Egyenértékű-e az ügyvédi munka?

Hát ha én lennék a vidéki kollega erőteljesen felháborodnék. Mivel indokolta egyébként a csökkentést? Mert valamivel csak indokolta?

A közvetítői eljárásnak sok esetben lehet helye, de leginkább akkor, ha a felek csak a kellő tájékoztatás, jogismeret, vagy jogi látásmód hiányában nem tudnak egymással megegyezni. Ilyenkor, ha a közvetítő ismerteti a jogszabályi hátteret, a bírói gyakorlatot, és esetleg az üggyel kapcsolatos jogelméletet, - és kiváltképp, ha ez mindkét fél számára érthető, és meggyőző, - akkor van esélye a közvetítői eljárásnak.

Ha a felek előzetesen megkérdezik a közvetítőtől, hogy egy esetleges perben a bíró mire hivatkozással, és mit mérlegelve valószínűleg milyen döntést hozna, és az a fél amelyik nagy valószínűséggel pervesztessé válna, belátja, hogy a perben nem tudna érvényt szerezni igazának, ráadásul a másik fél esetleg még engedményt is ad neki a pereskedést elkerülendő ( pl. lemond a kamatokról ), akkor sikerrel járhat a közvetítői eljárás, és létrejöhet a peren kívüli egyezség.

Ha azonban valamelyik fél rosszhiszeműan csakazért sem akarja tudomásulvenni a kötelezettségeit, akkor ott mindenféle közvetítői eljárás eleve felesleges. Ott csak a bunkósbot segít, és a bírósági végrehajtóé a terep.

De igen eltértetek az eredeti témától, amely lényege: egyenértékű-e az ügyvédi munka, azt akár a fővárosban, akár vidéken végzik.
Jelen esetben a Fővárosi bíróság a budapesti ügyvédnek megítélt munkadíjat a felére csökkentette, amikor kiderült, hogy az nem neki, hanem a vidéki kollégájának jár.

Itt épp azt irtam le. A szülőket kötelezték. Csakhogy egyrészt elfelejtették előzetesen végrehajthatóvá tenni, másrészt az intézmény rendjét nem vették figyelembe, az intézmény szerint pedig rá nézve nem kötelező erejü egy birói itélet.
Ez már nem az első ilyen eset. Azok az esetek, amikor jól müködik, nálunk nem nagyon kerül hatóság elé. Amelyik ide kerül, az meg épp azért, mert nem müködik.

Más Budapest és a nagyvrosok, bár ott több az ellátást biztosító is. Nálunk jól bevált a gyakorlatban, a szülőket kötelezik, megjelölve a helyszínt, intézményt, időpont, időtartam, s nagyszerűen működik, ehhez az is kell , hogy a kapcsolat a kötelezők és a szolgáltatók között jól működjön, amit a GYvt. előír.
Egy fecske pedig nem csinál nyarat...

Nemhogy minden településen, még Budapesten sem müködik mindenhol kapcsolat ügyelet. Ez azért a biróságokat nem szokta zavarni, a Gyermekjóléti Szolgálatokhoz szabályozzák a kapcsolattartást, vagy pl. a Kapcsolat Alapitványhoz, sokszor anélkül, hogy megkérdeznék és tudnák, hogyan müködnek. Igy aztán a végrehajtás azonnal lehetetlenné válik, mert pl. a Kapcsolat Alapitvány már közölte irásban egy ügyben, hogy ő csak akkor hajlandó intézni az ügyet, ha a felek együttmüködnek. Persze nem müködnek, és mindkettő a másikat hibáztatja. A külföldi gyakorlat elgondolkodtató - nem tudom melyik ország. Ha a szülők nem tudnak megegyezni, a gyereket azonnal kiemelik a családból, és elhelyezik egy nagyon jó nevelőszülőnél. Aztán fél év mulva rákérdeznek a szülőkre, hogy megegyeztek-e. Ha nem, akkor a gyerek marad. Ez elgondolkodtató. Nem mondom, hogy a gyermek szempontjából a legelőnyösebb, de az sokkal hátrányosabb ennél, amikor a kapcsolattartás kizárólag üvöltözések, rendőri intézkedések közepette folyik. A baj nálunk az, hogy mindent tulzásba visznek, és képtelenek alkalmazni a jogszabályokat. Van egy ügyem pl. ahol a kapcsolattartást az anyós lakására szabályozták. Az meg mindenbe beleszól, és persze az apát sem kell félteni. Igy minden kapcsolattartás üvöltözések közepette zajlik, az apát kizárják, az rendőrséget hiv stb. Van, hogy éjjel fél 12-kor megy kapcsolattartásra - nyilvánvaló, hogy nem a gyerekekkel akar kapcsolatot tartani. Az ügyben ideiglenes intézkedés van csak, tehát a gyámhivatalnak csak végrehajtási feladatai vannak, és nem teheti meg, hogy nem hajtja végre, max azt, hogy mindezt jelzi a biróság felé. A biróságon pedig határozatlan időre elhalasztották a tárgyalást. Ki tudja mikor lesz vége.

