot. A munkájával okozott kárt a 3 éves munkajogi elévülési időn belül lehet követelni munkaügyi perben. A bírságot csak akkor, ha az ő mulasztása miatt volt az a szabályszegés, ami a bírság alapja. Ha ő csak feljelentő volt, akkor nem , mivel az a munkáltató, és nem a feljelentő hibája, ha a munkáltató nem tartja be a szabályokat.
A büntetőügyben a rágalmazás tényét kell bizonyítani, erre azt a tanút nyilván meg kell idéztetni, aki előtt az történt. Ugyanakkor legfeljebb egy próbára bocsátást lehet kiharcolni büntetőperben.

mammamia # 2006.08.24. 17:23

Hálás köszönetem. Kérdés: mi a próbára bocsátás?

És milyenek az esélyeink? Milyen időintervallumban számoljunk?

ObudaFan # 2006.08.24. 18:33

A bíróság a vétség, valamint a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendô bûntett miatt a büntetés kiszabását próbaidôre elhalaszthatja, ha alaposan feltehetô, hogy a büntetés célja így is elérhetô.
A próbaidô tartama egy évtôl három évig terjedhet; a tartamot években kell meghatározni.
A próbára bocsátást meg kell szüntetni, és büntetést kell kiszabni, ha a próbára bocsátott a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi, vagy a próbaidô alatt elkövetett bûncselekmény miatt, valamint ha a próbaidô elôtt elkövetett bûncselekmény miatt a próbaidô alatt elítélik.

mammamia # 2006.08.25. 07:47

Nagyon köszönöm.
Mondjuk, azért semmiféleképpen nem akarjuk, hogy börtönbe kerüljön, mert a mi áldott jó szívünk ilyen, de ha nem hagyja abba, akkor az összes lehetséges hivatalnál ráhúzom a vizes lepedőt.

Az esélyeket inkább olyan értelemben kérdeztem, hogy elindítja-e a bíróság a büntetőeljárást. Az általam vázoltak elég alapul szolgálnak-e? Valamint a tanúk csak megjelennek, ha akarnak, vagy kötelezik őket megjelenni, és büntetőjogi felelőssége tudatában, esetleg eskü alatt kell-e vallania? U.i. a feljelentés előtt megkérdeztem a két illetékest, és ők természetesen egyből úgy reagáltak, hogy nem kívánnak semmibe belekeveredni, mert félnek. Na , ilyen a magyar.

Kovács_Béla_Sándor # 2006.08.25. 07:59

A feljelentést megalapozza az, amit leírtál. A tanú az idézésre köteles megjelenni és vallomást tenni. Eskü nincs, de a hamis tanúzás bűncselekmény.

Zorro456 # 2006.08.25. 08:06

Én a helyedben írásban kérném meg azoktól akik jelezték, hogy Õket hívta az illető. Sőt még diktafonra is venném amit mond a telefonba. Hogyan tudod egy hatóság előtt igazolni a történteket? Te állítasz - Õ tagd. Ez így nem megalapozott.

mammamia # 2006.08.25. 14:15

Nem adták írásban, mert félnek. Fel van véve néhány beszélgetés vele, de mindez és az sms-k sem bizonyíték. Azt olvastam valahol, hogy itt a rágalmazás esetében nem én fogok bizonyítani, hanem magát a rágalmazásra okot adó hátteret vizsgálják, a zaklatás és a zsarolás más téma, de megxxxxxx a xxxx, ha tényleg csak az lesz a bizonyíték, ha holtan találnak a házam előtt. Felbőszítettem magam. Botrány, hogy nekem kell félnem egy ilyen senkiházi miatt és még majd csak jogorvoslatot sem kapok. Mert ha nagyon rászállnék, jobban tönkre tehetném hivatalos úton, de én csak azt akarom, hogy hagyjon békén; ő meg ilyen aljas és még majd adják alá a lovat?
Én meg sajnos egy becsületes ember vagyok és Zorro456 logikája szerint magam ellen fordítottam saját magamat, de "Az nem lehet, hogy ész, erő.....", ezért kbs és ObudaFan hozzászólókban kapaszkodva próbálom az önbizalmamat és a jogba vetett bizalmamat visszaszerezni. Aztán majd meglátjuk, mi lesz.

Tudtok valamit mondani egy per hosszáról?

mammamia # 2006.08.25. 14:17

Szeretném azt is kérdezni, hogy ha a tanú az idézésre nem jelenik meg, akkor bármeddig húzódhat a per, vagy van arra eszköze a bíróságnak, hogy megjelenjen.

Kovács_Béla_Sándor # 2006.08.25. 15:20

Az függ attól is, hogy tudja-e igazolni a távolmaradás okát. Ha nem, akkor elrendelhetik - el is rendelik - az előállítását. És a költségeket is vele fizettetik meg.

mammamia # 2006.08.25. 16:30

Köszönöm. Ezt jó tudni. Mondjanak/Mondjatok még bármit, ami fontos lehet, de az én figyelmemet elkerüli képzetlenségem miatt.

