Rendkívüli közgyűlés és napirendje


lakk # 2010.06.11. 03:54

Szeretném, ha megerősítene szakember a hitemben. Az problémánk, hogy a társasházunk kk-je felmondta szerződésünket évvégével, mert az SZB gáncsoskodása miatt nem lehet nálunk felújítást végezni.

  1. Miután nem a felújításra szerződtünk velük- egy cégről van szó - hanem társasházkezelésre, ez furcsának tűnne, de képes 2x áron végeztetni munkákat, nem tart be jogszabályokat, lekiabál, nem tárgyal velünk, ha számon kérjük valami miatt. És van miért. Eddig az SZB- nek köszönhető, hogy meg van még a pénzünk, amit felújításra gyűjtöttünk.
  2. Az SZB mellet nagyon sok lakó áll, dacára annak, hogy 75 év körüli a lakók 90 %-a, akik közül sokakat megtéveszt.

Miután kell új kk, aminek nagyon örültünk, hisz évek óta ezt szeretnénk, más szolgáltatónál érdeklődtünk, aki 20%-kal olcsóbban, elismerten jó munkát végez, szerettünk volna közgyűlést ennek eldöntésére.
Több, mint 10% tulajdonos rendk. közgy. összehívását kérte.
15.napon megérkezett a meghívó, egészen más napirendi szöveggel, mint amit kértünk, természetesen az első napirendi pont –jgykv.vez. jelenlévő tulajd.hányad, levezető- után azonnal az SZB leváltásának megjelölésével,
majd később a kk helyzetének megtárgyalása, szükség esetén új választása.

Ami történt az az, hogy a tulajdonosok egy csoportja szintén kért – a kk szájíze szerinti tartalommal, de a mienknél későbbi időpontban, egy rendkívüli közgyűlést, bár mi nem láthatjuk annak sem tartalmát, sem a kérésük időpontját.
A kk. meg is magyarázza a meghívó hátoldalán, hogy összevonta a kettőt. De úgy összevonta, hogy a mi szándékunk abból ki sem tűnik, csak ha a kk úgy méltóztatik akarni. Ha nem engedi a másik térfél, mert most derül ki igazán, hogy hányan állnak a jelenlegi kk mellett és hányan szeretnének újat. Sajnos sokan maradnak távol a kk lehetetlen viselkedése miatt. Ha néha el is jönnek közgy-re, amin egy értelmes felvezetés nincs a műszaki munkálatokról, rögtön megbánják.

Nincs sem felújítási terv, sem magától bekért ajánlat csak, ha kierőszakoljuk, az is, mint kiderült, jelentősen felárazott. Most döbbentünk rá, hogy majd a feléért is van kivitelező.

A kérdésem az, hogy a jogszabály szerint az ilyen összemosott napirendű közgy. határozatait meg lehet-e támadni, van-e jogunk az általunk kért napirend szerinti közgyűléshez, tekintettel a már felmondott kk helyzetére? Ma kifutunk a számunkra előírt 8 napból. 3 nap múlva meg ott az összehívott, szabálytalan közgyűlés.
Lehet-e újra kérnünk új rend.közgy. összehívását? Mit tehetünk, hogy a jogos tulajdoni érdekünk ne sérüljön?
Mondanom sem kell, hogy mindez nem véletlen. Maradna a kk, ha nem nézhetnénk bele a dolgaiba, mert ha belelátunk, akkor neki úgy tűnik nincs értelme.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.06.11. 06:15

Miért lenne a közös képviselő által összehívott közgyűlés szabálytalan?
(Egyébként ez nem "rendkívüli közgyűlés". Az más.)

MajorDomus # 2010.06.11. 06:31

Nem értem mi a problémád ?

Az volt a kivánságod, hogy a régi k.k mondjon le. Megtörtént.
Szeretnél uj közgyülést- k.k választással. Meglessz 3 nap mulva
Kérted a k.k választás napirendre tűzését. Megtörtént.