Biztos több a tapasztalatod a mediációról, az ország nagy része azt sem tudja mi az. S ha lehetne alkalmazni, hasznosabb a kényszerítő eszközöknél, bár kétségtelenen a szülők szándéka meghiúsíthat minden kísérletet.
A megoldás egy másik oldalról, a gyermekjóléti szolgálat kapcsolat ügyelete, ilyen szép szóval. Jól működik annak ellenére, hogy erre is kötelezik az érintettetket, ám ez sem vehető minden településen igénybe.

A mediáció lehet, hogy sok esetben jó. De amikor például az apa 4 éve nem látta a gyermekét, mert az anya alkalmatlannak tartotta őt férjnek, tehát alkalmatlannak tartja apának is, akkor nem ez a megfelelő eszköz.

Ezekben az esetekben már régen tisztázott, hogy ki miért és mit tesz vagy nem tesz.

Pontosan ismerem a mediációs eljárás lényegét, de kapcsolattartás végrehajtási ügyben még nem segitett.

A mediációnak kapcsolattartás szabályozásánál lehet jelentősége.

A végrehajtási eljárás már kizárólag arról szól, hogy van egy jogerős határozat, amit be kell tartani, akár tetszik, akár nem.

A gyámhivatal itt nem mediáltathat, a végrehajtási kötelezettség köti.

A költségek pedig igenis lényegesek. A gyámhivatali eljárásokban általában nem millliomosok vesznek részt, az alkalmanként pár ezer forintot senki sem fizeti meg szivesen, ráadásul ezt az összeget a gyermekre is lehet költeni.

Egyébként nagyon sokszor épp a gyermeket nevelő szülő akarja a mediációs eljárást, mert ugy gondolja, hogy akkor a gyermeket nem kell odaadnia a jogosultnak. Legalább is addig nem, amig a mediációs eljárás folyik, tehát a kapcsolattartás megakasztásának eszközét látja benne.

Aztán pedig majdcsak lesz valami más indoka.

a mediációnak nem az a lényege, hogy kikényszerítsen egy megoldást, hanem az, hogy kibékítse a feleket - ha lehet -, oldja fel a konfliktust, és olyan megegyezést kíséreljen meg létrehozni, amelynek mind a kétfél önként eleget tesz, mert egyik sem érzi azt, hogy ítéletben (határozatban) rákényszerítettek egy kötelező megoldást.

talán érezhető, hogy más a szemlélete egy mediációs eljárásnak: nem úgy áll hozzá, pl. a határozatoknak eleget nem tevő anyának, hogy az egy szemét, mert semmibe veszi a törvényt, meg minket is, akik a törvényt alaklamazzuk, ezért tehetelenek vagyunk, és haragszunk rá (ami valahol érthető is, mert nyilván mindenki azt szeretná, hogy rend legyen és jogkövetés), hanem úgy, hogy meghallgatja, miért nem tesz eleget a határozatoknak, de eközben nem bírálja, nem ad neki igazat - csak meghallgatja, hogy mi a problémája. Aztán meghallgatja a másik felet is. Próbálja megérttetni - anélkül, hogy döntene a vitában - mindkét féllel a másik álláspontját azzal a céllal, hogy egy kicsit kinyíljanak egymásnak a felek, ne pedig ellenséget lássanak egymásban. És a végén segít nekik összehozni egy olyan megoldást, amit mindketten elfogadhatónak tartanak- tehát nem a mediátor mond valamit, ami szerinte jó, és innentől ez van. Lényeglben egy közvetítő - aki a helyes kommunikációs formákat hasznáélva segít létrehozni egy egyezséget - és az egyezség nem attól erős, hogy kikényszeríthető, hanem attól, hogy a felek úgy érzik mindkettőjük javaát szolgálja.

Nem garantált persze a mediáció sikerese sem, ezért utána lehet még pereskedni is - de kétségtelen, hogy ezzel a másfajta szemlélettel sok esetben jobb eredmény érhető el, mint a pereskedéssel.

Az, hogy pénzbe kerül - nem lehet érv a mediáció ellen, pénzbe kerül a per is.

