„A gyerektartás összegének megállapítása elsősorban a gyerek szükségleteihez igazodik, csak másod (harmad) sorban a kötelezett fizetéséhez.”
Az előzetes megállapodást abban a tudatban kötötték, hogy a fiam nettója 584.000 marad a válás után is, mivel a családi adókedvezményt nem havonta érvényesítették eddig, hanem SZJA bevalláskor egyben igényelték vissza. De a tavalyi évben a munkáltató valamiért (ez még kiderítés alatt van, hogy történt) elkezdte havonta érvényesíteni, azaz növelte a nettót.
„Mert? Kizárólagos felügyeletet kért a másik fél?”
drbjozsef, a gyerekek az anyával maradnak válás után, közös felügyelettel, de nem felváltva gondozással, így a családi adókedvezmény sem érvényesíthető az apának tudtommal, hanem gyakorlatilag elvész, mert a három gyerekre tekintettel az anya viszont SZJA mentes. Ha van rá mód, hogy az apa tovább kapja, mondd hogyan, az lenne a legjobb. Nem célja a fiamnak, hogy megrövidítse a gyerekeit, de ha a mostani állás szerint 484.000-ből kell fizetnie 200.000-t havonta pluszban évente egyszer még 90.000-t, akkor az ő megélhetése lehetetlenedik el.
