Válás, vagyonmegosztás


drbjozsef # 2020.10.30. 05:32

bacizone,

Azt értsd meg, hogy a vagyonmegosztás válás esetén, ha nincs megegyezés, akkor egy eléggé sárdobálós dolog, mindkét fél minden hülyeséget elszámolna, ráadásul általában nincsenek tisztában a házassági vagyonjog olyan alapjaival, ami miatt a követelésük nagy része értelmetlen. Ügyvéd nélkül nekimenni ilyennek ritka nagy bátorságra vall.

Ráadásul a bírósági gyakorlat szerint a vagyonmegosztásnál az egész vagyont egyben nézik, és aszerint osztják meg, nem lehet kiemelni belőle egyetlen elemet, egy ingatlant, abból meg egy felújítást.

Ha elindulni akarsz, az egész CSjt.-t ajánlom, de az közel sem olyan könnyű olvasmány, hogy csak úgy megtalálod benne hogy pont az értéknövelő beruházás akkor hogyan van.

Ha úgy érzed milliókról van szó, akkor vedd rá magad, hogy néhány tízezer forintot rászánsz legalább egy konzultációra egy ügyvédnél.

sissy074 # 2020.11.24. 09:39

Kedves Fórumozók!

Mai nap kaptam keresetlevelet házassági vagyon megosztás kapcsán.A keresetlevélben látom feltüntetve a vagyon mérleget bizonyítási eszközöknél felsorolva,viszont ilyen a kiküldött iratok között nem szerepel.Ezt sima levélben jelezhetem a bíróságnak?Vagy csak a 45 napon belül beadandó ellen kérelemben jelezzem?De ha nem tudom a tartalmát,hogy nyilatkozzak róla?Köszönöm a segítséget.

Kovács_Béla_Sándor # 2020.11.24. 10:39

A keresetlevélre nyilatkozz, ne a mellékletekre. (Egyébként szerintem a vagyonmérleget nem elegendő csak mellékelni, kifejezzeten bele kell foglalni a keresetlevélbe, mert az irényadó tényállásnak nem a mellékletekből, hanem a keresetlevélből kell kiderülnie.)
Nincs szükséged egy jó ügyvédre?

sissy074 # 2020.11.24. 16:20

Köszi a vàlaszt.A keresetlevélbe a felperes szerinti ingósàg összege szerepel.De így,nem tudom az mi alapjàn van szàmolva,vagy miből tevődik össze.Ezért gondoltam jó lenne làtnom ha van,mert kissé soknak talàlom az összeget. :)

sanyi73.10 # 2020.11.29. 09:00

Tisztelt Fórumozók!

Vagyon megosztásban kérnék tanácsot,segítséget.10 éve össze költöztem párommal,következő évben vettem fel hitelt 3M ft-ot melyből az ő házát felújítottuk.Közben összeházasodtunk.Pár évvel később a felújított házat eladtuk,és 50-50%tulajdoni aránnyal vettünk egy nagyobb ingatlant melyhez még hitelt vettünk fel.Tavaly elváltunk,már csak a vagyon megosztás van.Én már nem élek a közös házban.Szerintetek,hogy kéne osztoznunk?Kérjem az ingatlan 50%-ának az értékét?Mi lesz a közös hitellel?A hitelt mióta szét mentünk 2 éve én fizetem egyedül.Bár a gyermektartás ez miatt lett alacsony,de ez nem szerepel a papírokon.Köszi a segítséget.

Kovács_Béla_Sándor # 2020.11.29. 09:15

Szerintetek,hogy kéne osztoznunk?
Bölcsen.

drbjozsef # 2020.11.29. 11:09

Kérjem az ingatlan 50%-ának az értékét?

Miért ne? Elvégre kérni bármit lehet, ha nem jár, legfeljebb kevesebbet kapsz. De ha már eleve csak a negyedét kéred, akkor biztos nem kapod meg a felét.

Egyébként, ez dátuomok, számlák, értékek, jövedelmek, egyebek ismeretének hiányában, teljességgel megjósolhatatlan, hogy kinek mennyi jár.

