Fel tudjuk jelenteni?


Niki1987 # 2022.05.20. 15:51

Szép napot mindenkinek!
Már volt egy posztom egy igencsak akadozós házvétel kapcsán, voltak fejlemények, most azokkal kapcsolatban szeretnék tanácsot/véleményt kérni.
Szóval, úgy alakult, hogy eladóknak alá kellett írni egy nyilatkozatot, miszerint nem tekintenek el az adásvételi szerződéstől annak lejárta után sem, mert hogy már egy hónapja megvan nekünk a hitel, csak éppen a földhivatalban vacakoltak és bizony félő volt, hogy kifutunk az időből. Ebben egyébként eladók is hibásak, mert a bankjukból a papírt -amin szerepel, hogy mennyi tartozás van még a házon- 13.-ára kérték ki (2 héttel előtte jeleztük, hogy minél előbb kell), és 15.-én járt le a szerződés. Na már most, nagylelkűen aláírták ezt a megállapodást, 530ezer ft ellenében (ezért az összegért cserébe 1 hónapot kaptunk pluszba). Az erről szóló papíron szerepel, hogy mivel most már csak rajtuk múlik minden, mindent haladéktalanul intéznek is. A mi bankunk jelezte, hogy megtörtént az utalás a még fennmaradt lakáshitelükre. Megbeszéltük, hogy másnap EGYÜTT elmegyünk a bankjukba és megérdeklődjük, hogy van-e még pár ezer ft ráfizetni való a hitelre (mert hogy ezt is nekem kell majd fizetni), hogy adjanak egy papírt arról, hogy elindult a végtörlesztés, valamint a mi bankunktól kértek kontaktot, hogy megpróbálják meggyorsítani az ügymenetet. Ehhez képest kedves eladók a megbeszélt időponthoz képest egy órával előbb felhívtak, hogy ők már bent voltak, valóban átjött a pénz. Mondom jó, de nekem erről kellene valami igazolás. Majd közölték, hogy azt majd jövő kedd-szerdán kapnak. Ennek köszönhetően a "megvásárolt" 4 hétből 1,5 eltelik semmittevéssel, holott megérdeklődtük, és ezt a papírt ha közlik, hogy adásvétel okán kell (amit én jeleztem volna, ha ott vagyok), már két nappal később is megkaphatták volna. És azt sem tudjuk, hogy valóban az a papír lesz az, vagy az lesz rajta, ami nekünk kell. Ha nem, ismét várakozunk... Próbáltunk rákérdezni az ügyvédjüknél, két napja nem válaszol. És utána még ott lesz a földhivatali intézni való is (amire egyébként a hölgy kijelentette, hogy nem fog beugrálni, megvárja a csekket a törléshez...), ami szintén nem 5 perc lesz.

Jelenleg itt tartunk. Kérdésem az volna, hogy mivel ez elég egyértelműen hátráltatás és haszonszerzésre megy ki (immáron az 5M ft-unkon kívül van egy tehermentes házuk is nekünk köszönhetően), rendőrségen tehetek-e feljelentést?

Majordomus # 2022.05.20. 19:17

Még ne tedd.
Majd ha birtokon belül leszel?

Niki1987 # 2022.05.21. 05:53

Ha egyátalán leszek ott.

Majordomus # 2022.05.21. 11:29

Hát 5.5 milliót már kiadtál. Akkor már vidd végig.

gerbera317 # 2022.05.21. 11:57

Én nem látok bűncselekményre utaló körülményt. Mire fel lenne akkor a feljelentés?

Majordomus # 2022.05.21. 11:58

Háát némi zsarolás plusz félmilláért...

Niki1987 # 2022.05.21. 13:16

Ki van fizetve a házuk a mi hitelünkből, így már kb 14milliónk van benne.
Feljelenteni azért fogom, mert szándékosan hátráltatnak, és ezzel akár azt is elérhetik, hogy mi mindent elveszítünk ők meg baromi sokat nyerhetnek. Megbeszéltük, hogy egyik reggel 10kor találkozunk a banknál, direkt, hogy el legyen intézve normálisan amit el kell. Még aznap kicsit később felhív az ügyvédjük és számon kéri férjemen, hogy mi miért akarunk ott lenni, az ügyfelei is el tudják intézni. Másnap meg egy órával előbb hívnak, hogy már voltak bent, és én a felét nem tudtam emiatt elintézni annak, amit kellett volna. Ja és ezt úgy, hogy először 9re hívtuk őket, és felháborodtak, hogy nekik be kell buszozni és még dolguk is van előtte, ezután beszéltük meg a 10 órát. Aztán valahogy mégis jó volt a 9. Végülis nem gyanús...

