Kedves Segítők!
Lehet nem a legjobb helyre írom a problémám, de nem tudom, hol tudnának tanácsot adni. Segítséget szeretnék kérni. A probléma a következő:
2003. novemberében elváltam, közös megegyezéssel, melyben megegyeztünk a lakás elosztásáról is, amely fele-fele tul.hányadú. A megállapodásban az szerepelt, hogy én váltom magamhoz a lakás felét, olyan áron, amelyet az OTP felértékel. A bíróság el is fogadta, el is választott minket, ám a bíró megkérdezte a volt férjemet, hogy kér-e lakáshasználati díjat. Megjegyzem a megállapodásban leirtuk, hogy nem kér és nem is fog kérni. Ennek ellenére a bíróságon már kért, havi 22.500,- Ft-ot. A fizetési határidőt 2004. március 31-ben határoztuk meg. Sajnos a megállapodásunkból kimaradt az, hogy az ingatlan tehermentesítését a volt férjem vállalta magára, (mivel sok mindent vitt) mert ezt nem volt hajlandó beleirni. Ezek után én vártam és kérdeztem, hogy mikor fizeti be a tartozást, mert addig nem tudok hitelt felvenni. Közölte, hogy nem fizeti be, nincs leirva sehova. Április elején telefonon megbeszéltük, hogy akkor a felét kifizetem én, igy tudok felvenni hitelt. Ezt meg is tettük. Utána elmentem a bankba, ahol közölték, hogy ügyvéd előtt aláirt megállapodás kell a vagyonmegosztásról, nem elég, amit mi beadtunk, nem elég, hogy a biróság ez alapján itélt. Természetesen volt férjem nem irt alá újból semmit, hanem közölte, hogy fix összeget kér, nem azt, ami a megállapodásban szerepelt. Mondtam, hogy ezt én nem tudom felvállalni, mivel az otp nem ad többet, mint a lakás felértékelt árának a fele. Igy megbeszéltük, hogy eladjuk a lakást. Hirdetjük is, közösen, ingatlanközvetitőkhöz is beadtuk és várjuk a vevőt. Közben volt ügyvédi levélváltás is, mivel volt férjem azért felszólíttatott ügyvédjével, hogy fizessek, kétszer is, egyikre válaszoltam és megirtam neki a fent leirtakat. Megirtam, hogy lakáshasználati dijat azért nem fizetek, mert nem az én hibámból hiúsult meg a megállapodás. És ma ért a meglepetés, hogy megkaptam a biróságról a letiltó végzést, hogy volt férjem letiltatta az eddig elmaradt lakáshasználati dijat. Érdemes fellebbeznem? Nekem van igazam? Vagy neki? Ha tényleg az én hibám lett volna, akkor fizetnék, mert vagyok annyira becsületes, de az, hogy az ő hibájából nem tudtam fizetni, miért kell még azért ismét nekem bünhődnöm? Tudna valaki nekem erre valami jó tanácsot adni? Érdemes küzdeni, vagy úgyis én járok rosszul?
Köszönöm a választ és elnézést, ha összevissza kicsit az irásom.
Lakáshasználati díj végrehajtása
Bryell
2004.09.09. 17:52
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Címkék
adatvédelem
adózás
alapjogok
Alkotmánybíróság
alkotmányjog
bíróság
büntetés-végrehajtás
büntetőeljárás
büntetőjog
egészségügy
Európai Bizottság
Európai Parlament
Európai Unió
Európai Unió Bírósága
Európai Unió joga
fogyasztóvédelem
GVH
igazságszolgáltatás
Internet
jogalkotás
kereskedelem
kormányzat
környezetvédelem
közigazgatás
közlekedés
munkajog
médiajog
NAV
OBH - Országos Bírósági Hivatal
oktatásügy
ombudsman
Országház
polgári eljárásjog
polgári jog
pr
pénzügyi jog
rendőrség
Románia
szerzői jog
törvényhozás
versenyjog
választás
önkormányzatok
ügyvédség
ügyészség