Édesanyámmal örököltük felesben a házat édesapám halála után. Később az ingatlant elajándékoztuk a lányomnak aki a családjával a házban él. Édesanyám az egész házon holtig tartó haszonélvezti jogot tartott fenn magának. Én külföldön élek, édesanyám a házban maradt egy külön kis lakrészben. Abban bizott, hogy boldog élete lesz az unokával egy házban, annak ellenére hogy a lányom férje folyamatosan próbálta eltávolitani az ingatlanból. Egy szerencsétlen baleset folytán édesanyám lakrésze kiégett és lakhatattlanná vált. A lányom, a családjával együtt kizárták a ház többi részéből, gondoskodni sem voltak hajlandóak róla, ráhivták a gyámügyet hogy demenses, el akarták vitetni, bárhova. Egész nap utcán ült és éjszakára ment csak be a kiégett lakrészébe aludni.
Édesanyámat egy otthonban sikerült elhelyeztem, ami többe kerül mint a nyugdijja, én fizetem a különbséget. A lányomék továbbra is a házban élnek, ügyvédi felszólitásra sem költözenk ki, vagy fizetnek házhasználati díjat. Perbe is mentünk, ahol első fokon megnyertük, hogy fizetniük kell visszamenőleg is, de másodfokon elvesztettük!
Nem értem, hogy fordulhat az elő, hogy a haszonélvezőt kizárják az ingatlanából, haszonélvezeti jogának gyakorlásában akadályozzák, fizetni nem fizetnek és el sem költöznek. És ezt törvényesen.
Én most munkanélküli leszek, nem fogom tudni édesanyám otthonát tovább finanszirozni, nem tudom mi lesz vele, az utcán fog kikötni? Vagy egy elfekvőben? Pedig van háza ahova nem engik be. 81 éves, gyenge már, nem tud harcolni. Az én pénzem elviszik az ügyvédek. Ami megmaradt, azt át kell adnom a lányoméknak perköltségük kifizetésre. Tehetettlennek érzem magam.
Haszonélvezeti jog gyakorlása
Ha az a kérdés, hol fog kikötni, akkor azt nem tudhatjuk, lehet, hogy az utcán.
Ha nem értetek hozzá, miért nem kerestetek valakit, aki ért ennek a jogi oldalához is? Elviszik a pénzed az ügyvédek, és ennyire jutottatok?
Gondolom, a visszamenőleges fizetést vesztettétek el perben - jogosan, hiszen jogcímmel laktak ott.
Nektek (édesanyádnak) fel kellett volna mondania írásban a szívességi lakáshasználatot, felszólítani őket határidővel az ingatlan elhagyására, és ha ez nem történik meg, akkor nem a fizetésre perelni, hanem lakáskiürítési pert indítani.
Még most sem késő, bár valszeg hónapokig fog tartani.
Köszönöm a hozzászólását.
Akkor azt mondja, hogy a hivatalos ügyvédi felszólitás, hogy költözzenek el vagy fizessenek házhasználati díjat kevés volt?
Akkor miért nyertünk első fokon? Ez se 2 ügyvédnek, sem a bírónak nem volt világos, hogy nem fizetésre kell perelni hanem kilakoltatásra?
Gyenge voltam, nagyon jól élnek, magas a fizetésük, még a macskáik is jobban élnek mint mi, de nem volt szivem a lányomat utcára tenni. Neki van szive az utcára tenni bennünket.
Akkor most küldeni kell még egy felszólítót, hogy 15 napon belül költözzenek el és ha nem teszik birtokvédelmet kérni a jegyzőtől? Vagy azonnal perelni?
„Akkor azt mondja, hogy a hivatalos ügyvédi felszólitás, hogy költözzenek el vagy fizessenek házhasználati díjat kevés volt?”
Nem, az elég, ha megtörtént, akkor a kiköltözési határidő lejártától már lehet követelni a használati díjat. Az elé visszamenőleg nem.
Kilakoltatásra akkor kell perelni, ha se ki nem költöznek, se nem fizetnek. Ha fizetést is kértetek, akkor azzal együtt nyilván nem lehet kilakoltatást is kérni egyben.
