Parkolas, per


Őszikék57 # 2013.03.22. 14:59

Üdv. MIndenkinek!

Lenne egy kérdésem azokhoz, akik jártassak az ügyben.

Kaptam egy "szép" levelet csekkel a közterület felügyelettől. A kressz 40.§ (1) bekezdésére hivatkoznak, hogy menetirány szerinti bal oldalon várakoztam. Ez azonban nem fedi a valóságot. Egyirányú útcáról van szó, lakótelepi házak között, melynek a jobb oldalán nincs útpadka, henem egy kis térré szélesedik ki. Innen lehet a garázsokba behajtani. Én abból az irányból mentem be, ahonnan szabad. Menetirány szerint jobb oldalon álltam le. Nem akadályoztem a garázsokból való ki és behajtást, és nem akadályoztam balról az autók közlekedését sem.
Tehát a közterület által állított tény, nem igaz. Kérhetem-e a bírság törlését?

tothvili # 2013.03.10. 07:40

A közigazgatási jog szerint a hatóságnak imígyen kellele elbánni, bocsánat eljárni a panaszos ügyféllel szemben:

A 2004. évi CXL. Törvény 6.§. (2) szerint az ügyfél jóhiszeműségét az eljárásban vélelmezni kell, a rosszhiszeműség bizonyítása a hatóságot terheli.

soul21g # 2013.03.09. 22:36

A városüzemeltetés elmondása szerint:

Ha szeretnék valamit a lakásomig szállítani, akkor is engedélyt kell tőlük kérni, hogy az ingatlanomat megközelíthessem, annak ellenére, hogy nem tiltja se tábla, se más.

Végigolvastam az önkormányzati rendeleteket a közterületek és parkolók használatáról, én ott nem találtam olyan paragrafust, hogy ezért engedélyt kell kérni vagy közterület használati díjat kellene fizetni...

De lehet, hogy csak én nem vettem észre...

tothvili # 2013.03.09. 18:24

havazás:
Bocsi, elírtam, a második rendőrségi határozatot, ha eljutsz odáig, anem a Budapesti Rendőrfőkapitányság fogja meghozni, merthogy miskolci vagy...

tothvili # 2013.03.09. 18:20

havazás
Úgy tudtad volna megúszni, ha nem csinálsz semmit. Tehát nem fizeted be a csakket, vársz a rendőrségi értesítésre, majd az arra adott válaszodban hivatkozol arra, hogy nem áll módodban megnevezni az akkor gépjárművezető személyét, mert magadra vagy közelidre nem vagy köteles....
Ez a hajó már elment.
Ha nem adod fel, akkor még jól is alakulhat. A rendőrségi határozat valószínűleg nem ad majd igazat neked, de ha fellebbezel, akkor már a Budapesti Rendőrfőkapitányság fog dönteni. Ott sem lesz igazad, mert ezek összezárnak, viszont itt még nincs vége.
Ha tudsz majd valamilyen jogszabálysértésre hivatkozni ( ez esélyes lehet az ügyedben ) akkor a Törvényszékhez fordulhatsz jogorvoslatért. (2013-tól már nem Törvényszék a neve, megváltozott.)
Ott egy rendes bíróság tárgyal.

soul21g # 2013.03.09. 14:22

Alias Kiss Lajos...

A befizetési határidő 3 napja lejárt...

A bejáró út a házhoz kb. 50 évvel előbb volt, mint a kerékpárút, s eddig nem büntettek meg senkit, mert akkor nem állnának ott a mai napig rendszeresen mások.

A bejárat akkor kinek van, a kerékpárút külön van, feljebb kiépítve.

Remélem nem közteres..

Köszönöm!

gerbera317 # 2013.03.09. 10:57

soul21g

Ez a Simonyinál van? Mindegy.
Szerintem ezt vitán felül buktad: fizess, és a jövőben parkolj inkább a Warthán!
A szürke Suzuki is nagyon rosszul áll, ha az közterület.

Véleményem # 2013.03.08. 11:07

havazás

Nehéz ezt bizonyítani, hogy ne kelljen fizetned...
Aki ki szabta és be akarja hajtani ezt a bírságot nagy valószínűséggel előnyben van és neki ad igazat minden szerv... Próbálkozhatsz de szinte felesleges.

