Sziasztok!
Szeretnék segítséget kérni egy számomra igen fontos kérdésben. Az ősszel vettünk egy 44-45-ben eredetileg óvóhelynek épített felépítményt, amelyben már a vételkor is és és most is zenekari próbatermek vannak. A zenészek bérleti szerződés alapján próbálnak. A vásárláskor elővételi joga volt a földterület tulajdonosának, azonban ezzel a jogával nem élt, a felépítményt az előző tulajdonostól tulajdonjog fenntartással vettük meg, a bérleteztetés jogát és a vele járó kötelezettségeket átvettük.
A gondom most a következő. Felmerült, hogy a korábbi bérlők mindegyikének elővásárlási joga lett volna. Számomra ez gyanús, hiszen az ügyvédnek, aki az adás-vételi szerződést ellenjegyezte, ezt azért tudnia kellett volna...
A másik probléma az áramfogyasztásból adódik. Mivel több bérlő fogyaszt viszont az ELMÜ egy óra alapján számláz, a kiszámlázott összeget egyenlő arányban osztjuk fel a bérlők között. Néhányan felszereltettek almérőt, ott nincs is gond. Viszont kitalálták a többiek, hogy nekem kötelességem felszereltetni almérőt minden egyes teremben... Valóban kötelezhető vagyok erre???
Ja, és még egy, bár ebben szinte biztos vagyok: milyen mértékű késedelmi kamat köthető ki a bérleti szerződésben? Tudomásom szerint "bármekkora", ha minden szerződő fél azt elfogadja.... Max. a bíróság - ha oda kerül a sor -, a túl magas összeget mérsékli.
Keresgéltem a Ptk.-ban, de egyértelmű választ nem nagyon találtam...
Köszönöm a segítséget!
gondok a bérlőkkel
senki??? :(
Kb.: 6.000.-Ft egy új almérő!!!
Szereltesd fel, és mindenki fizeti amit használt!
A bérlőknek természetes, hogy elővételi joga volt.....
Miért is volt a bérlőknek elővásárlási joguk?
Törvény alapján nem csak a tulajdonostársnak van, ilyen esetben?
Ha pedig szerződés alapján jár nekik, akkor annak a tulajdoni lapból ki kellett volna derülni!
Nem lehetséges, hogy csak megvezetni akarják az új tulajt?
Miért a bérlők mondják meg, hogy neked mi a kötelességed? Szerintem, legalább ugyanannyi jogod van, mint a bérlőknek: Te is megválaszthatod, ki lehet a bérlőd, Õk is megválaszthatják, kitől bérelnek másik próbatermet.
Jobb a békesség. Nem láttam ugyan a bérleti szerződéseket, de "általában" elővételi jogot ki szoktak kötni.
Az, hogy most hagyom a villanyórát, legyen nekik igazuk, az hosszabb távon megtérül a kapcsolatban is.
Nem tudom mekkora kereslet van próbatermekre, de korábban sem volt egy külön felkapott ingatlan-kategória....