Nem szeretnék a pizzéria védelmezőjeként feltűnni, csak ha támadunk, az legyen alátámasztva. Bőven van mivel.
pizzéria a társasházban
- 1
- 2
Még mielőtt az összes lehetőséget végignéznénk, szólok, sem ez sem a 2. pontban szereplő nem áll fenn.
Itt a kérelmező tulajdonában van az üzlet. Legalábbis az eredeti felvetésben így írta a kérdező.
Egyébként amúgy sem ezen múlik itt semmi, ez esetben a pizzéria sok szabálytalan dolgot követett el ezen kívül még, azok egyértelműen támadhatók.
"1.nem a kérelmező tulajdonában lévő üzlet esetében az üzlet használatának jogcímére vonatkozó igazoló okirat (a tulajdoni lap kivételével);"
És ebbe nem csak a bérleti szerződés értendő, hanem a tház hozzájárulása is.
Persze, konkrét esetek vannak...
Én az általánosság szintjén jártam még.
Aman didi
Olvasd el a 21$ 1,bekezdést is.
Kedves Mazsola66!
Nem a pizzériára gondoltam azzal, hogy "ha valaki TÉNYLEG nem zavarja...." , de erre utaltam is az utána következő mondattal! Hogy egyértelmű legyek, de ez tényleg nem ide vonatkozik, én az általam indított "funkcióváltás" témára utaltam, csak ebbe itt nem szeretnék most mélyebben belemenni, ha valakit érdekel, akkor ott tudunk erről bővebben beszélgetni.
Kedves MajorDomus!
Rendben, én értettem félre az első hozzászólásodban említett 2/3-os többséget. A közvetlen szomszédok 2/3-os többségét viszont nem írja elő a ttv, csak felhatalmazást ad, hogy ezt előírhatják az SZMSZ-ben.
üdv,
amandli
Aman didi
A PTK szerint a társasházra vonatkozó szabályokat kűlön törvény határozza meg. Vagyis ahol Társasház szerepel ügyfélként, ott értelemszerüen a t,tv tendelkezéseit kell alkalmazni.
A közgyűlésre vonatkozik az egyszerü többséggel hozott határozat, mig épületen belül a fallal-közvelenül érintett szomszédok 2/3-os hozzájáruló nyilatkozata kell, nem olvastam vissza hogy helyezkedik el a pizzéria,de szerintem felette lakás van !
Tisztelt nanemaaa!
Milyen értelemben gondolod ezt olvasnivalónak?
Csak sejtem, hogy a csatolandó okiratokra gondolsz esetleg, de ez a rész egyáltalán nem vonatkozik a szóban forgó esetre. Ren4 eredeti felvetésében szó nincs közös tulajdonban álló üzletről.
üdv.
Házhoz is szállítanak szósszal együtt? (Legalább az emeletekre..?)))
Némi olvasnivaló
"1. melléklet a 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelethez
- A bejelentésköteles kereskedelmi tevékenység folytatásáról szóló bejelentés kötelező adattartalma
I. A kereskedő és a kereskedelmi tevékenység adatai
- a kereskedő neve, címe, illetve székhelye;
- a kereskedő cégjegyzékszáma, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma, illetve a kistermelő regisztrációs száma;
- a kereskedő statisztikai száma;
- a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység helye az alábbiak szerint:
4.1. a kereskedelmi tevékenység címe (több helyszín esetében címek),
4.2. mozgóbolt esetében a működési terület és az útvonal jegyzéke,
4.3. üzleten kívüli kereskedés és csomagküldő kereskedelem esetében a működési terület jegyzéke, a működési területével érintett települések, vagy - ha a tevékenység egy egész megyére vagy az ország egészére kiterjed - a megye, illetve az országos jelleg megjelölése;
5. a kereskedelmi tevékenység helye szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység formája a Kertv. 3. § (4) bekezdése szerint;
6. amennyiben a kereskedelmi tevékenység üzletben történik, az üzlet
6.1. a napi/heti nyitva tartási ideje,
6.2. tulajdonosa,
6.3. címe, helyrajzi száma,
6.4. használatának jogcíme,
6.5. elnevezése,
6.6. alapterülete (m2),
6.7. vendéglátó üzlet esetén befogadóképessége,
6.8. a 25. § (4) bekezdés szerinti esetben a vásárlók könyve nyomtatvány azonosító adatai és használatba vételének időpontja;
7. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a forgalmazni kívánt
7.1. termékek megnevezése és sorszáma a 6. melléklet alapján, illetve ebből
7.2. a Jöt. 3. § (2) bekezdése szerinti termékek;
8. az egyes kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban a folytatni kívánt kereskedelmi tevékenység jellege:
8.1. kereskedelmi ügynöki tevékenység (Kertv. 2. § 10. pont)
8.2. kiskereskedelem (Kertv. 2. § 13. pont), megjelölve a vendéglátást (Kertv. 2. § 30. pont), amennyiben ilyen tevékenységet folytat,
8.3. nagykereskedelem (Kertv. 2. § 18. pont);
9. a kereskedő nyilatkozata kereskedelmi formák és helyek szerinti bontásban arról, hogy
9.1. kíván-e szeszesital-kimérést folytatni, illetve
9.2. kíván-e az üzletben a 22. § (1) bekezdésben meghatározott tevékenységet folytatni.