havazás # 2013.03.08. 09:54

Tisztelt Címzett! Várom véleményüket a következőről.
2012.február 12.-én /és aztán vagy 10 napig/a miskolci SZTK ba kellett reggel kezelésre mennem. Az ott lévő ingyenes parkolóba beálltam. Előző nap még havazott, aznap olvadt latyak borította a parkolót. Du.13 órakor jöttem ki, azt láttam, hogy verőfényes napsütésben a latyak elolvadt és alattam ott egy felfestett mozgássérült parkoló hely. Tábla nincs ki rakva! A szélvédőmön egy mikuláscsomag 50.000 forintos bírsággal. Mivel odaállásomkor a helyet latyakos hó fedte és a helyet tábla nem jelezte, bementem a közterülethez reklamálni. Ott azt közölték, hogy a Kresz módosítás szerint már tábla nem kell, felvételt készítettek déli 12 órakor az autómról, ott már hó nem volt, így a bírság jogos. Hiába mondtam, hogy amikor odaálltam a betont még hó takarta, azt mondták, hogy a fényképen délben már nincs hó. Fellebeztem és most megkaptam a ph. hivatal hatósági osztályától a határozatot, elutasítottak azzal, hogy a parkoló takarított, én pedig megszegtem a Kreszt.
Ha 30 napon belül nem fizetek átadják az ügyem a hatóságnak, de ott már duplája lehet az összeg. Azóta többször is jártam a parkolóban és különböző napokon különböző havazásos időpontokban vagy 10 fényképet készítettem arról, hogy a parkolót hó fedi, én kotortam le a jelről a havat és több autó is állt ott, akik emiatt nem tudták, hogy az mozg.korl.parkoló ! tehát bizonyítani tudom, hogy a parkolót időben nem takarítják és nem a hóakadály miatt, hanem a felfestett jel láthatósága miatt sem. Így a bírságot igazságtalannak tartom, ha kell leülöm. Azt már csak megjegyzem, hogy ha valóban módosították a Kreszt az kinek az érdekét szolgálja ? Az autóst lehet szívatni, a rokkant pedig hetekre kizárhatják a parkolójuk használatából.Ugyanis azt közölték velem, hogy ha a jel nem látható, jogosan állhatok ott /míg el nem olvad a hó/ a rokkant meg majd keres magának valahol helyet ! Én viszont csak azt a szabályt tudom betartani, amelyiket látom is ! Most vagyok a 30 napos befizetési határidőn belül
Várom tisztelt válaszukat.

soul21g # 2013.03.07. 14:46

Üdv!

Készítettem képeket:

Bejárat:

http://kepfeltoltes.hu/…ltes.hu_.jpg

Az én autóm a síkosságmentesítő anyagos konténer előtt állt (ez csak télen rakták oda, majd elviszik), orral kifele, az aszfalt szélén, körülötte mindenhol több mint 3 m hely volt.

http://kepfeltoltes.hu/…ltes.hu_.jpg

Bejárat vége, jól látható a bejárat végét lezáró szegély az autó előtt:

http://kepfeltoltes.hu/…ltes.hu_.jpg

Bejárat hátulról:
http://kepfeltoltes.hu/…ltes.hu_.jpg

Kerékpárút bejárat:

http://kepfeltoltes.hu/…ltes.hu_.jpg

Kerékpárút felülről:

http://kepfeltoltes.hu/…ltes.hu_.jpg

Köszönöm a választ.

gerbera317 # 2013.03.06. 19:45

Magyarul: feljelentenek. Te dolgod, hogy belemész-e. Ha a saját ügyem lenne, és jobban ismerném a helyszín, mint ahogy az a rajzról kiderül, könnyen lehet, hogy vállalnám a pofozkodást. Ezt magadnak kell eldöntened.

soul21g # 2013.03.06. 12:58

A határozat végén ez van:

Tájékoztatjuk, hogy amennyiben az üggyel kapcsolatban beadványt nyújt be, azt mérlegelési jogkör hiányában a befizetési határidő letelte után, az általunk
elkészített szabálysértési feljelentéssel együtt elbírálás céljából továbbítjuk az illetékes rendőrkapitányság szabálysértési hatóságához, melyről külön értesítést nem küldünk.

A határidő holnap jár le.

Szerintem a közterület felügyeletnek semmi értelme beadványt beadni, a rendőrségen kell majd elmondanom a véleményemet.

Jól gondolom?

Köszönöm

gerbera317 # 2013.03.06. 10:35

Bíróságon támadjam meg a rendőrségi vagy a köztfel papírt?

Ennyi erővel a MÁK-nak is elküldhetnéd a fellebbezésedet. :-)

Nem. A határozatot annál a hatóságnál kell megtámadni, amelyiket a határozat végén álló, a jogorvoslatról szóló oktatás erre a célra megnevez.

soul21g # 2013.03.05. 23:01

a)Út: a gyalogosok és a közúti járművek közlekedésére szolgáló közterület (közút), illetőleg magánterület (közforgalom elől el nem zárt magánút).

b)Járda: az útnak a gyalogosok közlekedésére szolgáló - az úttesttől szintkülönbséggel, kiemelt szegéllyel, vagy más látható módon elhatárolt - része; a gyalogút azonban nem járda.

A vagy B pont?