Kovács_Béla_Sándor # 2006.08.25. 16:38

Tegyél csak feljelentést, ingyen van. (A hamis vádnak van azért némi kockázata.) Tanúként beidézendőként nevezd meg mindazokat, akik az ügy elbírálása szempontjából fontos tényekről tudnak beszámolni. Nem hiszem, hogy a meghallgatás során hazudnának, vállalva a hamis tanúzás ódiumát.

mammamia # 2006.08.25. 18:49

Én is erre számítok, nem beszélve róla, hogy adott esetben a tanúk VALÓBAN régi ismerősök, akik tudják, hogy ÉN ki vagyok. Ha ilyenkor sem húznak ki a xxxxxból, akkor mikor?

julius # 2006.08.26. 19:03

Arra azért figyelj, hogy a rágalmazás magánindítványra üldözendő bűncselekmény, amely az elkövetéstől számított 30 napon belül terjeszthető elő!
A sok gondolodás közepette ki ne fuss az időből!
Amennyiben életveszélyesen fenyeget, akkor veszélyes fenyegetés szabálysértése miatt tehetsz feljelentést közvetlenül az illetékes városi bíróságnál.
Rágalmazás miatt is az illetékes városi bíróságnál kell vagy írásban feljelentést tenned, vagy a bíróság előtt jegyzőkönyvbe mondanod.
Illetve a polgári jogi vonatkozásait kell megvizsgálnod a dolognak (személyiségi jogi per, esetleg hitelsértés miatt kártérítési per).

mammamia # 2006.08.26. 20:46

Természetesen, az első rágalmazástól számolva figyeltem a dátumra, de mivel folyamatossá vált, az utolsótól számított 30 napon belül is beadhatom. Ugyanakkor beadtam még az első után 30 napon belül. És ha újra zaklat, ami most már csökkenő tendenciát mutat -heti 1-, akkor adjak be újat? Vagy majd a per folyamán bemondom?
Teljesen magánjellegű kérdés: az ilyen aljas embernek mi nyomja az agyát? és melyik részen?

julius # 2006.08.27. 19:11

Nem kell, mert folytatólagos.
Csak hivatkozz majd rá!

mammamia # 2006.08.28. 10:28

Ezer köszönet.

ObudaFan # 2006.08.28. 16:06

Ha a tanú idézés ellenére nem jelenik meg, és ezt elôzetesen, mihelyt az akadály a tudomására jut, haladéktalanul, vagy ha ez már nem lehetséges, az akadály megszûnése után nyomban, alapos okkal nem igazolja, illetôleg az eljárási cselekményrôl engedély nélkül távozik,
elôvezetése rendelhetô el, vagy rendbírsággal sújtható.
Ha a tanú önhibájából olyan állapotban jelenik meg, hogy nem hallgatható ki, illetôleg az eljárási kötelezettségeit nem képes teljesíteni, a következô kihallgatására, illetve eljárási kötelezettségének teljesítése érdekében a terhelt elôvezetése rendelhetô el, a tanú rendbírsággal sújtható vagy elôvezetése rendelhetô el, a védô és a szakértô rendbírsággal sújtható. Az okozott költség megtérítésére a felsoroltakat kötelezni kell.
A tanút ezekben az esetekben a meg nem jelenésével, illetôleg az eltávozásával okozott költség megtérítésére határozattal kell kötelezni.
Ha a kiskorú nem jelenik meg, és gondozója nem igazolja, hogy a kiskorú meg nem jelenésében vétlen, a gondozó rendbírsággal sújtható, és a meg nem jelenéssel okozott költség megtérítésére határozattal kötelezhetô.

Főlökött # 2006.09.01. 15:39

Tisztelettel

Törvénytár - Be

69. § - Az idézéssel szembeni mulasztás következményei

A teljesség kedvéért.

----------------------
  • Löki
edem # 2006.09.02. 09:32

Jó napot mindenkinek! Szeretnék informálódni egy olyan dolgról, hogy mi a teendő akkor hogy ha egy kiskorút az ő akarata ellenére zaklatják, vagy milyen cselekvés minősülhet zaklatásnak? Eddigi cselekvései a srácnak azok voltak hogy !éjjel! nappal folytonos rendszerességgel telefonon zaklatja a sértettet és fenyegetőzik hogy aki a közelébe is merészkedik az erőszakkal is eltávolítja mellőle (megvereti). Van még egy kisebb probléma hogy a sértett nem igazán akarja felvállalni a dolgot a nyilvánosság elött sajnos! Ilyen esetben kihez lehetne fordulni vagy mit lehetne tenni? , mert teljessen kikészült a csaj idegileg a srác fenyegetőzései miatt. Kérem hogy ha valaki tud ezzel kapcsolatban tanácsokat adni kérem nagyon szépen kérem írjon erre az Email címre: edem18@citromail.hu

mammamia # 2006.09.02. 09:40

Kedves edem!
Szerintem, ha új topic-ként elindítod valamilyen frappáns címmel, sok reagálást fogsz kapni. De itt elkallódik a kérdésed. Ha eggyel följebb lépsz a fórum témaköreiben, nyithatsz.

Főlökött # 2006.09.07. 15:23

Tisztelt edem

Valamely topicban reflektáltam ezen felvetésre, milyen esetek-lehetséges variációk, megoldások lehetségesek, továbbá részleteztem a megoldásokat.

----------------------
  • Löki
Főlökött # 2006.09.07. 15:25

+találtam itt :

Kiskorúak bántalmazása! segítségkérés!

Véleményem szerint kiveséztem a témát.

---------------------
  • Löki
mammamia # 2006.10.06. 20:25

Kedves mindenki!
Mennyi idő múlva reagál a bíróság a feljelentésre?

Kovács_Béla_Sándor # 2006.10.06. 22:02

Előbb a rendőrség meg az ügyészség.