Bő két éve vettem fel Euró alapú hitelt. A végtörlesztés számomra elérhetetlen de a költségeim, az eredetire körülire állnának be ha a jelenlegi árfolyamon ugyan de kevesebb eurót kéne törlesztenem.
2010-ben (októberben adott róla hírt a média)mikor törvénybe foglalták a középárfolyamon való számolást arról is volt szó, hogy 5 évente egy alkalommal költségmentesen lehet előtörleszteni. Erről a Bank hallani sem akar. Akkor megszavazták ez biztosan tudom. Azóta megszűnt volna ez a törvény?
lakáshitel végtörlesztése
Nagyon szépen köszönöm segítő válaszát.
Minden jót kívánok.
Üdvözlettel:
Kocsis Éva
Ha kölcsön, azt nem kell bejelenteni. Írásbeli szerződést viszont a saját érdeketekben kellene kötni - bár az sem kötelező.
Érdeklődni szeretnék,hogy a fiam svájci frankban felvett lakáshitel végtörlesztésében szeretnénk segíteni,úgy hogy én és a lányom/a fiam édes testvére/ banki átutalással kölcsönöznénk neki pénzt.Ezt szeretnék törvényesen lebonyolítani,nehogy ebből később problémánk legyen.Erről elég ha mi írunk egymás között kölcsön szerződést, és a kölcsön adott összeget be kell jelenteni valamelyik hivatalba?A fiamnak ezután az összeg után kell adóznia?
Egyszerű emberek vagyunk ,és nehéz eligazodnunk a hivatalos ügyekben,ezért kérnénk a segítséget.
Előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
Kocsis Éva
email:erdeklodo55@citromail.hu
Gyorsan munkahelyet találni és forinthitellel kiváltani. Amíg nem bontja fel a szerződést a bank.
Kedves Fórumozók!
Sajnos mi is megszívtuk a CHF-es hitelünkkel, mert férjemmel munkanélküliek lettünk, és július-augusztus óta nem tudunk törleszteni. Két hete már egy behajtó társaság hozott sárga csekkeket, ahova fizetnünk kellene.
Szeretnénk eladni a lakást és abból végtörleszteni, viszont nem tudom, mi van akkor, ha pl. dec. 30 előtt a bank felmondja a szerződésünket (erre nincs passzus a feltételekben, csak annyi van, hogy az végtörleszthet, akinek szerződését 06.30 előtt nem mondták fel, ami ránk igaz). Ez azért fontos kérdés, mert ugye 60 napom van a teljesítésre, viszont ha lehet, dec. 30 előtt nem adnám be az igényemet, mivel akkor 3,5 hónapom van (fél hónapja már áruljuk) arra, hogy elkeljen, és így talán van esély arra, hogy 3 millióval kevesebbet bukjunk az ügyleten.
Viszont addig folyamatosan zaklatni fognak, vagy felmondják a szerződést, mivel résztörleszteni az eddigi elmaradásokat és a még addig esedékeseket nem fogjuk tudni.
Köszönök minden építő ötletet!
„Ha mi nem szerepelünk egymás hiteles dolgain mint adóstárs akkor kötelezhet-e a bank hogy fizessek vagy leterhelheti-e az én nevemen lévő lakást illetve kezdeményezhet-e végrehajtást?”
Igen.
„Mit tudunk tenni?”
Fizetni?
„anyósom nyugdíjából hány százalékot vonhatnak összesen ha van 5 db személyi kölcsöne és nem tudja fizetni.”
50%
Itv. 17. § (1) Mentes az ajándékozási illeték alól:[...]
- a takarékbetét ingyenes megszerzése;
Tisztelt Ügyvédurak!
Szeretnék tanácsot kapni a problémánkra...
Férjemmel 11 éve vagyunk házasok.És van 2 lakásunk ami mindkettő hiteles,továbbá egy autónk ami szintén hiteles,és különböző személyi kölcsönök..Az én nevemen van az egyik lakás,a férjem nevén van a másik lakás az öccsével mint adóstárs.Amikor én vettem a lakást hitelre, nem volt a férjem az adóstársam,tehát nem írt alá semmit de be van jelentkezve állandóra az én lakcímemre.Az autónkat(ahol szintén nem szerepelek mint adóstárs) valószinüleg viszi a bank és félünk hogy ráterhelheti az én lakásomra ami hiteles vagy esetleg letilthatják a fizetésemből,mivel a másik lakást ami az öccsével van véve azt eladjuk hogy ne tudja a bank leterhelni.Tehát ebből adódna a kérdésem.Ha mi nem szerepelünk egymás hiteles dolgain mint adóstárs akkor kötelezhet-e a bank hogy fizessek vagy leterhelheti-e az én nevemen lévő lakást illetve kezdeményezhet-e végrehajtást?Mit tudunk tenni?
A másik kérdésem pedig az lenne hogy anyósom nyugdíjából hány százalékot vonhatnak összesen ha van 5 db személyi kölcsöne és nem tudja fizetni.
Válaszukat elöre is köszönöm.
Szerintem az a jó válasz, amit KBS írt, már korábban is volt róla szó, ha átutalással megy az ajándékpénz, az illetékmentes, ha kp-ben kapja, akkor illetékköteles.
