Tisztelt Jogi Fórumozók!
Egy ideje olvasgattam a hozzászólásokat, és a számos figyelmes tanácsot, észrevételt olvashattam, amiért azt hiszem, sokan hálásak lehetnek.
Sajnos most jött el életünkben az a pont, hogy szeretném észrevételeiket kérni. Egy elég érdekes szomszéddal kapcsolatban, aki(k), utólag megvizsgálva a történteket, sportot űznek a jogszerűtlen, szakszerűtlen építkezésből. Szociális-anyagi okokból, hogy úgymondjam, de hatásában sajnos mindegy... Három fázisban építkeztek, a harmadiknál kaptunk észbe. Itt aggódom, hogy későn- főleg ezzel kapcsolatosak a kérdéseim.
Egy családi házban élünk Budapesten, kertvárosi övezetben. Szabadonálló beépítési mód van. A telekméret olyan, hogy 2 lakóegység lehet rajta HÉSZ szerint.
(1) 50 éve szomszédaink ez a család, pontosabban kettő (rokonok). Félbeosztottak egy lakóépületet (belülről), és belakták. Ez rendben, két lakóegység. Először ők építkeztek, utána amikor mi építkeztünk, már állt a házuk. 2.5m-re van a házfaluk az oldalhatárhoz. Ez ugyan szabálytalan volt akkor is, de ezt tudtuk előre, így emiatt nem szólhatunk, nem is szóltunk. De amúgy is engedélyeztetni tudták valahogy. (A 80-as években még olyan 3.5m volt az oldalkert előírt mérete, ma 3.0m.)
(2) 1998-ban baleset érte a házukat, leégett a tetőterük. Lehet egyébként, hogy az \\\'okosba építkezés\\\' következménye volt, de ezt nem tudni biztosan, de valószínű sajnos. Kihasználták az alkalmat, és nem egyszerűen újjáépítették, hanem bővítették is a házuk tetőterét. Nőtt az oldalhomlokzatuk magassága és felülete- ami a mi telkünkre néz (2.5m távra van ez, mint írtam). Ugyanide 1db ablakot is elhelyeztek.
- teraszkapcsolatos nappalinkban-- a földszinten. Így ez nem volt gond akkor, és persze alapból sem keressük a konfliktust. Adalék, hogy nekik is legalább 8m magas örökzöldsoruk volt a 2.5m-en belül, így kölcsönös \\\'elzárás\\\' valósult meg.
(3) Végül a harmadik építkezés-módosítás, amikor leesett a tantusz.
2016 telén újabb építési munkák kezdetére lettünk figyelmesek. Azt kell itt tudni, házuk leégése után, ~18 év telt el, de még mindig vakolatlan volt az újjáépített/kibővített tetőszintjük. Vélelmeztük tehát, hogy végre van lehetőségük felújításra. 2016-telétől 2016-nyárig észleltünk munkát a felső szinten, amit korlátozottan észleltünk a meglevő sűrű, magas, örökzöld fáink miatt.
Amit nem könnyen, de kivettünk, hogy a tetőszinti ablak helyére egy ajtó került. Az ajtóhoz ideiglenes hatású/állványzat/ipari jellegű lépcső került. Miért mondom ezt? Mert anyagában, szerkezetében, és színében a ház stílusától teljesen elüt, \\\"könnyen felhúzható hatású\\\". Vékony fémrudakból összegesztett, szürke fémlépcsőre kell gondolni, aminek rendes, sűrűn zárt korlátja sincs máig (kieshetnek nagy tárgyak, saját földszinti ablakuk előtt megy el közvetlenül, stb.). Úgy néz ki, mint azok az összeszerelt lépcsők, amiket szabadtéri fesztiválokon húznak fel ideiglenesen. Saját önálló fémoszlopain áll, a házhoz csak az ajtónál van rögzítve röviden. A ház tégla anyagú, fehér vakolású, fehér terméskő lábazattal, barna farészekkel, szóval nem illik hozzá.
Még mindig NEM vakoltak 2016-ban, így nyers, befejezetlen hatású volt az épületrészük továbbra is. Összegezve ezeket a körülményeket (vakolatlanság, nehéz anyagi helyzet, \\\'ideiglenes hatású\\\' lépcső), arra gondoltunk, jól jön a lépcső vakoláshoz, anyagok tetőtérbe szállításához, ha a felújításuk elhúzódna (elmúlt 20 év...). Hasznos, ha van valami külön bejárat, hogy ne a már lakott alsó részen, már meglevő alsó bejáraton keresztül kelljen cipekedni. Ez volt bennünk, persze tudom, lehet naivitás. Sokáig semmi különös nem történt, további építkezés, és továbbra is megvoltak magas, örökzöld, sűrű fáink, amik takarták őket. Az ő saját örökzöldsorukat ekkor vágták ki teljesen, 2016-tól, ez az intimitásvédelem megszűnt.
5 évvel később, 2021 nyarán a szomszéd panaszkodott örökzöld, magas fáinkra. Áthívott magukhoz. Jóindulatból mondtam, ritkítunk a lombhullás csökkentése érdekében. Azonban ekkor világlott le számomra, hogy gond lesz a lépcsőjével, belátásukkal, intimitásvesztésünkkel. Rákérdeztem a lépcsőre. Azt állította, állványzat címszó alatt van, de sajnos gyanakodni kezdtem, mert nem tetszett, ahogy mondta. Felvételem természetesen nincs a beszélgetésünkről, csak a saját szavam. Ettől függetlenül igaza van, amennyire tudom, építési segédlet céllal lehet oldalkertben holmi.