Úttestől szintkülönbség van, de ezt megbontja a bejáratnál 4-5 m hosszan az úttest szinjéig egy lesüllyesztés (kiépített bejárat), itt kiemelt szegély, látható módon elhatárolás nincs.
Tábla itt sosem volt.
Bíróságon támadjam meg a rendőrségi vagy a köztfel papírt?
Mi ennek az anyagi vonzata? Perköltség és többiek.
Sajnos anyagilag nem engedhetem meg az ügyvédet (sem) magamnak.
Szeretném én is véglegesen tisztázni a dolgot.

Köszönöm

gerbera317 # 2013.03.05. 20:36

Biztos, hogy a megjelölt hely megfelel a KRESZ 1. sz. függelék I.a) pontja szerinti járdának? A rajz szerint legkevésbé sem tűnik az út gyalogosok közlekedésére szolgáló részének, sokkal inkább tűnik járművek közlekedésére szolgáló területnek. A szintkülönbség hiánya nem számít. Máshol (pl. nálunk) az ugyanilyet, ha nem akarják, hogy ott autók közlekedjenek vagy parkoljanak, "behajtani tilos" táblával zárnak le.

Ráadásul - a beszámoló szerint - a határozat is ámátőr munka. Én megtámadnám, ha engem érne ilyen inzultus.

dokaan # 2013.03.05. 20:18

Sziasztok! Teljesen új vagyok a fórumon, nem tudom jó helyre írok e. A problémám, amiben a segítségeteket kérném a következő. Járdán parkoltam és ezt tettem úgy, hogy szinte minden erre vonatkozó szabályt megszegtem... Nem maradt elég hely az autó és a ház között, a járdának több mint felét elfoglaltam... Az utcában várakozni tilos tábla volt. Soha nem voltam még büntetve és soknak érzem a 10 000 forintot így egyből. Egy hónapja történt, ma kaptam meg a határozatot. Kézhezvételtől számított 30 napon belül kellene befizetni, azt írják, hogy a közterület felügyelőknek utólagos módosítási jogköre nincs. De valahol csak tudok már méltányossági kérelmet benyújtani. Hova kellene? Illetve foglalkozik a rendőrség ilyen piti ügyekkel, ha nem fizetem be? Mert ugye akkor feljelentenek. A határozat egyébként alá sincs írva, csak pecsét van rajta. Ha ez számítana!

Ha valakinek van építő jellegű ötlete az kérem írjon. Ha van más alfóruma az ilyen témáknak akkor kérlek írjátok meg, hova írjak ez ügyben!

Üdv!

soul21g # 2013.03.04. 23:37

[url=http://kepfeltoltes.hu/view/130304/820941042ut_www.kepfeltoltes.hu_.jpg][img]http://kepfeltoltes.hu/thumb/130304/820941042ut_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/img][/url]
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. [url=http://www.kepfeltoltes.hu]http://www.kepfeltoltes.hu[/url]

http://kepfeltoltes.hu/…ltes.hu_.jpg

Üdv!

Készítettem egy rajzot, így már remélem érthető.

Beszéltem a jegyzővel, elmondása szerint az országban már több jegyző jelezte a minisztériumnak, hogy a szabálysértési tv. szeptemberi módosítása nem megfelelő, káosz van a közterület felügyeleteknél, ez alapján nem büntethetnének.
Mutattam a papíromat a büntetés befizetésére, azt mondta, hogy nem teljesen szabályos, nem minősül határozatnak.

A városüzemeltetésen is reklamáltam, de szerintük az járda és zöldfelület vagy a kuka tároló helye (ami 20 méterrel lejjebb van).
Mondtam, hogy a járdának nincs kiépített és kijelölt bejárata.
Azt mondták, hogy nem ők jelölték ki, pedig szabályosan sablonnal, sárgán volt kijelölve, speciális festékkel.
A zöldfelület pedig aszfaltos, ugyanaz az anyag, mint a közút.

Ha szeretnék valamit a lakásomig szállítani, akkor is engedélyt kell tőlük kérni (gondolom pénzért) hogy az ingatlanomat megközelíthessem, annak ellenére, hogy nem tiltja se tábla, se más.
Megmutatták végre a fényképeket, azon csak hó látszik, nem az út.
Panaszt lehet tenni a közterületfel ellen, mivel két hete kérésem ellenére sem mutatták meg.
Mondta, hogy ha nem fizetem be, akkor azt is beleírják a feljelentésbe, amit ma beszéltünk és jóval többe fog kerülni...

Köszönöm!

gerbera317 # 2013.03.04. 13:03

Kutya legyek, ha értem a helyszín leírását. Nehéz lenne a helyszínt lefotózni, és a fotókat feltenni egy nyilvánosan elérhető helyre?

soul21g # 2013.03.03. 16:41

Köszönöm a választ!

Az előző hozzászólásom nem tudom hova lett...

Én nem bántottam egyetlen kerékpárost se.
A kedves kerékpáros előtte még levelet is akart tenni az autóra...

Nem a kerékpárúton állt az autó.