Misterx: ezzel több bank is probalkozik. Irasd le veluk es jelezd hogy pszafhoz fordulsz. Ez erőfölénnyel való visszaélés.
Ingatlanok: irasd le veluk. Hiteled hirdetményeben mi van?
Még , hogy az ajándékozási szerződést ügyvéddel kell megiratni,vagy elég ha mi megirjuk és kétt tanú alárja,
Köszönöm :, Zsuzsa
Tisztelt Dr Attika és Kovács Béla Sándor!
Köszönöm a válaszokat, de a kétt válasz eltér egymástól.Igy végképp nem tudom hogy mellyik felel meg a jogszabályban leirtaknak.
Zsuzsa
Vadvirág, a takarékbetét ajándékozása vadidegenek között is illetékmentes, és a banki átutalás is takarékbetétnek minősül. De bejelenteni be kell.
Tisztelt Zsuzsa!
Ez nem volt jó megoldás. Sajnos illetéket kell fizetni jelen állapotban.Úgy lehetne korrigálni, hogy Önök és a lányuk köt egy ajándékozási szerződést. Ebben az ajándék teljesítésére a vő bankszámlaszámát jelölik meg. Ezt jelentsék be a NAV-hoz. Igy elkerülhető az ajándékozási illeték fizetés.
Tisztelt Ügyvéd Úrak.
Sziveskedjenek tanácsot adni a következő próblémámra:
Lányoméknak szabadfelhasználású jelzáloghitel volt,mrlyet családiház vásárlására vettek fel.Most ,hogy lehetőség van végtörlesztéssel kifizetni ,mi adtunk a lányoméknak 3 mill ft-ot.
A pénz a mi bankszámlánkról útaltuk a KH-banknak ahol a hitelt felvették.Viszont a hitel a vejem nevén szerepelt,és igy az útalás is a vejem nevére szólt amire rá lett írva hogy ajándék. Mivel csak az egyenes ági ronon ajándéka illeték mentes ,de a ház amire a hitelt felvették az közös néven van a lányom és a vejem nevém igy az NAV elfogadja e ,hogy ne kelljen illetéket fizetni? Vagy milyen megoldás lenne ilyen esetben?.Még nem lett bejelentve a NAV-hoz.
Köszönettel:Zsuzsa
Az első elképzelés aligha segítene - kisebb részletekkel a tartozás csak nőne, mert a kamatokat se fedezné.
Tisztelt Fórum!
2006-ban vettem föl CHF szabad felhasználású jelzáloghitelt a K&H Bank-tól a házunk felújítására.Ma az akkori törlesztő részlet kétszeresét fizetjük éd.anyámmal.Amit már nem tudunk sokáig ebben az összegben fizetni ,mert közben én munkanélküli lettem.
Kétféle megoldást vetettünk fel:
1,Meghosszabíttatjuk a futamidőt,kevesebb törlesztőrészlettel a Jelenlegi Banknál
vagy
2,A Végtörlesztést vehetjük -e úgy igénybe hogy egy másik Banktól vennénk fel kölcsönt és abból kifizetnénk a fennmaradó összeget a Jelenlegi Banknál.
Köszönettel:Csaba
Jaj. A fórummotor monnyon le! (Tavaly márciusban még volt díj.)
Nincs díj.
Üdvözlök Mindenkit!
A devizaalapú jelzáloghitelemet szeretném most végtörleszteni az akció időtartama alatt. Egyelőre még csak a puhatolódzásnál tartok, de már akadályokba ütköztem.
Mindenhol csak azt lehet olvasni, hogy végtörleszteni csak saját erőből, VAGY forinthitellel történő kiváltással lehet. Itt most a VAGY szón van a hangsúly. Arról semmit nem tudni, hogy mi van akkor, ha én úgy szeretnék végtörleszteni, hogy X %-át a saját kis megtakarításom feláldozásával, a maradék Y %-ot pedig egy másik banknál történő forinthitel felvételével.
Bementem az OTP-be (áldassék a neve), előadtam a tervemet, de az ügyintéző - aki már az előttem lévő ügyfél esetében nagyfokú tanácstalanságról tett tanúbizonyságot - közölte, hogy ezt nem lehet megcsinálni, mert csak egy forrásból fogadják be a végtörlesztést. Több forrás esetén az egyik előtörlesztés lenne (aminek ugyebár bődületes költségei vannak) és csak a másik forrás lenne végtörlesztés az ismert ingyenes feltételekkel.
Most akkor ilyenkor mi a helyzet?
Előre is köszönöm a hozzáértő és szíves válaszokat!
Tisztelettel:
Mr. X.
Tisztelt Szakértők!
Nem tudja valaki véletlenül, hogy a K&H Banktól 2004 felvett lakáshitel visszafizetése esetén mennyi a végtörlesztés díja? Illetve kell-e egyáltalán fizetni. Mást mond a banfiók, mást a budapesti központ. Az egyenleget a bankfiókban kell megkérni. Az egyik helyen azt mondják, hogy nincs végtörlesztési díj, a másik helyen azt, hogy van.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02