Akkor mi a gondod ?

Az a tény hogy más tulajdonosi csoport is lépett az ügyben, aki a ,,Vének Tanácsát,, - az akadékoskodó minden változást ellenző SzB-t akarja leváltani, s végre szeretne felujitott házban lakni - teljesen természetes az adott helyzetben.

Te igy látod ! Másoknak más a véleménye.
A közös képviselő szabályosan járt el ! Biztos vagyok benne hogy megnyeri a bizalmi szavazást.

( Azért érdekelne az az árajánlat,ahol az egyik vállalkozó 4 millióért
Végezné el a tetőfelujitást, a másik meg 2 millióért !)

MINDIANA # 2010.06.11. 12:28

Lakk!

Olyan, eset, amelyben a kk. egymás után, ugyan azon a napon két rendkívüli közgyűlést hív össze nem történhet meg. Ezért történt az összevonás. Amennyiben, mindkét közgyűlés összehívására, külön-külön, meg van a 10%.os tulajdoni hányadra vonatkozó előírás, a tulajdonosok által kért mindkét közgyűlés összehívására vonatkozó napirendi pontok, összevonásra kerülnek.
A törvény nem nyilatkozik arról, hogy a tulajdonosok hányszor, és milyen gyakorisággal hívhatják össze a közgyűlést, ha annak az összehívásra vonatkozó szabályszerűsége nem vitatható.
Amennyiben a tulajdonosok nem óhajtanak részt venni a közgyűlésen, adjanak meghatalmazást olyan tulajdonostársaknak, akik hasonló véleményen vannak. Idő, és szervezés kérdése.
A felújítási terv, árajánlatok bekérése a kk. feladata, de a tulajdonosok is részt vállalhatnak ezek bekérésében. Ez sem tiltja a törvény. Az SZMSZ-ben feltüntetett értékhatár feletti tervezett felújítások előkészítésében a SZVB-nek van előkészítő szerepe. A bizottság által véleményezett árajánlatok közül a legkedvezőbb árajánlat kerül a közgyűlés elé. Amennyiben, nincsenek árajánlatok, az árajánlatok nincsenek véleményezve, akkor a közgyűlés elutasíthatja a felújítást, addig, amíg nem érkezik megfelelő árajánlat a közgyűlés elé. A kk. a tulajdonosok felhatalmazásával, a tulajdonosok érdekeiben kell, hogy eljárjon. Azoknak a kk.-nek a tevékenysége etikailag kifogásolható, akiket nem ellenőriz a SZVB, és ezzel visszaélnek.

Anna

MajorDomus # 2010.06.11. 18:14

Némileg rövidebben: a k.k-t nem lehet korlátozni a saját hatáskörében.
Ha kezdeményeztek 2 közgyűlést, napirendekkel, akkor azt megszervezni már az ő dolga.

lakk # 2010.06.11. 20:24

Köszönöm a segítő hozzászólásokat!
De, szeretnék tisztázni dolgokat, mert úgy tűnik félre értettétek.

1 MajorDomus 2010.06.11. 08:31
„( Azért érdekelne az az árajánlat,ahol az egyik vállalkozó 4 millióért
Végezné el a tetőfelújitást, a másik meg 2 millióért !)”

Nem tudom honnan vetted, kedves MajorDomus, a tetőfelújítást, talán máshol olvastál erről?

Én itt nem említettem ezt, bár tehettem volna sokkal durvább különbséggel. De nem írtam erről.

2 Miért lenne szabálytalan a közgyűlés ilyetén összehívása? Kérditek

Hát pl. azért, mert csak a tulajdonosok egy részének érdekét – mármint a jelenlegi kk megmaradását akaró tulajdonosokét – veszi figyelembe az a napirend, amit összeállított a kk.
Azokét nem, akik már túlléptek a múlton, elfogadták a kk felmondását és tennének a saját és nem a kk jövőjéért. Azaz az új kk személye felől való döntést szeretnék.
Az nem baj, ha hangot kapnak azok is, akiket befolyásolni tud , akik hozzá ragaszkodnak, de hogyan!