Most akkor ez járda vagy sem, lehet itt parkolni vagy nem?
Kiépített bejárattal lehet járda?
A lakásomat ha szállítok valamit, hogy közelítem meg?
E célból épült a bejáró aszfaltos út 15+30 m hosszan.
A köztfel szerint azt lehet, de akkor nem a járdán áll az autó szerintük?
Van értelme tárgyalást kérni, szeretném egyszer és mindenkorra tisztázni ezt a dolgot.

tothvili # 2013.03.02. 21:22

Az előző listámhoz egy logikus kiegészítés: Ezen felsorolás alkalmazhatóságához tudni kell, hogy engedély nélküli, vagy ittas vezetés esetében, továbbá a közúti közlekedés rendjének megzavarása esetében mégsem minősülnek a felsorolt szabálysértések „kisebb fokúnak”.

tothvili # 2013.03.02. 21:07

Ezeken az oldalakon több olyan kérdés olvasható, melyek a járművezető távollétében kiszabott helyszíni bírságokkal kapcsolatos. Ezen esetek egy része megúszható:
Azon szabálysértések felsorolása, melyek „kisebb fokú” szabálysértésnek minősülnek, és ebből adódóan kikerültek az objektív felelősség hatálya alól 2012. szept. 1-től.
Kresz 3.§(2) A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat. A kétkerekű, továbbá gépkocsinak nem minősülő háromkerekű jármű vezetője menet közben - ideértve a forgalmi okból történő megállást is - kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat.
14.§. (1).h) Kötelező megállás” (34. ábra); a tábla azt jelzi, hogy a táblával megjelölt helyen megállás nélkül továbbhaladni tilos; a táblán levő felirat a megállási kötelezettség indokát tünteti fel;

  1. „Szélességkorlátozás” (35. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton a táblán megjelöltnél - rakományával együtt - szélesebb járművel közlekedni tilos;
  2. „Magasságkorlátozás” (36. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton a táblán megjelöltnél - rakományával együtt - magasabb járművel közlekedni tilos;
  3. „Hosszúságkorlátozás” (37. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton a táblán megjelöltnél - rakományával együtt - hosszabb járművel (járműszerelvénnyel) közlekedni tilos;
  4. „Súlykorlátozás” (38. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton a táblán megjelöltnél nagyobb össztömegű járművel (járműszerelvénnyel) közlekedni tilos;
  5. „Tengelyterhelés-korlátozás” (39. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton olyan járművel közlekedni tilos, amelynek tengelyterhelése - bármelyik tengelyén - a táblán megjelöltnél nagyobb;
  6. „Gépjárművel, mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel behajtani tilos” (41. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az útra gépjárművel - kivéve a kétkerekű motorkerékpárt -, valamint mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel behajtani tilos;
  7. „Motorkerékpárral behajtani tilos” (42. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az útra kétkerekű motorkerékpárral, oldalkocsis motorkerékpárral és motoros triciklivel behajtani tilos;
  8. „Autóbusszal behajtani tilos” (42/a. ábra) a tábla azt jelzi, hogy az útra autóbusszal - kivéve a menetrend szerint közlekedő autóbuszt - behajtani tilos;
  9. „Mezőgazdasági vontatóval behajtani tilos” (45. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az útra mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel behajtani tilos;
  10. „Járműszerelvénnyel behajtani tilos” (46. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az útra járműszerelvénnyel - kivéve a vonójárműből és egytengelyes vagy félpótkocsiból álló járműszerelvényt - behajtani tilos; ha a tábla súlyhatárt is megjelöl (47. ábra), csak olyan járműszerelvénnyel tilos behajtani, amelyben a pótkocsi (bármelyik pótkocsi) megengedett legnagyobb össztömege ezt a súlyhatárt meghaladja;
  11. „Segédmotoros kerékpárral behajtani tilos” (48. ábra);
  12. „Veszélyes anyagot szállító járművel behajtani tilos” (52. ábra), a tábla azt jelzi, hogy az útra veszélyes anyagot szállító járművel behajtani tilos;

z/1. „Korlátozott sebességű övezet” (53/a. ábra) jelzőtábla azt jelzi, hogy a „Korlátozott sebességű övezet vége” (53/b. ábra) jelzőtábláig az úton a táblán megjelöltnél nagyobb sebességgel haladni tilos.
18. § (1)

  1. záróvonal: hosszirányú folytonos vonal, amely az úttest felezővonalát jelzi, illetőleg a két forgalmi irányt, a forgalmi sávokat egymástól, vagy a nyílt villamospályát a forgalmi sávtól választja el; a záróvonalat járművel sem átlépni, sem érinteni nem szabad; ha azonban közvetlenül a záróvonal mellett terelővonal is van, a záróvonal a terelővonal felől - az előzésre, illetőleg a bekanyarodásra vonatkozó szabályok megtartásával - átléphető;
  2. járműforgalom elől elzárt terület (157. ábra); az útburkolati jellel jelzett területre járművel ráhajtani tilos;