A vágások miatt is megritkult, majd kiszáradó, és több, végül kivágott fáink miatt ekkortól egyértelműen, és folyamatosan észleltük, hogy különálló lakásként használják a felső szintet.
2022 ősz-télen viszont végre szigetelte és bevakolta a teljes házrészüket, a felső szintet is. Azaz a felújítás indok megszűnt, hogy ott legyen a lépcső. Azonban az ajtó maradt, lépcső is, így most már vélelmezem, hogy végleges állapotról van szó, véglegesnek szánta, legalábbis ahogy kívülálló megítélheti (természetesen terveket sose láttam, ha egyáltalán volt olyan, valószínűleg hatóság sem).
Kérdéseim: szeretnénk megvédeni magunkat, de tartok a vérlázító \\\'ügyes\\\', \\\'élelmes\\\' megoldásoktól. Amit szeretnénk, ha a lépcső nem maradna ott: hiszen vélhetően lenne más műszaki megoldás (bizonyosan volt belső lépcső a tetőszintükre, ez a lépcső csak a harmadik, amúgy szabálytalan lakóegység miatt került be!), ami nem az oldalkertben lenne, teljesen láthatóan számunkra.. különösen bosszantana, ha kvázi építési segédletnek álcázva, saját fáinktól rejtve, utólag szerzett jogára és/vagy elévülésre hivatkozik majd, \\\'hogy dehát mindig is ott volt\\\'.
(A) arra gondoltam, Étv 48 szerinti fennmaradási eljárás nem engedélyezné se az ajtót, se a lépcsőt, DE: már csak 2.0-2.5 évünk maradt a hatósági időkeret, 10 év, miatt... Tartunk tőle, hogy trükköznek, időt húznak, és a hatóság végül nem tud intézkedni. Van erre jó megoldás?
Étv 47 építészeti kötelezési eljárásra gondoltam még, arra nincs időbeli korlát, elbontathatnák-e? A lépcső nem felel meg OTÉK 64 pontjában leírt követelményeknek (> 20 fellépés van egy lépcsőkarján, mert magasra vezet), OTÉK 68 pontja szerinti biztonságos mellvédje sincs (csak két vékony vízszintes fémrúd fut végig korlát gyanánt, akár félméteres tárgy/gyermek is könnyen leeshet, nemhogy 12 centis tárgy). Saját ablaka mellett szorosan fut, bele is eshetnek, lecsúszás végképp nem gátolt a korláton, fellépés is könnyen lehetséges a korlátjukra. Itt olyantól tartok, hogy kötelezik a \'biztonságossá tételre\', pl. korlát felhelyezésére, aztán semmi nem történne, mert csak korszerűsítést végzett, balesetmentesítést, így pl. nem új építés. De abban reménykedem, ez esetleg az építés befejezésének ez minősülhetne, zárt mellvéd felszerelése?
(B) Itt az a kérdésem: mi számíthat az \'építkezés befejezésének\' ilyen hosszan elhúzódó szakaszos építkezésnél, felújításnál, korszerűsítésnél? Itt OTÉK terminológiát használok. Egy értelmezésemben az alapvakolat és szigetelés felhordása lehetne az, ami azt az épületrészt érintette? Vagy izoláltan csak magát a lépcsőt kell nézni (ami, mint említettem, elüt a háztól, és az OTÉK műszaki követelményeinek sem felel meg), de hát akkor építési állványzat is maradhatna bárhol elévülésre hivatkozva, ha úgy hagyják? Alias \'állványzat\' címszó alatt?
Ptk tekintetében valami olyat olvastam, az elévülés akkor kezdődik, amikor egyértelművé válik a követelés: itt talán a fák pusztulása és a vakolás felhordása jelzi azt, hogy az állapotot a szomszéd a sajátjának tekinti, és véglegesnek. Avagy amikor a zavaró hatás állandósul, és egyértelművé válik?
(C) Valamilyen polgári perben bontathatnánk-e? Vagyis inkább úgy fogalmaznék: érdekösszemérésnél egy nem-túl-masszív lépcső áthelyezését kérhetnénk-e. Tulajdonunkban háborítanak, illetve birtokunkban, mert tényleg már nem merek kint lenni a saját teraszomon, olyan idegesítő, hogy bármikor megjelenhetnek fent a lépcső-teraszon, és \'lenézhetnek\' ránk. Pusztán a hirtelen, váratlan a mozgásuk, impulzusként bezavar, meglep bennünket. Önmagában már a lehetőség stresszel, sőt, már az egész ügy gondolata stresszel.
Nagyon hálás vagyok, hogy elolvasták. Igyekeztem tömören, de az ügy körülményeit alaposan megvilágítani, hogy érdemben hozzá lehessen szólni. Köszönöm, hogy elolvassák ezt a hosszú posztot. Minden észrevételre nyitott vagyok, sajnos csak az utóbbi 2 évben kezdtem el joggal foglalkozni. Köszönöm szépen!