Ha az az ingatlan, amit eladtatok, a párod különtulajdona, akkor a mostani felében sem lennék biztos, hogy járna, de tíz évet nem lehet két sorban megoldani, az biztos. Akár járhat is.

sanyi73.10 # 2020.11.29. 11:36

Köszönöm a választ!A jövedelem miért fontos?Úgy tudom házasságban nem számít.A felújítás közös volt,a hiteleket közösen fizettük.

drbjozsef # 2020.11.29. 12:34

Vagyonmegosztáskor általában minden fontos. Legalábbis az egyik félnek. Jövedelem, lábméret, vércsoport, az univerzum modellje. Ki tudja, mire lehetjó.

Cebeus55 # 2020.12.01. 19:59

Kedves Fórumozók!
Az alábbiakban szeretnék tanácsot kérni a fiammal és a "menyemmel" kapcsolatban:
A kérdés annyi, hogy a fiam a lakás tulajdonos 1/1 arányban. Élettársi kapcsolatban élnek, van egy 18 éves közös kislányuk. Nem élnek túl jól. Azt szeretném kérdezni, hogy a lakás különvagyonnak számít-e, vagy valamilyen formában, értékben, részben jogot formálhat-e a fiam élettársa a lakásra?
Kicsit részletezve:
Ezt a lakást édesanyám 18 éves kora óta (1949 óta) bérelte a tanácstól először társbérletként, majd az önkormányzattól már bérlőként, egészen 1998-ig, amikor meg lehetett venni az önkormányzattól.
1995-től (18 éves korától) ott lakott a fiam is.
A lakást 1998-ban a fiam nevére vettük meg - 35 év részletre.
2001, v. 2002-ben költözött oda a barátnője, azóta élnek élettársi kapcsolatban, 2002-ben született meg a kislányuk.
Fentiek ismeretében szeretnék választ kapni, amelyet előre is nagyon szépen köszönök.

drbjozsef # 2020.12.02. 05:47

Cebeus55,

Az ingatlan különvagyon, nem tarthat rá semmilyen formában igényt az élettárs - ugyanakkor megtérítési igénye lehet az ingatlannal kapcsolatban. Ha az élettársi közös vagyonból költöttek az ingatlanra, vagy abból fizették azokat a részleteket, egyszerűen szólva : az élettárs is hozzájárult az ingatlan fenntartásához, akkor az életközösség megszűnése esetén jogosult lehet pénzbeli megtérítésre.
Ne kérdezd meg, mennyire és hogyan, mert ezt külön nem lehet meghatározni, az egész életközösség alatti vagyoni, jövedelmi, és kiadási viszonyaikat kell ilyenkor vizsgálni, nem kiemelve az ingatlant.

Tehát tulajdoni igénye nem lehet az ingatlanra.

sanyi73.10 # 2020.12.03. 13:55

Kedves Fórumozók.
Felmerült még egy kérdés.Ha én megismerkedésünk előtt,gépkocsit vettem hitelre,majd azt közösen törlesztettük.Feleségemnek ebből a közösen kifizetett hitel fele jár?Vagy a gépkocsi mostani értékének a fele?Köszi a választ

Kovács_Béla_Sándor # 2020.12.03. 15:16

Egyezség híján az előbbi.

Anikó123 # 2020.12.06. 16:36

Tisztelt Fórumozók!

Szeretnék felvilágosítást kapni az ügyben, hogy mi történik a jogerős ítélet után.
Vagyonmegosztási perben jogerős ítéletem van, melyben szereplő ingatlant a volt férjem szeretné magához váltani. Nyilvánvalóan én is tulajdonosa vagyok ennek az ingatlannak. A volt férjem szerint nekem is be kell mennem a bankba, hogy aláírjam, hogy beleegyezek, hogy ő az egész ingatlanra vegyen fel jelzáloghitelt, ne csak a saját részére kapjon. Nem úgy van, hogy a bíróságtól kapott papírral bemegy, felveszi a hitelt és miután megkaptam, törlik a rulajjogomat és a perfeljegyzést is? Nem logikus, hogy jogerős ítélettel a kezemben beleegyezem ebbe, ellenkező esetben fellebbeznék?
Nem értem minek kellene bármit is aláírnom a bankban?
Válaszokat előre is köszönöm!

drbjozsef # 2020.12.06. 23:02

Anikó123,

Szerintem de.