25.§ (2) Járművel az úttesten - az előzés és kikerülés esetét kivéve - annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni. Lassú járművel, állati erővel vont járművel, kézikocsival, hajtott (vezetett) állattal, valamint lassan haladó járművel - ha az út- és forgalmi viszonyok lehetővé teszik - szorosan az úttest jobb széléhez húzódva kell haladni. Párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten a jobbra tartásra a külön szabályok (36. §) az irányadók.
29.§ (2) Az irányváltoztatást - ide nem értve a körforgalmú útra történő bekanyarodást - a művelet előtt kellő időben megkezdett és annak befejezéséig folyamatosan adott irányjelzéssel kell jelezni. E rendelkezést kell alkalmazni a körforgalmú útról történő letérés esetében is. A jármű vezetője egyéb esetben (pl. útkereszteződésben kanyarodó főútvonalon való továbbhaladás esetén) is adhat irányjelzést, ha ezzel továbbhaladási irányáról a közlekedés más résztvevői számára többlettájékoztatást ad, az irányjelzés azonban megtévesztő nem lehet.
31. § (1) Az útkereszteződésben másik útra bekanyarodni szándékozó vezető a járművel

  1. az útburkolati jelek által meghatározott forgalmi sávba,
  2. útburkolati jelek hiányában
  • jobbra bekanyarodás esetében az úttest jobb szélére,
  • balra bekanyarodás esetében az úttest felezővonala mellé, illetőleg osztottpályás és egyirányú forgalmú úton az úttest bal szélére

köteles - az útkereszteződés előtt kellő távolságban - besorolni. A bekanyarodási szándékot irányjelzéssel [29. § (2) bek.] jelezni kell.
(2) Villamospályával ellátott úttesten, ha az (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelelő besorolás a villamos forgalmát zavarná, a villamos elhaladásához szükséges területet szabadon kell hagyni. Az egyirányú forgalmú úton az ellenirányban kijelölt autóbusz sávot és az ellenirányban kijelölt kerékpársávot a besorolás szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.
(3) A járművel másik útra - ha közúti jelzésből más nem következik - jobbra kis ívben, balra nagy ívben kell bekanyarodni, úgy, hogy a jármű a bekanyarodás után a menetirány szerinti jobb oldalon maradjon. Ha az úttest menetirány szerinti jobb oldalán kerékpársávot jelöltek ki, a jobbra bekanyarodásra - a kerékpár forgalom akadályozása nélkül és ha burkolati jel ezt lehetővé teszi - a kerékpársáv igénybevételével kell felkészülni.
(4) Ha a jármű méretei vagy egyéb ok miatt az (1)-(2) bekezdés rendelkezéseit megtartani nem lehet, a bekanyarodást fokozott óvatossággal - szükség esetén erre alkalmas irányító személy igénybevételével - és úgy kell végrehajtani, hogy a bekanyarodó jármű a többi járművet ne veszélyeztesse.
33.§(2): Autópályán, autóúton, vasúti átjáróban, egyirányú forgalmú úton és körforgalmú úton megfordulni tilos. Egyirányú forgalmú úton, körforgalmú úton, vasúti átjáróban, autópályán és autóúton - egyirányú forgalmú úton az úttest széléhez, illetőleg a várakozóhelyre történő beálláshoz szükséges hátramenetet kivéve - hátramenetet végezni tilos.
37.§ (3)b): Tillos autópályán és autóúton hátramenetet végezni, megfordulni és az úttesteket elválasztó sávra ráhajtani.
48.§ (9): A zárt utastérrel (vezetőtérrel) nem rendelkező motorkerékpáron és segédmotoros kerékpáron utazó személynek becsatolt motorkerékpár-bukósisakot kell viselni. Ilyen járművel csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a járművezető és az utas becsatolt motorkerékpár-bukósisakot visel.
48.§ (7): A gépkocsiban vagy a mopedautóban utazó 150 cm-nél alacsonyabb gyermek - a testsúlyához igazodó kialakítású - gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermekbiztonsági rendszert kialakításától függően a járműnek erre a célra gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz, vagy az üléshez tartozó biztonsági övhöz vagy ennek bekötési pontjaihoz kell csatlakoztatni. A gépkocsi és a mopedautó üléseihez - a vezető ülését kivéve - gyermekbiztonsági rendszer szerelhető be. Az első üléshez - a jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban - a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták. A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermeket a gyermekbiztonsági rendszerhez tartozó hevederekkel (pántokkal) is rögzíteni kell.
15. § (1) A járművek megállását vagy várakozását tiltó jelzőtáblák:

  1. „Megállni tilos” (60. ábra); a tábla azt jelzi, hogy - a forgalmi vagy műszaki okból szükséges megállást kivéve - megállni, valamint várakozni tilos;