és szerintem - a fent írt más szemlétemód miatt - az se szól a mediáció ellen, hogy ha a hatósági kötelezésnek nem tesz eleget az anya - akkor ennek se fog

Ezt osztom. Imádom, amikor kitalálják, hogy pl. az anya folyamatosan akadályozza a kapcsolattartást, nem tesz eleget a birói itéletben foglaltaknak, és erőteljesen hidegen hagyják a gyámhivatali határozatok is. A gyámhivatal kezdi érezni tehetetlenségét, erre ahelyett, hogy élne a jogszabályban rögzitett jogaival (végrehajtási szabályok, gyermekelhelyezési per, ideiglenes hatályu elhelyezés), és ezzel jogkövetésre birja az anyát, mediációt javasol. Csakhogy egyáltalán nem várható, hogy ha a hatósági kötelezésnek sem tett eleget, akkor majd önként el fog menni. Kötelezni mediációra csak védelembe vételi eljárás keretében lehet, amikor magatartási szabályokat lehet megszabni, és az egyik lehet az, hogy köteles mediációs eljárásban résztvenni.
És még valami: a mediációs eljárás pénzbe kerül. Nem ismerem a mostani tarifákat, de nem tul olcsó.

Bocsi a közbeszólásért, ez egy érdekes eset. De hát az ügyvédek díjazása igen eltér. Saját ügyvédem még fele költségigényt sem jelentett be, s kért, mint az alperesé, s II.fokon túlzottnak találták költségigényét, s azt szépen le is szállították. Hát én égtem volna a helyében...Szóval nem egyformán és egy díjazással dolgoznak..
A mediáció nagyon jó dolog lehetne, kevesen használják, kevés a szakember is- úgy gondolom, s díjazásukat nem ismerem. Valószínű olcsóbb, mint két ügyvéd. ..
S a másik baj a közgondolkodás: a mediációhoz az kell, hogy megegyezésre törekedjen a két fél, nem egymás agyontaposására, s sajnos nem ez a jellemző nálunk.

szerintem a bíróság olyan döntést hozott, amely elgondolkodtatja a jogkereső közönséget, hogy mikor éri meg (most kifejezetten pénzben) az igazságszolgáltatás gépezetét belendítve, peres úton megoldani egy problémát, és milyen pertárgyérték esetén költségkímélőbb más konfliktuskezelő módszer (pl. mediáció) alkalmazása ...

Hogy a Te ügyvéded nem is dolgozott? Ne csigázz:)))

Az alábbiakban közreadok egy tanulságos jogesetet, anélkül, hogy a II. fokú bíróság döntését ismertetném.:

Az I. fokú bíróság a pert azt követően szűntette meg, hogy bejelentettük: alperes bérlője az általunk alperestől követelt összeg teljes egészét - a keresetlevél benyújtását követően - megfizette, és emiatt a kereseti követelésünktől elálltunk.

A bíróság a permegszűntető végzésében felperest - a 79.229,- Ft pertárgy értékű perben - 75.000,- Ft perköltség ( ügyvédi munkadíj ) megfizetésére kötelezte.

A fellebbezésben arra kértük a II fokú Bíróságot, hogy a fenti összegű ügyvédi munkadíj megfizetésére felperes helyett alperest kötelezze, a másik fél javára.

Kérésünket A Legfelsőbb Bíróság BH. 2000. 10. támasztottuk alá, a pernyertesség pervesztesség arányának megállapításával kapcsolatosan pedig hivatkoztunk a Legfelsőbb Bíróság BH 1983. 237.-re, amely szerint: „A felperest teljes perköltség illeti meg akkor is, ha a perre egyébként okot adó alperes tartozásának nagyobb részét az eljárás folyamán kifizette, így a bíróság csak a fennmaradó rész megfizetésére kötelezte [Pp. 78. § (1) bek.]."

Az ügyvédi munkadíj összegszerűségével kapcsolatosan végezetül rámutattunk arra, hogy az ügyvédi munka egyforma értékű, függetlenül attól, hogy azt a fővárosban, vagy vidéken végzik-e. Fentiek miatt az ügyvédi munkadíj összegét - az alperes ügyvédjével azonosan, a 8/2002, (III.30.) IM. Sz. rendelet 3. §. (1.) bekezdés. a ) pontja alapján - 20.000,- Ft + ÁFA óradíj, és az első fokú eljárásban három óra, a másodfokú eljárásban pedig 1 óra ráfordított idő figyelembevételével kértem megállapítani.

Önök szerint moilyen döntést hozott a II. fokú ( Fővárosi ) Bíróság ?????