14 napos visszaküldési jog


szamoca # 2025.06.16. 19:32

Jó estét kívánok!

Vásároltam június elején egy masszírozógépet, amit nem szeretnék megtartani, nem is bontottam ki a dobozából, és a számla is megvan.
A bolt nem az én városomban található, házaltak a termékkel.
Megnéztem a weboldalt; az üzletbe csak előzetes bejelentkezés után lehet elmenni, és a megadott mobiltelefon is csak üzenetet fogad.
Eddig 3 emailt írtam részükre, melyekben jeleztem az áru visszaküldésével kapcsolatos szándékomat, és üzeneteket is hagytam a telefon rögzítőjén. Vissza is hívtak, és ígéretet tettek.
Első alkalommal azt mondta az illető, hogy néhány nappal később ismét jön a városunkba, akkor megejtjük a visszacserét. Még csak fel sem hívtak, nem jött létre a csere.
Második alkalommal szintén csak ígéret volt, de nem váltották be.
Harmadik alkalommal megígérte az illető, hogy rózsaszín csekken utalja az áru értékét, és ha erre járnak, visszaveszik a terméket. Sajnos ez sem történt meg.

Nem szeretném hagyni a pénzemet; ha jól tudom, jogom van 14 napon belül indoklás nélkül elállni a vásárlástól, és számomra nem kis összegről van szó.
Az lenne a kérdésem, hogy mit tehetek még, mihez van jogom, esélyem?

Előre is köszönöm a válaszát!