Véleményeitek azt sugallják, hogy a fizetett kk egy társasház életében fontosabb tényező, mint a tulajdonosok tulajdonosi jogainak védelme.

A jogszabály szerint a szokásos közgyűlésen kívül összehívható rendkívüli közgy., amelynek alaki és tartalmi követelményeit is rögzíti:
„35. § (1) Közgyűlést szükség szerint, de legalább évente egyszer kell tartani. Az éves elszámolásról, a költségvetés megállapításáról szóló közgyűlést évente a szervezeti-működési szabályzatban meghatározott időpontig, de legkésőbb május 31-éig meg kell tartani.
(2) Kötelező a közgyűlés összehívása, ha azt a tulajdoni hányad 1/10-ével rendelkező tulajdonostársak a napirend, az ok és a közgyűlési határozatra tett javaslat megjelölésével írásban kérték. Ha a kérést a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke legkésőbb tizenöt napon belül nem teljesíti, az ennek leteltét követő nyolc napon belül a számvizsgálóbizottság, ennek elmulasztása esetén az összehívást kérő tulajdonostársak vagy az általuk megbízott személy jogosult a közgyűlés összehívására.17”
azért rendkívüli ugye, mert nem a rendes a közgyűlésünk. Különös oka van, ami nem jellemzően ismétlődő és ami nem tűr halasztást a következő rendes közgyűlésig. Eddig ok?
Az okot és a napirendet megjelölte az az 1/10-ed, amely kérte.
Hogy hagyható ez figyelmen kívül?
Ha most azt mondjátok, hogy a jogszabály szerint nem úgy van, ahogy mondom, akkor írjátok le ide azt a jogszabályt, amit Ti ismertek.

3 MajorDomus
„Az a tény hogy más tulajdonosi csoport is lépett az ügyben, aki a ,,Vének Tanácsát,, – az akadékoskodó minden változást ellenző SzB-t akarja leváltani, s végre szeretne felujitott házban lakni – teljesen természetes az adott helyzetben.”

Teljes félreértés. Az SZB akarja a változást, hogy új, a jelenleginél jobban dolgozó és megbízhatóbb kk munkája segítse a tulajdonunk védelmét, annak felújítását reális árakon! Épp az van, hogy a vének tanácsa utasítja el azt, ami mindenkinek elemi érdeke, a biztonság, a reális kiadási kötelezettségek, a nyugalom.

ragyasdezso # 2010.06.11. 20:52

lakk

Az SZVB-nek véleményezési és ellenőrzési jogkörén túl nem sok lehetősége van. Tehát ne hivatkozz az SZVB akaratára, mert az nincs.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.06.12. 03:06

Hosszan és zavarosan írsz. Ez szóban valószínűleg még rosszabb. Javaslom, a közgyűlésen ne te szólalj fel a csoportotok nevében.

MajorDomus # 2010.06.12. 09:10

Hát ha ,, a vének tanácsa utasitja el azt ami mindenkinek elemi érdeke, a reális kiadási kötelezettségek, a rend a biztonság a nyugalom,,
Akkor azonnal le kell váltani őket.

A tetőfelujitást példaként irtam, ha van 4 millios ajánlat egy munkára, akkor kizárt hogy azt valaki 2 millioért megcsinálja,egyszerüen az anyagok beszerzési ára miatt is.

A közös képviselő teljesitette mindkét csoport kivánságát. Azt ne várd már el, hogy 3 naponként közgyülést tartson kűlönböző érdekcsoportok kivánságainak figyelembevételével.

Ha nem vagy elégedett a véleményünkkel, még mindig fogadhatsz ügyvédet.

Ennél olcsóbb és egyszerűbb megoldás ha elmész a közgyűlésre, s meglátod hogy melyik csoport erősebb.

lakk # 2010.06.12. 16:21

Köszönöm a reagálásotokat!