II. Csatolt okiratok
- nem a kérelmező tulajdonában lévő üzlet esetében az üzlet használatának jogcímére vonatkozó igazoló okirat (a tulajdoni lap kivételével);
- haszonélvezet esetében - ha nem a tulajdonos vagy a haszonélvező a kérelmező - a haszonélvező hozzájárulását igazoló okirat;
- közös tulajdonban álló üzlet esetében, ha nem a tulajdonostársak közössége a kérelmező, a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okirat.
III. Keltezés, a bejelentő aláírása (bélyegzője)"
Tisztelt Fórumozók!
Csak néhány megjegyzést szeretnék hozzáfűzni az elhangzottakhoz. Meglátásom szerint is itt elég sok hibát, szabálytalanságot elkövetett a vállalkozó. Abban nem kamuzott, hogy nem kell csatolni a hozzájáruló nyilatkozatot a bejelentéséhez. Ezen a ponton ellentmondásos a jogalkotó, amennyiben igaz az, hogy nem kell engedélyt kérni, csak bejelenteni az üzletnyitás tényét (nem tudom így van-e?!). Korábban ugyanis ez úgy működött, hogy az engedély kérelmezése után a hatóság hivatalból felszólítja a közgyűlést, hogy hozzon elutasító, vagy jóváhagyó határozatot, és erre 30 napja van a lakóknak. Ha nem reagálnak, akkor jóváhagyó a magatartásuk!!! Ez jelenleg is így van a társasházi törvényben. Namármost akkor mi van most, ha nem is kell engedélyt kérni??? Én ezt nem találtam sehol, hogy ne kéne, de tény, hogy az Önkormányzatnál nekem is ezt mondták. Kedves MajorDomus, nem értem azt, hogy miért írsz az egyik helyen 2/3-os, a másikon egyszerű szótöbbséget a hozzájáruló határozat esetében, lehet, hogy ez csak elírás?
Egyébként a funkciókat illetően, illetve azt, hogy mit jelent a lakók nyugalmának zavarása én további kérdéseket vetettem fel kettővel korábbi témában, sajnos semmiféle reakció nem érkezett. Lehet azért, mert elvileg a "másik" oldalon állok, ha lehet így mondani, bár ez nem igaz egyébként. Megértem mindenki aggodalmát a nyugalommal kapcsolatban, de véleményem szerint ha valaki TÉNYLEG nem zavarja a lakók nyugalmát semilyen értelemben, akkor a pusztán rosszindulatból és irígységből történő elutasítást nem tudom elfogadni. Természetesen itt már nem a szóban forgó esetre utalok!!! Tehát szerintem a kulcskérdés itt az értelmezésben rejlik, nem pedig azokon az egyértelmű jogi hivatkozásokon, amiket írtatok. Talán egy jogász tudja,... de nem biztos.
üdv,
amandli
A vállalkozó kamuzott. Az üzletnyitási bejelentéshez kötelező csatolni a tulajdonosok hozzájáruló nyilatkozatát.
Egyebekben fogadjatok ügyvédet. A tház döntésével kérhetitek a bíróságtól a végrehajtás foganatosítását.
Perelje !
Megkérdezett valakit ? A lakóházra kűlön szabályok vonatkoznak!
LXXXIX/2009 tv a t.házi tv.-módositásáról
A közgyülés egyszerü többséggel hozott határozatával megtilthatja a nem lakás céljára szolgáló helyiségben az olyan tevékenység folytatását mely a lakhatás nyugalmát zavarja.