15.§ (1) b) „Várakozni tilos” (61. ábra); a tábla azt jelzi, hogy várakozni tilos; a jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő táblán levő felirat jelezheti, hogy a várakozási tilalom a járművek meghatározott körére nem terjed ki;
15.§ (1) c): Korlátozott várakozási övezet” (61/a. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton „Korlátozott várakozási övezet vége” (61/b. ábra) tábláig a várakozás a 113. és 114. ábra szerinti kiegészítő táblán feltüntetett időtartamig, illetőleg feltételekkel engedélyezett.
15.§ (3): Az (1) bekezdésben említett jelzőtáblák alatt - a tábla síkjára merőlegesen - elhelyezett kiegészítő táblán nyíl jelezheti, hogy a tilalom hatálya a táblától kezdődően vagy a tábláig áll fenn (a nyíl iránya a korlátozás alá eső terület felé mutat, 62. ábra), illetőleg a tábla előtt és után egyaránt fennáll (63. ábra).
15.§ (4) Ha az (1) bekezdésben említett jelzőtáblák alatt elhelyezett kiegészítő tábla időszakot jelöl meg, a tilalom csak ebben az időszakban áll fenn.
15.§ (5) Ha az (1) bekezdés b) pontjában említett jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla időtartamot jelöl meg, a jelzőtábla csak a megjelölt időtartamot meghaladó várakozást tiltja.
15.§ (6) Az (1) bekezdés b) pontjában említett jelzőtábla alatt kiegészítő tábla utalhat arra, hogy a várakozás kijelölt rakodóhely szabadon hagyása érdekében tilos. A kiegészítő tábla feltünteti azt az időszakot és távolságot is, amelyen a tilalom fennáll (61/c. ábra). Ilyen helyen az áruszállító jármű a folyamatos fel- és lerakodáshoz szükséges ideig maradhat; más jármű - akár 5 percnél hosszabb ideig is - akkor tartózkodhat, ha a vezető a járműnél marad és áruszállító jármű érkezésekor annak a rakodóhelyre való beállását haladéktalanul lehetővé teszi.
15.§ (7): Az (1) bekezdésben említett jelzőtáblák alatt elhelyezett kiegészítő jelzőtábla (63/a. ábra) az útpadkán történő megállási (várakozási) tilalomra is utal.
15.§ (9): Az (1) bekezdés a) és b) pontjában említett jelzőtáblák alatt elhelyezett kiegészítő tábla (63/b. ábra) azt jelzi, hogy az itt szabálytalanul várakozó járművet elszállítással eltávolíthatják.
17.§ (1) e): e) „Várakozóhely” (110. ábra); a tábla a járművek kijelölt várakozóhelyét jelzi, a tábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla jelezheti a várakozó helyen kötelező elhelyezkedés módját (pl. a jobb oldali kerekekkel a járdára állva kell várakozni) (111. ábra), vagy azt, hogy a várakozóhely kizárólag bizonyos járművek (pl. csak személygépkocsik 112. ábra, csak kerékpárok 112/c. és 112/f. ábra, mozgáskorlátozott személyt szállító jármű 115. ábra és 115/a. ábra) részére van fenntartva. Ahol a várakozást ellenőrző óra van, kiegészítő tábla (113. ábra) jelezheti azt az időszakot, amelyben a várakozást ellenőrző óra (parkométer) vagy jegykiadó automata működtetése kötelező, vagy a kiegészítő tábla jelezheti azt is, hogy várakozni csak meghatározott időtartamig és a 41. § (4)-(5) bekezdésében foglaltak megtartásával szabad (113. és 114. ábra). A mozgáskorlátozottakat szállító járművek részére fenntartott várakozóhelyet kiegészítő tábla (115. ábra) vagy külön jelzőtábla (115/a. ábra) jelezheti;
e/1. „Várakozóhely a közlekedési korlátozás alá eső nehéz tehergépkocsik részére” (112/a., 112/b. ábra), a tábla azt jelzi, hogy a várakozóhely a korlátozás hatálya alá eső nehéz tehergépkocsik részére ki van jelölve;
e/2. „Várakozási övezet (zóna)” (112/d. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úton a várakozás megengedett vagy - 113. és 114. ábra szerinti kiegészítő táblán feltüntetett módon - a „Várakozási övezet (zóna) vége” (112/e. ábra) jelzőtábláig a várakozás feltételekhez kötött.
37.§ (4) Autópálya és autóút úttestjén - a forgalmi okból szükséges megállást kivéve - megállni tilos. Tilos a leállósávon megállni vagy várakozni, kivéve ha:

  1. műszaki meghibásodás miatt a jármű továbbhaladásra képtelen;
  2. a jármű a forgalmat ellenőrzi;
  3. a jármű útfenntartást, úttisztítást végez;
  4. a jármű, a továbbhaladásra képtelen jármű elszállítását vagy a műszaki meghibásodásának elhárítását végzi;
  5. a jármű a megkülönböztető jelzést adó berendezését működtetik.