Ha a kiköltözési felszólítás megtörtént, pert kell indítani. A birtokvédelem a birtokosnak jár, és a ti problémátok pont az, hogy nem vagytok birtokosok.
Édesanyád valóban demens, csökkent belátási képességű? Ha igen, jó lenne, ha elindítanád a gondnokságba vételét, ha te vagy a gondnoka, akkor tudsz a nevében mindent intézni. Már ha már itthon élsz.
Ment a hivatalos felszólítás 1,5 évvel ezelőtt, hogy fizessenek vagy költözzenek ki. Egyik sem történt meg. Plusz még szóban és emailban is fel lettek szólítva a ház elhagyására, ezt tanu is igazolta a bíróságon.
Erre a másfél évre visszamenőleg kértük volna a házhasználati díjat. Azóta sem fizetnek semmit és benne laknak az ingatlanban.
Édesanyámnak már én vagyok a gondnoka, ez megtörtént 1 éve. Én képviselem mindenhol. Ennek ellenére a birónő őt is meghallgatta, elmondta neki, hogy nem tud megélni, segitégre szorul és hogy a házba nem engdik be. Ezt is igazolták a szomszédok tanuskodással.
Szerintem teljes a zsákutca. Kell újabb hivatalos felszólító levél a kiköltözésre 1,5 év és egy elvesztett per után?
Igen, ezekkel a részletekkel már más a dolog.
Valami félrement, de mi látatlanban ezt nem tudhatjuk. Ezen leírásod alapján nem kellett volna elveszítenetek a másodfokot.
Van abban az ítéletben indoklás. Miért változtatták meg az első fokú határozatot?
Csak 2 napos az itélet, még nincs a kezemben a végzés. Nem voltam ott, az ügyvéd elmondása szerinte nem tartott tovább 5 percnél az egész és azzal indokolta a bíró, hogy nem volt bérleti szerződés kötve. Tehát szerinte ez a lakástörvényben foglaltak szerint nem jogos követelés. Ezt pedig a fellebbezésben írta előszőr az alperes ügyvédje. Nekünk nem is volt esélyünk reagálni rá, hogy akkor a hivatalos felszólító levél amiben felszólítjuk őket a lakás elhagyására vagy használati díj megfizetésére az micsoda ha nem bérleti szerződésre való ráutalás amit ők elutasítottak. Nem is nyitotta újra az ügyet a bíró pedig ezzel új dolog lett behozva a történetbe. Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? Mivel 5 millió alatti a követelés nincs tovább, bár szerintem kamatokkal meg van az 5 millió.
„Ha fizetést is kértetek”
Alighanem ott lesz a baj, hogy csak azt kértek. Legalábbis a perben. És azért ez az alperes nem egy véletlenszerű, jogcím nélküli harmadik személy, hanem a tulajdonos. És a tulajdonos jogosult annyiban gyakorolni a birtoklás, a használat és a hasznok szedésének jogát, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él. [Ptk. 5:152. § (5)]
(És igen, van olyan, hogy két ügyvéd és egy bíró közösen sem tud valamit. A jogászok is olyanok ám, mint bármelyik más szakma képviselői: egyik jobban ért hozzá, a másik kevésbbé. Az egyik alaposabb, a másik hanyag. Stb.)
Erről is volt szó a tárgyaláson, hogy a édesanyám lakrészének megsemmisülése miatt új helyzet állt elő és szeretné gyakorolni a haszonélvezti jogát de nem hagyták neki. Minden ajtó folyamatosan zárva volt, kulcsot nem adtak. Közben elutaztak nyaralni 2x is 1-1 hétre. Itt nem voltak ők már jogcím nélküli lakosok véletlenül? Hát csak ennyit ér a híres haszonélvezeti jog?
3 ügyvéd, egy bíró és 5 tárgyalás sem volt elég ahhoz, hogy törvényesen tudjanak dönteni? Jött egy "senki se ismeri bíró" és ő egyedül úgy döntött ahogy. Azóta mindenki döbbenten és értetlenül áll a döntés előtt. Mintha a bíró csak úgy döntött volna, hogy feldobott egy érmét, fej vagy írás sietek ebédelni, köszi viszlát. Újra is nyithatta volna az ügyet.
Ön mit tenne most?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02