üdv a fórumozóknak,
ma volt a rendkívüli közgyűlésünk, és meghoztuk a tiltó határozatot a pizzéria megnyitása ellen. azon túl hogy a vállakozó megkapja a maga példányát,(és ezzel együtt esze ágában sincs abbahagyni az építkezést) hova kellene még fordulnunk vele hogy a tintán kívül más nyomatéka is legyen a dolognak, és leállíthassuk a munkálatokat? elmondása szerint már nem kell az önkormányzat felé benyújtott müködési eng.kérelem mellé a lakók hozzájárulását is csatolni, anélkül is meg fogja kapni. emellé még megpendítette hogy ha perre kerülne sor mert nem nyithat pizzériát, a befektetett pénzét és elmaradt hasznát is perelni fogja.
Jobb ha lépnek mielőtt elkészül a -bolt.
Van olyan pizzaria ahol nincs helyben fogyasztás lehetősége hanem telefonos előrendelés és futáros kiszállítás. Tehát ha már helyiség "profilváltásról" és az azzal kapcsolatos üzletnyításról van szó, nem árt ezt is tisztázni.
ragyasdezső
Mivel MajorDómusz már leírta a társasház törvény ide vonatkozó előírásait, ezért én ezzel az oldallal már nem akartam foglalkozni.
Viszont mivel alhangzott (írásban elhangzott...már leírva is szééép :)) , hogy alkalmasint lehet hatósághoz is fordulni, ezért megpróbáltam ezt az oldalt is megvilágítani.
Illetőleg a kérdezőnek is volt kérdése az üzletnyitásra vonatkozóan. Arra viszont nem válasz a Ttv általad beidézett passzusa. :)
A lap- alján én is-leirtam ugyanezt.
nanamaaa
18. § (1) Lakóépület esetén a társasház közgyűlése megtilthatja a külön tulajdonban lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség használata, hasznosítása módjának megváltoztatását, ha az a társasház működését vagy a lakhatás nyugalmát zavarná.
Csak a lakhatás-nyugalmának-zavarására-tudnak alaposan -hivatkozni, valamint-az épitési-szabályokat itt is-be-kell tartani
Nem 2010. jan 1-el, hanem 2009. okt 1-el vált könnyebbé az üzletnyitás. Ugyanis nem kell rá engedély, hanem elegendő annak tényét a jegyzőhöz (kereskedelmi hatóság) bejelenteni, ahol az új vendéglátó egységet nyilvántartásba veszik.
Az iroda egység vendéglátó egységgé történő átalakítása önmagában nem ép hatósági engedély köteles (has irodaként már volt rá engedély, akkor meg pláne nem), kivéve, ha az átalakíytás az épület heherhordó rendszerének, vagy annak egyes elemeinek megváltoztatását, megerősítését igényli. Természetesen az engedélyhez nem köttött építési munkát is csak a helyi és az országos érvényű jogszabályoknak megfelelően lehet végezni. Szellőzőaknába pl gépi szellőzést nem szabad vezetni. Valamint a vendéglátó egységhez a saját telken belül lényegesen több vendégparkolót kell kialakítani. Ha lakógyűlésre kerül sor, akkor ezzel is számolnia kell a tháznak, hogy esetleg újabb parkolókat kell kiépíteni, s az udvart a vendégek részére megnyitni.
(lásd OTÉK 42. § és 4. számú melléklet)
Jó ötlet, egy- levél a Tüzoltóságnak sem árt, nagyon komolyan tudnak fellépni, ha kéményről van szó.
Tegyetek sürgős bejelentést a Gázműveknek és a Kéményseprőknek., a bizonyára szabálytalan gáz- és kéménybekötés miatt jó ideig nem fog ott még senki enni pizzát - ha egyáltalán.
Külön annyit, hogy egy melegkonyhás üzemegység megnyításához ezernyi hatósági engedély beszerzése szükséges, pl. gondolva itt a KÖJÁL-ra is.
"Mona"
laikus hozzászóló
- Igen
- A Jegyzőhöz
3.-a Müszaki-Osztályhoz
t.majordomous,
köszönöm a gyors választ, a jegyző ugye az önkormányzat jegyzőjét(gondolom) jelenti? és a panasszal hova lehet fordulni az önkormányzatnál?
köszi
- 1
- 2
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02