40. § (1): Járművel megállni - ha közúti jelzésből vagy a (2)-(5) bekezdés rendelkezéséből más nem következik - csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad. A megállást irányjelzéssel jelezni kell.
40.§ (2): Egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén - ha közúti jelzésből más nem következik - akkor szabad megállni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad.
40.§ (5): Tilos megállni:

  1. ahol a jármű fényjelző készülék vagy jelzőtábla jelzésének az észlelését akadályozza;
  2. ahol a jármű és az úttesten levő záróvonal vagy a jármű és az úttest másik szélén álló jármű között legalább három méter széles hely nem marad;
  3. be nem látható útkanyarulatban, bukkanóban vagy más olyan helyen, ahol a járművet a többi jármű vezetője kellő távolságból nem észlelheti;
  4. körforgalmú úton, útkereszteződésben és az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül, ha a közúti jelzésből más nem következik; az útkereszteződésben az úttorkolattal vagy útelágazással szemben megálló járműre - ha ez a többi jármű bekanyarodását nem akadályozza - a tilalom nem vonatkozik;
  5. kijelölt gyalogosátkelőhelyen, valamint a gyalogosátkelőhely előtt személygépkocsival, motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, kerékpárral és kézikocsival 5 méter, egyéb járművel 15 méter távolságon belül;
  6. hídon, aluljáróban, alagútban, valamint ezek be- és kijáratánál;
  7. vasúti átjáróban és attól számított 30 méter távolságon belül, valamint vasúti, illetőleg villamospályán és ezekhez olyan közel, hogy a jármű a vasúti jármű, illetőleg a villamos közlekedését akadályozza;
  8. más járművel a villamos, autóbusz vagy trolibusz megállóhelyet, illetőleg taxiállomást jelző tábla előtt 15 méter, utána 5 méter távolságon belül, kivéve, ha útburkolati jelből más következik;
  9. autóbuszöbölben és autóbusz forgalmi sávban, kivéve a kijelölt megállóhelyen megálló autóbuszt (trolibuszt), villamost, a személytaxit, a betegszállító gépjárművet, továbbá 20 és 6 óra között a kommunális szemét szállítására szolgáló járművet;
  10. villamos megállóhelynél levő járdasziget és a hozzá közelebb eső járda közötti úttestrészen;
  11. 1000 kilogrammnál nagyobb tengelyterhelésű járművel járdán;
  12. kapaszkodósávon, gyorsító-és lassító sávon, kerékpársávon, nyitott kerékpársávon, kerékpárúton, gyalog- és kerékpárúton;
  13. különösen veszélyes helyen, az útburkolati jellel [18. § (3) bek.] jelzett területen.

40.§ (8):A járdán - részben vagy teljes terjedelemben - csak akkor szabad megállni, ha

  1. azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi,
  2. a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,
  3. a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és
  4. a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.

41.§ (2): Tilos várakozni [a 40. § (5) bekezdésében említetteken túlmenően]:

  1. a három külön úttesttel rendelkező út középső úttestjén;
  2. lakott területen kívül főútvonal úttestjén;
  3. az úttesten ott, ahol a járdán a megállás megengedett.

A Kresz-en kívül: a közúti közlekedési igazgatási szabályok megsértése (okmányokkal kapcsolatos ügyek), továbbá a vizi közlekedési szabályok és a szmogriadó szabályainak be nem tartása is kisebb fokú szabálysértésnek minősül.
Tehát az itt felsorolt tételek fix összegű helyszíni bírsággal sújtandók, ennek összegéről és egyéb részletekről a 63/2012. (IV. 2.) Kormány rendeletben lehet tájékozódni.
Fontos tudni, hogy ezen a helyszíni bírságok egy részét a rendőrségen kívül a Közterület-felügyelet is kiszabhatja.

tothvili # 2013.02.28. 19:11

Egyébként sok bringás globálisan útálja az autósokat.
Szerintem csak azon autóst kellene útálja, aki őt veszélyezteti.
Én például nem útálom konkrétan a bringásokat, eddig mindössze egy darabra néztem rá nagyon csúnyán...
A kölcsönös útálkodás helyett inkább össze kellene "dolgoznunk", hiszen ugyanaz a "munkaterületünk", ami még veszélyes üzem is egyben.

