Sziasztok! Örököltünk két gépkocsit. A hagyatéki tárgyalás novemberben lezárult. A hagyatéki eljárás közben, sőt decemberbeni is érkeztek az IJ-től és a Centrumtól fizetési felszólítások, amiket befizettünk. (lehet, hogy nem kellett volna?) A hagyatéki végzésben csak az egyik kocsi tartozásai voltak benne, a másik kocsi tartozásai (haláleset előtti), csak a hagyatéki végzés után derültek ki - de ezeket is befizettük. Hiba volt? Tegnap megint kaptunk az IJ-től egy 2003-as parkolásról fizetési felszólítást. Be kell fizetni? Be kéne venni a végzésbe? tehetünk valamit?
Másik kérdésem: A gépkocsikon hitel volt, eladtuk őket, visszafizettük a tartozást. A fennmaradó összeg valószínüleg egyéb tartozásokra elmegy, más hagayték nincsen. Az örökösödési illetéket, amit cm3-re állapítotanak meg (és nem a kocsi értékére sajnos) be kell fizetnünk akkor is, ha az örökség elfogyott? Mit kell "inkább" befizetni, az illetéket, vagy a tartozásokat (Centrum) ? Mit jelenthet számunkra ez az új törvény : (2007. január 1.) megelőzően keletkezett pótdíjfizetési kötelezettség elévüléséből e törvény hatályba lépésének időpontjában még több mint egy év van hátra, a követelés e törvény hatályba lépésétől számított egy éven belül évül el."? Az örökös kiskorú. Köszönöm a válaszokat!
Centrum - örökség
Az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel a hitelezôknek. Amennyiben a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, annyiban az örökös öröksége erejéig egyéb vagyonával is felel.
Ezekben az esetekben elévülésről nem lehet szó, mert a jogosult teljesítésre írásban felszólított.
Az öröklési illetéket a hagyaték értéke után kell fizetni. Ha a hagyatéki tartozások felemésztik a hagyatékot, akkor nincs mi után fizetni illetéket. Viszont ezt az illetékhivatallal előre közölni kellene.
Szia! Köszi a választ! Az illeték kérdése szerintem sajnos nem így van, mert pl. örököltünk autót is, amin hitel volt, az autó értéke tehát - eladás után nem is fedte a hitel összegét, - az illetéket pedig cm3-re állapítják meg.
Másik: fiezethetjük a centrum felé a tartozásokat (kell-e), ha nincs benne a hagyatékiban?
A gépkocsi illetékét egész más szabály szerint számolják, mint a többi vagyontárgyét.
A hagyatéki tartalma anyagi jogerőt nem alapoz meg, vagyis a hagyatéki tartozás fennáll akkor is, ha abban nem szerepel.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02