Bár nem írok zavarosan és nem csupán az SZB, hanem az is, szeretne változást , azért jó volt írtatok.
Valószínű, hogy nem ezen a helyen kellett volna megtárgyalnom, hisz joghoz értő véleményt reméltem.

Meg is találtam, ha nem is itt, és minden bizonnyal megoldódnak a gondok, még ha kicsit nehezebben is, mint kellett volna.

Számotokra okulásul annyit azért mondanék, hogy a jogszabályban foglaltak a tulajdonosokat védik és nem a kk-ket.
Amennyiben egy kk nem a zavarosban akar halászgatni, akkor persze nincs is semmi baj.

Röviden ennyi.

MajorDomus # 2010.06.12. 21:19

Lakk

A-jog mindenkit egyformán véd.

Ha olyan forumot keresel ahol csak neked lehet igazad, akkor tényleg rossz helyre jöttél.
Mellesleg én 21 éve foglalkozom társasházi joggal, ha neked ez nem felel meg, fogadj ügyvédet, ő a pénzedért mindig téged-fog védeni.

nandy # 2010.06.13. 10:17

lakk:

A helyetekben erős fenntartással kezelném azt a vállalkozót, aki "fele annyiért" megcsinálná a munkát. Mondani, ígérni bármit lehet, a papír pedig sokat elbír...

Akkor lehetne korrektül összehasonlítani a két árajánlatot, ha csináltatok volna egy tételes műszaki kiírást, melyben kikötnétek az elvárt anyagminőséget, technológiát is...

Enélkül lehet akár féláras árajánlatot is beadni, de aztán ne csodálkozzatok, ha időközben pótmunka-igény merül fel, és a minőség sem lesz a legtutibb...

MajorDomus # 2010.06.13. 13:27

Ne de hát nem a mi véleményünkre kiváncsi,hanem olyan forumra ahol csak neki lehet igaza !

lakk # 2010.06.14. 07:55

nandy

Részben igazad van, másrészt azt írod, hogy "Akkor lehetne korrektül összehasonlítani a két árajánlatot, ha csináltatok volna egy tételes műszaki kiírást, melyben kikötnétek az elvárt anyagminőséget, technológiát is…"

Nem csak csináltunk volna, hanem csináltunk is.

Viszont MajorDomus érzékenysége a közösképviselőkre vall.
Nehéz elviselniük, hogy a társasház kezelése csak egy szolgáltatás és nem tulajdonosi viszony.

Ha bárhol beleolvastok a társasházak problémás ügyeibe, akkor látható, hogy szinte minden esetben velük van a baj.

Szerencsére vannak jó, sőt nagyon jó kk-k is, ahol nincs probléma, de ők dolgoznak és nem itt próbálják védelmükbe venni azokat a kk-ket, akik nem átallanak a joggal és mindenkivel szembemenve saját érdekükben és nem a társasház tulajdonosainak érdekében megtenni mindent.

Sajnálatos, hogy an ilyen. Az még inkább, hogy akár egy percre is megtűri a tulajdonosi közösség az ilyeneket.
Nem kell eltűrni. Ha akár egy probléma is felmerül, váltani kell. Ugyanis a problémát minden bizonnyal halmozódni fognak.

nandy # 2010.06.14. 08:34

lakk:

MD rengeteg kérdezőnek segített már itt a fórumon... De nem lehet olyan szintű segítséget adni, mint amit egyesek elvárnának... főleg a konkrét helyzet ismerete nélkül. Azt ne feledd el, hogy itt a fórumon mindig csak az egyik fél (általában a "sértett") szólal meg, aki a saját szemszögéből adja elő a problémát. Emiatt, ill. a fórum jellegéből adódóan nem lehet minden információt megadni/megszerezni, így leginkább csak általánosságban tudnak válaszolni a fórumozók.

