Kérdésem vízórával kapcsolatos. Jeleztük az épp "soros" kk-nak, hogy vízórát szereltetnénk és kinek a nevén van a fővízmérő, mert vizműveknek annak az aláírása kell. Kérdésünkre válaszolt, hogy kinek a nevén van és becsöngettünk, elmondtuk mi járatban vagyunk, és aláírta. X.17-én beadtuk a papírokat a vízművekhez és 24-én hitelesítették a vízórákat. Decemberben jelentettük az óra állsát és rögzítette is a vízmű. De számla és szerződés még mindig nem jött! Közben tudomásunkra jutott, hogy aki aláírta a papírunkat bent járt a vizműveknél, hogy csinálják vissza a vízóránkat, mert ő nem jogosult az aláírásra csak a "kk" (akinek megbízási papírja nincs erről, max. ráutaló magatartása). A vizmű jogásza elutasította a kérésüket, mondván, hogy minden a legnagyobb rendben, nekik megfelel a fővízmérő tulaj aláírása és nem áll módjukban visszacsinálni a dolgot.
Tegnap kaptunk a helyi vizmű kirendeltségéről egy levelet, hogy a fővízmérő tulaj kérésére felülvizsgálták a felszerélési kérelmünket, és mivel nincs ott a "kk" aláírása. Most beszéltem a vizmű jogászával reagálok a levélre írásban, de kérdésem, hogy tehet ilyet a vizmű? Az űrlapjukon is így szerepel: „közös képviselő, üzemeltető”, tehát vagy egyik, vagy másik. Az üzemeltető legtöbb esetben tényleg a közös képviselő, de nem ebben a társasházban!
Amennyiben így lenne, hogy két aláírás kell (sehol ezt nem mondták, és a vízmuvek.hu-n sincs ilyen info), nem kellett volna még a X.17-i beadás után 30 napon belül visszaküldeni a vizműnek pótlásra az okmányt? Sejtjük, hogy mi áll a háttérben, találtak helyben vmi ismerőst és azzal kavarnak, mert nem képesek elviselni, hogy mi csak annyit akarunk fizetni amennyit fogyasztunk (ez kb a fele annak amit számolnak ránk) plusz természetesen a közösen használt víz reánk eső részét.
Nagyon röviden ennyi!
Minden választ megköszönök!
H