Ha olyan közös ingatlanról van szó, amelyben az egyik tulajdonostárs benn lakik, s kiköltözni a közös tulajdon megszüntetése esetére sem hajlandó; ennek a körülménynek az értékre gyakorolt hatását megfelelôen figyelembe kell venni.
Ha méltányolandó körülmények mást nem indokolnak, a saját bennlakása folytán elôállt értékcsökkenés következményeit a bennlakónak kell viselnie, mind a magához váltás folytán fizetendô ellenértéknek, mind pedig az árverési vételár felosztási arányának a meghatározásánál.
Ha az ingatlanra fennálló közös tulajdont árverés útján kell megszüntetni, és a bennlakó tulajdonostárs nem vállalja azt, hogy az árverés után az ingatlanból kiköltözik, a bíróságnak meg kell állapítania, hogy a bennlakó tulajdonostárs - igényeinek méltányos figyelembevételével - mekkora lakásra, illetôleg a lakásnak melyik részére tarthatna igényt, és amennyiben az általa használt lakás ezt a mértéket meghaladja, a bíróság ítéletében azt is megállapítja, hogy árverési értékesítés után a bennlakó (volt) tulajdonostárs mely lakrészeket lesz köteles kiüríteni és a vevô rendelkezésére bocsátani. Ilyen esetben a legkisebb árverési vételárnak és a vételár felosztási arányának meghatározása a bennlakás értékcsökkentô hatásának figyelembevételével történik.
Ha a magához váltásra a bennlakó tulajdonostárs lesz köteles, illetôleg jogosult, a bennlakás értékcsökkentô hatását elvileg egészen neki kellene viselnie. Ugyanez a helyzet árverési értékesítés esetén is, bár a lakáshasználat terjedelmének szûkítése esetén kisebb mértékben. Ezért ilyen esetekben a bíróságnak az ún. beköltözhetô és a lakott forgalmi értéket egyaránt meg kell állapítania. A beköltözhetô állapotnak megfelelô érték alapján kell megállapítani a benn nem lakó tulajdonostársnak a tulajdoni hányad alapján jutó magához váltási értéket (vételárat), árverési értékesítés esetén pedig azt az összeget, amely tulajdoni hányada alapján neki jut. Ha az ítéletben megállapított legkisebb árverési vételárnál magasabb vételárat érnek el, a többlet a tulajdonostársak között abban az arányban oszlik meg, amilyenben a meghatározott legkisebb vételár megoszlana. Ezt a számítási módot sem lehet azonban mindig mereven alkalmazni, mert az néha indokolatlanul méltánytalan eredménnyel járhatna.
Meg kell tehát ilyen esetekben vizsgálni, hogy a bennlakó tulajdonostárs hogyan került az ingatlanba, nem a többi tulajdonostárs akaratából-e és az ô érdekükben is; pl. nem ôreá hárult-e az örökhagyó szülôk közvetlen gyámolítása, akik éppen ezért tartották ôt maguknál, míg a testvérek - a késôbbi tulajdonostársak - a lakáskérdésüket másként oldották meg.
Külön ki kell emelni, hogy a különváltan élô vagy a volt házastársak közös ingatlanának megosztása esetén is elôfordul, hogy a közös ingatlanban csak az egyikük lakik. A bennlakás értékcsökkentô hatásának az elbírálásánál ilyenkor megfelelôen értékelni kell, ha a bennmaradó házastárs jogszabályi rendelkezés, vagy a másik házastárs egyetértése alapján az ingatlanban másnak (pl. a közös kiskorú gyermeknek) a lakhatását is biztosítja, illetve figyelembe kell venni a házastársaknak az értékcsökkenés viselésére vonatkozó megállapodását.
Ezekben az esetekben a bennlakás által okozott értékcsökkenés következményei csak korlátozott mértékben vagy egyáltalán nem terhelik a bennlakó tulajdonostársat.
A lakottság értékcsökkentô hatásának a bennlakó tulajdonostársra való áthárítása azonban nem eredményezheti azt, hogy az ingatlan értékesítése esetén a vételárból egyáltalán nem vagy kirívóan alacsony mértékben részesüljön.
Ha a bennlakó tulajdonostárs árverése útján való értékesítés esetén nem vállal kötelezettséget arra, hogy a lakásából kiköltözik, s azt a vevô rendelkezésére bocsátja, és a lakáshasználat terjedelmének megfelelô korlátozására sincs mód, a bíróság - kérelemre - azt is kimondja az ítéletben, hogy az árverést elsôsorban olyan feltétellel kell megkísérelni, hogy amennyiben az árverési vevô a bennlakó tulajdonostársnak a vétel után a méltányos igényének megfelelô terjedelmû és minôségû cserelakást ajánl fel, a bennlakó (volt) tulajdonos az ingatlanból kiköltözni köteles, és elfoglalhatja a felajánlandó cserelakást. Ilyen vételi lehetôség esetén könnyebben jelentkezik vevô, és kedvezôbb vételárat lehet elérni. A bennlakó tulajdonostársnak a vételárból való részesedése ilyenkor is kevesebb lehet a tulajdoni hányad arányában járó összegnél, figyelemmel arra, hogy a közös ingatlanban volt lakása helyett cserelakáshoz jut, ami minden bizonnyal csökkentôen hat az értékesítés során elérhetô vételárra. Mindezeket már az ítéletben kell megállapítani, de mérlegelni kell a bennlakó tulajdonostárs javára a valószínû kiköltözési költségét is.
Ha azután az árverési vevô és a kiköltözésre kötelezett tulajdonostárs között vita támad a tekintetben, hogy a cserelakás megfelelô-e, ezt a bíróság a köztük lefolytatandó külön perben dönti el. E perben természetesen azt is vizsgálja a bíróság, hogy a felajánlott cserelakásba költözésnek nincsenek-e jogi akadályai. A cserelakás megfelelô voltának elbírálásánál a bíróság nem lehet figyelemmel minden addig élvezett elônyre (kert, gyümölcsfák stb.), a méltányos lakásszükséglet kielégítésére azonban a lakásnak alkalmasnak kell lennie.