Már annak sincs semmi értelme, hogy nem az egész ingatlanra kapja a hitelt. Hiszen a fele gondolom eleve az övé, a másik felét meg most veszi/váltja meg.

A jogerős ítélet elég kell legyen.

Legfeljebb arra tudok gondolni, hogy úgy érti, hogy a most megkapott ítélet még nem jogerős, és hogy minél előbb el tudja intézni, kellene az aláírásod, hogy nem fellebbezel, jogerőssé válhat az ítélet a határidő előtt is.

Egy jogerős ítélet mindenre is elég.

Kovács_Béla_Sándor # 2020.12.07. 06:51

Látni kellene azt az ítéletet, könnyen lehet, hogy a bank alappal kéri a biztosítékot a kérdezőtől is.

De különben mit aggódsz? Mi bajod lehet abból, ha aláírsz neki egy zálogszerződést? Arra vigyázz, hogy adós vagy kezes ne legyél.

szemiramisz # 2020.12.10. 07:42

T. Ügyvéd úr. Kérdésem: fiam 28 évi házasság után 2015-ben elvált. jelenleg folyik a vagyonmegosztási per. A házasságkötésük 1989 junius. Férjem 1989 márciusban meghalt, a temetésen a jövendöbeli feleség hivatkozva apja súlyos alkoholizmusára könyörgött, engedjem, hogy a lakásunkban lakhasson.5 évig laktak a lakásomban, a feleség semmilyen költséghez nem járult hozzá. neylon szatyorral érkezett. 1991-ben a fiam a dunakeszi tanácstól telket vásárolt hitelre. Házépitésbe kezdett: én 1990-ben alapitott cégem minden adózott jövedelmét fiamnak ajándékoztam , mert pénzük nem volt a ház épitésére. Én vettem és fizettem az épitöanyag nagy részét, fizettem a munkadijakat, szerveztem a fiammal a munkát. 1995-ben eladtam 2 db. lakásomat és minden fillért a fiam épitkezésére ajándékoztam. Közben születtek a gyerekek. 1990 augusztusban a fiu, 1995 juliusban a kislány.Pénzük továbbra sem volt.A fiamnak volt Dunakeszin a házasság elötti idöböl egy lakása, valamint Budapesten egy sajáttulajdonu lakása. Ezeket eladta és a ház épitésébe, majd késöbb az összegeket felujitására, szigetelésére használta.Ügyvéd szerint a fentieket figyelembe véve a vagyonmegosztásnál a fiamat a ház értékének 94%-a illeti meg, a volt feleség nem akar elismerni egyetlen fillért sem. Mi az Önök véleménye a fentiekröl, valamint kérdésem: milyen jelentösége van az esetleges birói határozat %-os megitésének, melyik fél köteles a másik részére a megitélt %-ot kifizetni , ill. kiköltözni az ingatlanból? Sajnos a hölgy most mindent elkövet, hogy bikzonyitsa a 45 mill. Ft. értékü ház 50%-ának a megszerzésére, tehát a fiam teljes különvagyonát, az én ajándékaimat stb. kövteli magának. Tisztelettel várom megnyugtató válaszukat.

Kovács_Béla_Sándor # 2020.12.10. 07:48

Ez a fiad ügye. Ha kérdése lesz, majd ő felteszi. Sőt, valószínűleg már fel is tette, és kapott választ is. Nem nagyon hiszem ugyanis, hogy ügyvéd nélkül viszi a vagyonjogi pert.

a hölgy most mindent elkövet, hogy bikzonyitsa
Nem kell bizonyítania.

kaktusz285 # 2020.12.27. 12:13

Kedves fórumozók!