Niki1987 # 2022.05.21. 13:33

Próbáljuk végig vinni, de hát így nagyon nehéz. A bankban próbáltam érdeklődni, hogy legalább azt mondják meg, hogy kell-e ráfizetni, ne már pár ezer forint miatt húzódjon megint. A válasz, nem lehet, ez banktitok. Mondom jó, akkor legalább legyenek kedvesek megmondani, hogy milyen papírt kértek meg az ügyfeleik, semmi adatot nem kérek róla, csak hogy biztosan azt kérték-e, ami kelleni fog. Banktitok. Mondom, hogy de az én 8,5milliómból lett kifizetve, ennyit csak tudhatok. Hát nem. Csak fizetni van jogom. Meg perelni, mellette fizetni a 160ezer albérletet, a 130ezer lakáshitelt, a rezsit, és etetni a maradékból a gyerekeimet. Bezzeg ha kedves eladókat hajuknál fogva ráncigáltam volna be a bankba, értem rögtön jött volna a rendőr, őket meg akkor vinnék el, ha mi már éhen haltunk.

gerbera317 # 2022.05.21. 14:03

Végül is, miről szól az adásvételi szerződés? Nemdenem arról, hogy az eladó eladja,a vevő megveszi, és ha ez a vételárat megfizette, amaz átadja a az ingatlant? Most akkor megfizetted a vételárat? Ha nem, akkor mégis mire számítottál? Ha igen, akkor meg mire vársz?

gerbera317 # 2022.05.21. 14:07

Azért kérdeztem ezeket, mert úgy kezded a posztot, hogy „Már volt egy posztom egy igencsak akadozós házvétel kapcsán". De csak nem gondolod komolyan, hogy erre bárki is elő fogja keresni az előzményt?

Majordomus # 2022.05.21. 16:53

Mondjuk ilyen partner esetén minden találkozóra ügyvéddel kellene menned.
.
A fennmaradó pénzt tedd ügyvédi letétbe,
ha kiköltöztek,megkapják.
.
Azért már elöbbre vagy mint néhány hete nem?

Niki1987 # 2022.05.24. 05:05

gerbera, egyátalán nem vártam el, hogy bárki előkeresse a másik posztomat, azért írtam, hogy aki esetleg azt is látta, az tudja, hogy ez is ahhoz kapcsolódik. A "végülis, miről szól az adásvételi..."-kezdetű írásodra nem tudom mit válaszolhatnék, szerintem ha figyelmesen elolvastad az én irományaimat és értelmezned is sikerült, akkor tudnád hol a problémám. De leírom akkor még egyszer: 5M-t kértek eladók szerződéskötéskor, egy része foglaló, kisebb része előleg. Nekünk már megvan a hitel a házra, a még rajta lévő teher is ki van egyenlítve általunk, azonban az eladók valószínűleg már rég meggondolták magukat, csak éppen ezt ugye nem mondhatták, mert az nekik a foglaló duplájába került volna. Ehelyett hátráltatnak, ahol tudnak. Hogy mire várok? Arra, hogy elintézték végre a végtörlesztést, amire ugye hiába mi fizettük be a 8,5M-t, semmi információt nem kaphatunk róla, mert nem a mi hitelünk volt. Szívesen kinyitnánk nagyra a szánk velük szemben, de nagyon összeveszni valószínűleg nem lenne hasznos, mégis csak abban a házban laknak, amit megvenni próbálunk, és remélhetőleg lakunk is majd benne.

Niki1987 # 2022.05.24. 05:09

Majordomus, letétbe nem tudom tenni, mert mivel nagyon szorít az idő, a mi bankunk területivezetője elintézte, hogy a maradék kb 14M utalásához nem várják majd meg míg a földhivatal törli a tulajdonosokat a tulajdonilapról, hanem mikor bemegyünk ezt intézni, akkor megkezdik az utalást. Eladó meg kijelentette, hogy még nem kapja meg a pénzt, addig ő nem tud költözni (végülis 5,5M-t kapott, de mindegy...)

Niki1987 # 2022.05.24. 05:12

Holnap megyünk együtt a bankba a végtörlesztéses papírért. A lelkükre kötöttem, hogy szóljanak, ha úton vannak, mindenképp ott kell lennem. Ha jót kértek ki és sikerül is megkapnunk, akkor elvileg jók vagyunk.

Majordomus # 2022.05.24. 10:17

Na,majd számolj be mire jutottál.