Az viszont enyhén szólva visszatetszést kelt, hogy ha valaki neki-nem-tetsző választ kap, akkor elkezdi sértegetni a válaszolót...

MINDIANA # 2010.06.14. 10:12

Lakk!

Jelen esetben nem közös képviselőként, vagy társasházkezelőként, hanem tulajdonos, és SZVB tagként mondom a véleményem. Ezen a fórumon, a válaszolók nem azt írják le amit akarnak, hanem a kérdéssel kapcsolatos válaszokat jogszabályokkal, és döntéstárral fűszerezik. Én is sokszor " vitába" keveredtem a válaszolókkal. Egy idő után beláttam, hogy a válaszolók nagy része, és ezek között van MD is, profi módom segít.
Továbbá, az a kk. aki „zavarosban halászgat” előbb, vagy utóbb megüti a bokáját. Nálunk is ez történt.Már két feljelentés van ellene.

ragyasdezso # 2010.06.14. 16:00

lakk
A Te érzékenységed, meg a sértett tulajdonosra, aki meg ráadásul csak az olcsóságot nézi! Pedig régi mondásunk mondja, hogy mitől híg a leves!

lakk # 2010.06.14. 21:41

A rendkívüli közgyűlésről annyit, hogy hajrá tulajdonosok, ne hagyjátok magatokat!
Sem a szolgáltatás minősége, sem a tervezett felújítások árai tekintetében sem.
Mindent ellenőrizzetek és ne hagyjátok magatokat általános szavakkal megtéveszteni!

Van kálvária, ami akkor is bekövetkezik, ha óvatosnak hiszed magad, de nem szabad feladni.

Válaszaim kedves kk-k részére:

Belőletek beszél a sértettség, kedves kk-k. MD-ről pedig annyit, hogy beleolvastam más témákba is. Hm... Nem éppen dícsérték.

Az "olcsóság" pedig nem feltétlenül rossz. Az is lehet, hogy az a reális. Nem gondoljátok? Mint, ahogy azt sem, hogy a tulajdonosok nem hülyék?

MajorDomus # 2010.06.14. 21:45

Lakk

Én nem azért irfkálok itt -mert nincs munkám !
Országosan az 50 legnagyobb társasházkezelő között vagyok, s ezért irok ide ilyen későn.

Képzeld én is egész nap dolgozom, valószinüleg nem rosszul ha ennyi munkát kapok.

Hidd el a másik félnek is lehet igaza.

lakk # 2010.06.28. 04:07

Válasz MajorDomus üzenetére:

Hidd el, hogy a tulajdonosoknak főleg nem egymással van problémájuk, hanem a közös képviselőkkel. Nagyon sokat olvasgattam korábban is e témában, így bizton állítom, hogy nagyon sok a baj velük. Bár biztos, hogy van jó is közöttük. Remélem is, a jövőnket illetően!

Azt azonban senki ne tévessze szem elől, hogy mindenkinek joga van a korrekt tájékoztatáshoz, az érdekei képviseletéhez és védelméhez attól, akinek azért fizet, hogy mindezt megtegye helyette. Hisz azért közös képviselő!

Nem bántásiból mondom, de a közös képviselők egy része bizony nem tesz semmit a közös képviseletért azon kívül, hogy leemeli a számlánkról a saját díját,és tovább már nem érdeke, hogy számunkra korrekt áron,minőséggel rendelje meg a szükséges munkálatokat.

Ezért csak ismételni tudom magam, hogy a tulajdonosok
mindent ellenőrizzenek és ne hagyják magukat általános szavakkal megtéveszteni! Vagy elhajtani.
Van kálvária, ami akkor is bekövetkezik, ha óvatosnak hisszük magunkat, de nem szabad feladni.

MajorDomus # 2010.06.28. 20:06

Az ilyenektől meg kell szabadulni, de néhány méltatlan ember miatt nem kell a több ezer becsületesen dolgozó k.k-t minősiteni, s általánositani.