Férjem október végén írásban közölte velem, hogy két év múlva elköltözik, szerinte ekkor meg kell, hogy kapja a ház forgalmi értékének a felét egy összegben.A válást nem tudom miért, de egyáltalán nem említi. A közös számlát ekkor megszüntette. Az ingóságokat önhatalmúlag elosztotta úgy, hogy az autót magának követelte a háztartási gépek és egyéb berendezések fejében. Ezt az elosztást is írásban közölte. Amit oly módon be is tartott, hogy az autóhoz én azóta nem jutok hozzá, Ő viszont a gépeket továbbra is használja. A ház 1/2-1/2 közös tulajdonban van, amiben benne van az előző eladott közös lakásunk , az örökségem, ami egy fél lakás ára, valamint a 3 gyerek után kapott szoc.pol. Hitel nincs a házon. A ház 1995-ben épült, melyben jelenleg én, a férjem és a felnőtt fiam lakunk. A ház osztható, két bejárattal rendelkezik, mindenkinek van külön szobája. A konyha-nappalit és a fürdőszobát közösen használjuk. Az egyik lányom állandó lakcímmel is ide van bejelentve, továbbá a fiam vállalkozásának telephelye is ezen a címen található. Én szeretnék közös megegyezéssel elválni és az általa kért 3 millió forintot most kifizetni a tulajdonrészéért (amit ő lehet, hogy csak a kiköltözésért kért), azzal a feltétellel, hogy fél éven belül kiköltözik az ingatlanból. Ezeket én is írásban közöltem vele. Ez a feltétel nem tetszik neki, ezért egyáltalán nem áll velem szóba, ügyvédhez nem volt hajlandó eljönni, hogy rendezzük a válást és a vagyonmegosztást. Húzza az időt, mivel két év múlva, amikor nyugdíjba megy, akkor akar elköltözni és megkapni a pénzt, addig nem akar albérletet fizetni, én viszont nem akarom még két évig kerülgetni.
A kérdésem az lenne, hogy érdemes-e elindítanom a válást vagyonmegosztás nélkül (mert ugye neki van követelése)? Én most akarom kifizetni, hogy minél előbb elmenjen és a későbbiekben nem fizetnék, akkor maradjon ameddig akar. Ha később kéri a közös tulajdon megszüntetését, de mivel a ház alkalmas a közös lakhatásra és Ő önként megy el, mikor lakhatna is a részében, akkor elsősorban megosztással szűnik meg a közös tulajdon? Vagy ha az egyik fél ragaszkodik a része kifizetéséhez, akkor azt ítéli a bíróság? Mert akkor aki követeli a részét, mindenképp megnyeri a pert? Bár úgy tudom, senki sem kötelezhető tulajdonszerzésre (kivétel lehet, ha benne lakik, ez olyan eset lehet?). Vagy ha beadom a válást, abban benne lehet, hogy fizetek x összeget a részéért és ha ez nem felel meg neki akkor pereskedjen? Úgy hallottam a vagyonmegosztási per költséges és hosszadalmas. Esetleg erre hivatkozva ösztönözhetem, hogy fogadja el most a pénzt? :D Köszönöm a válaszokat.

Kovács_Béla_Sándor # 2020.12.27. 12:54

érdemes-e elindítanom a válást vagyonmegosztás nélkül

Kovács_Béla_Sándor # 2020.12.27. 12:56

érdemes-e elindítanom a válást vagyonmegosztás nélkül
Hogy érdemes-e azt neked kell tudnod. Mindenesetre egy perben már nem lehet.

Túl sok még a kérdésed, ami arra vall, hogy mgad sem gondoltad még át, nem tisztult még le előtted sem a helyzet.

kaktusz285 # 2020.12.27. 13:30

Azért a sok kérdés, mert nem tudom milyen lehetőségeim vannak. Azt tudom, hogy most akarom kifizetni, hogy végre elmenjen, de mivel nem áll velem szóba és ügyvédhez sem hajlandó eljönni így nem tudom, hogy mi a szándéka a későbbiekben, mivel tud majd keresztbe tenni nekem.

Kovács_Béla_Sándor # 2020.12.27. 14:42

most akarom kifizetni,
Akkor házassági vagyonjogi pert kell indítanod.

kaktusz285 # 2020.12.27. 15:06

Tőlem lakhat a házban ameddig akar, nem akarok minden áron fizetni :) Viszont, ha később Ő kezdeményezi a közös tulajdon megszüntetését arra hivatkozva, hogy kiköltözött, fizessem ki a részét. Ezt mindenképp megítéli neki a bíróság? Vagy ha nem tudom/akarom kifizetni akkor el kell adni a házat?

Kovács_Béla_Sándor # 2020.12.27. 16:45

Mint mondtam, sok és szerteágazó kérdés ez.
Szerintem el kellene döntened, mit akarsz ezzel a házassággal, és ha eldöntötted, akkor felkeresni egy ügyvédet.