Kedves Fórumozók!
Általában helyesen ítélem meg a dolgokat, de biztosat szeretnék tudni.
Közös lakásból kitúrt férj, semmit nem vitt magával, feleség gyerekek előtti durva viselkedése miatt, a lakásába bemenni már nem mer. Amikor felesége nem volt otthon, az általa (férj) vásárolt, otthon hagyott számítógépéről (helyesen közös), az azon lévő munkáit kívánta archíválni és elhozni.
Felesége a férj állományainak jelentős részét letörölte, ugyanakkor létrehozott egy férje nevével elnevezett mappát "XYproject", valamint a „levél” elnevezésű Word dokumentumok 90%-ban a férjnek írott leveleket takartak. Maradék Word dokumentumok levél elnevezéssel, másoknak szóltak, de címzésük: "Kedves Mindnyájatok" ill. "Kedves Ti". Az utóbbiakban olyan tényeket közöl a folyamatban lévő gyt.díj megáll. iránti perükkel kapcsolatosan, amelyek lényegesek annak bizonyításában, a bíróságon eddig valótlanságokat állított.
Fentiek ismeretében, vajon a bíróság figyelembe veszi-e az ilyen levelet, feleség fenyegetőzésének, miszerint ("lakásomba betörve, feldúlva, az én számítógépem, levéltitoksértés, stb." ) férj bűncselekményt követett volna el, van-e alapja?
Van-e joga a közös lakásban a férjnek az irataikról másolatot készíteni és azokat felhasználni?
Férjnek sikerült a lecserélt zár kulcsait feleségtől megkapni, de csak miután kilátásba helyezte, hogy hatósági segítséget fog kérni.
A segítséget előre is megköszönöm!