Ahogyan leírtad, a kerékpárút közelében sem parkolt egyetlen autó sem.
Ez a bringás jelenthette a köztetveknek a kisebb szóváltásotokat... (szarember)
A köztetveknek sem kell kétszer szólni, sok helyen ez már jutalékos állás. Csak bírni kell gyomorral.
Rendes ember nem is megy el köztetűnek, vagy nagyon hamar kiszáll belőle, amikor megtapasztalja, hogy mi is folyik... (tisztelet a kivételnek, mert vannak normális Közterület-felügyeletek és felügyelők egyaránt)

tothvili # 2013.02.28. 18:59

Ha nem fizeted be, és nem is vallotad be, hogy ki parkolt oda, akkor a közterületesek átkúldik az anyagot a rendőrségnek. Ha ők szabályosan járnak el, akkor előszőr egy adatbekérőt kapsz, amelyen meg kell nevezni a szabálytalanságot elkövető járművezető kilétét. Ha nem járnak el szabályosan, akkor egyből az üzembentartó ellen folytatják le a szabálysértési eljárást. Ekkor élhetsz azzal a jogoddal, hogy a szabálysértést egy közeli hozzátartozóm követte el, ám a kilétét nem vagytok köelesek megjelölni.

soul21g # 2013.02.27. 15:10

Tisztelt Fórumozók!

A Közterület Felügyelet januárban távollétemben megbüntetett 10000 Ft-ra, a KRESZ 40. §. 8/a. pontja alapján járdán tiltott várakozásért. Személyesen bementem a felügyeletre, kifogásoltam a büntetést, de se a fényképeket, sem az iratokat nem mutatták meg, kérésem ellenére sem. A büntetés időpontjában 25 cm-es hó borította be az utat és a bejáratot.
Azóta megküldték a határozatot a csekkel együtt.
Az autó egy társasház mellett parkolt, a 6 m széles, aszfaltos bejáróút jobb szélén, orral az út felé, mellette és előtte-mögötte még több mint 3 m hely volt a bejáróút bal széléig és az útig. A házhoz ¬ alakban vezet a lépcsőházakhoz egy aszfaltos út, ennek a rövidebb felén parkoltam. A lépcsőházakhoz a járdák külön-külön vannak kiépítve.
Az út bejárata kiépített, az úttest szintjéig lesüllyesztett, 4 m széles, két szélén 20-20 cm sárga csíkkal ki van jelölve (a festés már kopott), a bejáratnál sem tábla, sem útburkolati jel nincs.
A ház tulajdonosai (közöttük én is) évtizedek óta itt járnak be és parkolnak, tudomásom szerint még senkit sem büntettek meg. A lépcsőházakat csak innen lehet autóval megközelíteni.
A bejárattól (az út felől nézve jobbra) 10 m-re pár éve külön utat építettek ki járdaszélesítéssel-bővítéssel, itt Kerékpár- és gyalogút tábla található. Ez a járda-kerékpárút fentről jobbra becsatlakozik a bejárat felett 2 m-el, jobb oldalt 75 cm szélesen folyamatosan kerékpárút sárga útburkolati jel van, sárga vonal nincs, a ház sarkától pedig gyalog- és kerékpárút útburkolati jel. Innen egy játszótér közelíthető meg.
Az út a ház jobb sarka előtt fordul be balra a lépcsőházakhoz, itt és előtte semmilyen jelzés nincs.
A házhoz vezető út lényegében egybemosódik az utólag hozzáépített kerékpárúttal.
A bejárótól balra az út mellett a járda lefele folytatódik, erről merőlegesen vezet a lépcsőházakhoz.
A bírságolás előtt pár nappal egy kerékpáros szólt, hogy ne álljak ott, mert nem akar belecsúszni az autómba. A kerékpárút takarítva volt és fel volt szórva kaviccsal, azért csúszott. A kerékpárút és az autó között több mint 3 m hely volt. A kerékpárosnak is a kijelölt kerékpárúton kellene haladnia, az útviszonyoknak megfelelően.
Mondtam neki, hogy ez a házhoz tartozó bejáró út 50 éve.
Ekkor elkerekezett a januári szakadó esőben, de még visszaszólt, hogy én szóltam, és akkor sem parkoló...
Pár nap múlva ott volt a papír a szélvédőn.

Ez a kiépített bejáró út minek minősül, lehet itt bejárni és parkolni?

Milyen jogorvoslati és méltányossági lehetőségeim vannak?

A 10000 Ft befizetésére még van 7 napom.
A határozat szerint a lejáratig beadványt nyújthatok be, de ekkor mérlegelési jogkör hiányában a szabálysértési feljelentéssel együtt továbbítják a rendőrkapitányság szabálysértési hatóságához, de itt már 20000 Ft a pénzbírság.
Ha befizetem, akkor elismerem a szabálysértést, ha ellentmondok akkor 10000 Ft-tal többet kellene fizetnem, amiért jogaimat gyakorlom.
A Közterület Felügyelet csak büntetni tud, mérlegelni nem?
Véleményem szerint nem követtem el szabálysértést.
Adjak be a határidőig beadványt, vagy várjam meg a rendőrségi határozatot?

Mi ennek a menete, még soha nem követtem el szabálysértést.

Köszönöm a segítséget!

tothvili # 2013.02.22. 16:59

Ha nem voltatok a helyszínen, akkor lehet hivatkozni arra, hogy a szabálysértést egy közeli hozzátartozó követte el, ám a kilétét nem vagytok köelesek közölni.